Nem érzem a hideget. Az ajtómban vagyok, kapaszkodom a kerékbe. A bácsit viszik éppen, ketten. Rosszul lát. Fél. Látom rajta a rettegést. A betegszállító két szétcsúszott fejű óriás a tőlük telhető legkedvesebben próbálják nyugtatni. Az öreg halványszürke, inkább zöld. A bőre csupa kráter és barázda, a szeme majdnem fehér a hályogtól. Nálam PJ Harvey szenved Thom Yorkkal a mocskon amiben vannak. Nevetségesnek tűnnek az öreghez képest. A hideg körbevesz. Felnézek a gangokra, szemben. Alig két öreg totyogott ki, meglesni mi újság. A macska sehol. Elmennek és én ott maradok a kerekesszékemben, a hideg konyhában a pizzás dobozok között. Reszket velem a testem. Rákapcsolok a fűtésre, de nem segít. Folyton az a rettegő magány jut eszembe.
Kaposvári kirándulás jó volt. Mint valami diavetítés valaki más életéből. Judit mosolyogva hallgatta lehetetlen elméleteimet, gyorsan lent voltunk, átadta és már jöttünk is vissza. Nem volt valami nagy cucc, én mégis annyira felzaklattam magam, hogy hajnali négyig nem tudtam elaludni.
Hívtam azóta de nem jön velem sehova. Azt mondja most sok a munka. Megértem. Ő a mobilitás maga, én a helyhez kötöttség vagyok.
Az öreg vak tekintete újra és újra felbukkan bennem. Leülök dolgozni, de a fázás csak nem múlik. Megnézem, de 19 fok van a szobában. Még jobban betakarózom. Az ujjaim lilák a fázástól. Felöltözök utcaiba. El kell mennem valahova. Élni, menni érezni kell, különben olyan leszek, mint szegény öreg. Ott leszek a vaksi életemmel, amit nem a szemem hanem a lábam hiánya korlátoz be. Bezárva egy lakásba. Összeszedem magam. Csak kp-t viszek meg telefont. Listát a helyekről ahova be tudok gurulni. hajrá. Gyere élet megeszlek- mondom magamnak, de közben vacog a fogam.
A Blahán fázósan topognak az afrikaiak. Van velük egy lány is. Nagy rasta lobonccal ezer foggal vigyorogva beszél nekik. Mennek valahova. Nézem. Észre vesz. Integet, nevet nekem. Uram isten. Elvörösödök, mint egyszeri Pistike a csokibolt kirakatát bámulva. Fázom. Megyek tovább. Mindegy merre, csak lendület legyen, csak haladjak a tömegben, mintha lenne valakivel kontaktusom. Elgázolok valami csini lányt - gondolom nagy bátran, de lassabban gurulok, mint egy sétáló nyugdíjas. Fájósra fázott a kezem a kesztyűbe. Oké. Gondolkozzunk Csoki módra - veszek erőt magamon és belém mar az űr. Beküzdöm magam az elméletileg akadálymentes Puskin kávézóba. Melegedek. Fázom. Forró csokit iszom, annyira kell a meleg, az édes. Nézem a telefont. Hívom Csokit. Kinyom.
-Nah. - hallatszik ki a számon a felindultság - Mik vagyunk már baszki, civódó szerelmesek? - káromkodok kicsit és megkeményítem magam. Fizetek, kesztyűt húzok és távozom, kevésbé döccenő mentesen, mint jól esne, de mégis. A belvárosban kis utcákban próbálok elférni a parkoló autók között, egy darabig sikerül is. Aztán egyszer csak zsákutca. Mellettem két honda, előttem egy falra cuppant suzuki. Tolatok óvva, lesek hátra. Közben cserélődtek autók, és igen.
Bezártak. Négy autónyi csőben, járhatok mint egy dugattyú. Az autók között 20 centis hely. Lábon nem zavarna engem sem. A fal és a kocsik között éppen elférek, csak az első és az utolsó parkolt közelebb a falhoz. Irtózatosan felgyűlik bennem a para és a düh. Kiabálni kezdek. Ezen a szakaszon még egy kibaszott ablak sincs, nem hogy kapu. Üvöltözök eszelősen, szidva mindenki kurva anyját. Egy nő kiszól egy ablakból, hogy kotródjak innen, én, a mocskos részeg.
Már nem fázom. Folyik rólam a víz. Lökdösöm az autókat hogy szóljon a riasztójuk. A hangzavartól majd leszakad a fejem. Aztán emberek jönnek, arrébb állnak. Üvöltöznek. Aztán rendőrök is jönnek. Kivesznek a kocsimból. Betesznek az autóba. Reszketek. Fázom.
Kurva élet.
Nézik a papírjaim, aztán hazavisznek. Vissza a négy fal közé.
Hívom Csokit, de kinyom. Én is kinyomnám magamat.
2012. február 15., szerda
2012. február 14., kedd
Játszmák
-Gyere már ki egy cigire. - bökte vállon Bori. Ági kelletlenül feltápászkodott a frissen leszedett asztal mellől, míg az anyjuk elpakolta a szennyes edényt a mosogatóba. A rántott húsról leszemerkélt panírmorzsákat még senki nem söpörte le, de már odakerültek kupacban a kávéscsészék. Ritkán voltak egyszerre mindketten otthon.
-Mi az? - kérdezte gyanakodva a húgát, miközben cigit nyújtott neki.
-Hétvégén bulit tartok a lakásban.
-Jaj ne. - Ági fázósan topogni kezdett. - Kérlek.
-Jaj ne feszülj már. Elhozhatod a csávódat, azt a Balázst.
-Nem a csávóm.
-Akkor a szerelmedet. - Bori incselkedve billegett Ági előtt.
-Nem vagyunk együtt. Fel is mondott azóta.
-Ilyen nehéz időkben felmondani? Válság van, nem? Felelőtlen...- úgy szippantott a cigiből, mint aki tudja miről beszél. Ági egyre idegesebb lett.
-Ne papolj. Egy percet nem dolgoztál még életedben.
-Mi van? 8 hónapig voltam Avon tanácsadónő. Meg voltam hosztesz is egy csomószor. Tudod milyen fárasztó az? Nem tehetek róla, hogy anyuék nem engednek elköltözni. Nem engednek felnőni. Bezzeg veled...
-Piha. Mert az amit anyuék akarnak bármitől is visszatartott? Kényelmesebb neked itthon lakni, mint azon idegeskedni miből fizeted a számláidat. Művész, mi? Ingyenélő.
-Nappalira járok, ha nem emlékeznél. Mikor dolgoznék rendes állásban?
-Amennyit bejársz, attól akár dolgozhatnál is.
-Hagyj már békén!
Ági fáradtan megrázta a fejét. Ugyanazokat a köröket futották.Valamiért folyamatos, nem szűnő bűntudata volt Bori miatt. Ha netán mégsem, akkor mélységesen irigyelte. Ha nem a testvére lett volna valószínűleg ívesen elkerüli. Így azonban időnként megverte. De 18 év felett már kínos megtépni a húgát. Mintha legalábbis tehetne róla, hogy ő jól tanult és mégis egy senki egy nagyvállaltnál, míg a huga sosem tanult mégis elevickél valaki hátán valamiféle kellemesen megúszós jövőbe.
-Elmegyek a bulidra. - mondta ki végül.
-Tudom. Szemmel fogod tartani mi történik.
-Igen.- hagyta rá bizonytalanul. Valami rossz előérzet szivárgott körülötte, mintha Bori csapdába csalná.
-Oké. Hoznod kell három pasit, különben nem engedlek be. Ez a belépőd, mint ellenőrnek.
-Mi van? Dehogy viszek pasikat.
-Sajnálom, ha ez neked nehézséget jelent, de ez a belépő. - a csikket elnyomta az apró herendi hamutálban, amit a szüleik húszon évvel ezelőtt vettek egy herendi gyárlátogatáskor. Aztán visszament a lakásba a gőzölgő kávék közé.
-Ágika?
-Mindjárt jön. - mosolygott az anyjára.
-Mikor? - kérdezte Ági mikor végül lecsillapodott kicsit és ő is bement. Lassan kortyolták a kávéjukat.
-Jövő szombaton.
A szüleik csak mosolyogtak. Rég megtanulták, hogy a lányaik élete zárt trezor.
-És mégis kit? - Ági lassan folyt át a városon a délutáni csúcsforgalommal. - Persze a Kicsó kell neki, de azzal a csávóval nem szolgálhatok. Különben is két ilyen elfolyós, megbízhatatlan link alak egyszerre még valami katasztrófához vezetne. - az egyik pirosnál átnézett a szomszéd autóba. A sötétzöld golfban egy harminca eleji nő ült. Rendezett hajjal, ápolt kezekkel és mély árkokkal a szeme alatt.
-Akár én is lehetnék, csak nekem suzukim van. - állapította meg. - Nem csoda a húgom szerint ciki vagyok. Pedig én csak úgy viselkedek ahogy a helyemben bárki tenné. Nem játszhatom el, hogy művész vagyok, ha egyszer nem vagyok az. A művészeket időnként valaki hajlandó eltartani, meg az olyan vékonyka szépséges lányokat mint ő. De ki akarna eltartani egy ügyfélszolgálatis középvezetőt, aki hátulról inkább hasonlít férfira, mint nőre?
Bekanyarodott a Pozsonyira. Aztán hosszan, lassan kőrözött a háztömb körül, mire talált parkolóhelyet. Leállította a motort és az ölébe vette a táskáját. Megnézte magát a visszapillantóban, mintha telefonon számítana. Kikereste két régi bevállalós kollégája számát. Lévai Petiét, aki a marketingesek közé keveredett költőként két hónapig bírta a cégnél. Abban a két hónapban azonban végig szerelmes verseket szavalt a fénymásolószobában, neki. Sosem lett semmi, mert Peti kicsi volt, sovány és pattanásos. Az idő ezeket a hiányosságokat nevetséges szőrszálhasogatásnak láttatta. Ági felhívta. Két éve nem beszéltek. Most se sokat. Peti megnősült. A kislánya négy hónapos. Nem jár el már bulizni. A másik a kézbesítősöknél mérgezte a levegőt. nagydarab mindig morcos medve volt, akiről egy céges bulin kiderült, hogy elképesztően jó Elvis imitátor. Az ő száma megváltozott. Végül a gimnáziumi osztály és padtársára esett a választása, aki Tyutyu néven lett elmentve a telefonba. Tyutyu ügyvéd lett és nem volt kapcsolható. Végül Ági sóhajtva írt egy sms-t Csokinak.
"Újra buli lesz ugyanott, szombaton. Most a húgom barátaival. Eljöttök?"
Várt egy kisit, de nem jött válasz, úgyhogy kivette a kocsiból a tisztítószereket és felment a nagybátyja lakásába takarítani. Ahogy sejtette Bori belakta a buli óta, mintha csak az övé lenne. A flakonokat letette a pultra és lerogyott a kanapéra. Semmi kedve nem volt a húga helyett takarítani. A telefonja pittyegett.
"Tudom, hogy nincs sok választásod, így ha csak a Balázst hozod, eltekinthetünk a többitől."
-Te kis kurva. majd szépen kitakarítasz magad után.
Feltápászkodott. Magához ölelte a tisztítószeres zacskót, nehogy kiszakadjon és elindult vissza a kocsihoz. Beült. A visszapillantóban ismét megnézte magát. A szeme nagyon csillogott a visszatartott bőgéstől.
"Látom beköltöztél. Nem megyek." írta a húgának. Aztán bekapcsolta a rádiót, hogy valami elnyomja a szipogását. Otthon leült és írt a nagybátyjának, hogy a lakás teljes egészében Bori felelőssége, mivel beköltözött. A levél száraz és tényszerű lett, de Ági nem bánta. Vasárnap délután volt. Hideg fehér idő, amiben bármikor eshet valami nedves az égből.
-Mi az? - kérdezte gyanakodva a húgát, miközben cigit nyújtott neki.
-Hétvégén bulit tartok a lakásban.
-Jaj ne. - Ági fázósan topogni kezdett. - Kérlek.
-Jaj ne feszülj már. Elhozhatod a csávódat, azt a Balázst.
-Nem a csávóm.
-Akkor a szerelmedet. - Bori incselkedve billegett Ági előtt.
-Nem vagyunk együtt. Fel is mondott azóta.
-Ilyen nehéz időkben felmondani? Válság van, nem? Felelőtlen...- úgy szippantott a cigiből, mint aki tudja miről beszél. Ági egyre idegesebb lett.
-Ne papolj. Egy percet nem dolgoztál még életedben.
-Mi van? 8 hónapig voltam Avon tanácsadónő. Meg voltam hosztesz is egy csomószor. Tudod milyen fárasztó az? Nem tehetek róla, hogy anyuék nem engednek elköltözni. Nem engednek felnőni. Bezzeg veled...
-Piha. Mert az amit anyuék akarnak bármitől is visszatartott? Kényelmesebb neked itthon lakni, mint azon idegeskedni miből fizeted a számláidat. Művész, mi? Ingyenélő.
-Nappalira járok, ha nem emlékeznél. Mikor dolgoznék rendes állásban?
-Amennyit bejársz, attól akár dolgozhatnál is.
-Hagyj már békén!
Ági fáradtan megrázta a fejét. Ugyanazokat a köröket futották.Valamiért folyamatos, nem szűnő bűntudata volt Bori miatt. Ha netán mégsem, akkor mélységesen irigyelte. Ha nem a testvére lett volna valószínűleg ívesen elkerüli. Így azonban időnként megverte. De 18 év felett már kínos megtépni a húgát. Mintha legalábbis tehetne róla, hogy ő jól tanult és mégis egy senki egy nagyvállaltnál, míg a huga sosem tanult mégis elevickél valaki hátán valamiféle kellemesen megúszós jövőbe.
-Elmegyek a bulidra. - mondta ki végül.
-Tudom. Szemmel fogod tartani mi történik.
-Igen.- hagyta rá bizonytalanul. Valami rossz előérzet szivárgott körülötte, mintha Bori csapdába csalná.
-Oké. Hoznod kell három pasit, különben nem engedlek be. Ez a belépőd, mint ellenőrnek.
-Mi van? Dehogy viszek pasikat.
-Sajnálom, ha ez neked nehézséget jelent, de ez a belépő. - a csikket elnyomta az apró herendi hamutálban, amit a szüleik húszon évvel ezelőtt vettek egy herendi gyárlátogatáskor. Aztán visszament a lakásba a gőzölgő kávék közé.
-Ágika?
-Mindjárt jön. - mosolygott az anyjára.
-Mikor? - kérdezte Ági mikor végül lecsillapodott kicsit és ő is bement. Lassan kortyolták a kávéjukat.
-Jövő szombaton.
A szüleik csak mosolyogtak. Rég megtanulták, hogy a lányaik élete zárt trezor.
-És mégis kit? - Ági lassan folyt át a városon a délutáni csúcsforgalommal. - Persze a Kicsó kell neki, de azzal a csávóval nem szolgálhatok. Különben is két ilyen elfolyós, megbízhatatlan link alak egyszerre még valami katasztrófához vezetne. - az egyik pirosnál átnézett a szomszéd autóba. A sötétzöld golfban egy harminca eleji nő ült. Rendezett hajjal, ápolt kezekkel és mély árkokkal a szeme alatt.
-Akár én is lehetnék, csak nekem suzukim van. - állapította meg. - Nem csoda a húgom szerint ciki vagyok. Pedig én csak úgy viselkedek ahogy a helyemben bárki tenné. Nem játszhatom el, hogy művész vagyok, ha egyszer nem vagyok az. A művészeket időnként valaki hajlandó eltartani, meg az olyan vékonyka szépséges lányokat mint ő. De ki akarna eltartani egy ügyfélszolgálatis középvezetőt, aki hátulról inkább hasonlít férfira, mint nőre?
Bekanyarodott a Pozsonyira. Aztán hosszan, lassan kőrözött a háztömb körül, mire talált parkolóhelyet. Leállította a motort és az ölébe vette a táskáját. Megnézte magát a visszapillantóban, mintha telefonon számítana. Kikereste két régi bevállalós kollégája számát. Lévai Petiét, aki a marketingesek közé keveredett költőként két hónapig bírta a cégnél. Abban a két hónapban azonban végig szerelmes verseket szavalt a fénymásolószobában, neki. Sosem lett semmi, mert Peti kicsi volt, sovány és pattanásos. Az idő ezeket a hiányosságokat nevetséges szőrszálhasogatásnak láttatta. Ági felhívta. Két éve nem beszéltek. Most se sokat. Peti megnősült. A kislánya négy hónapos. Nem jár el már bulizni. A másik a kézbesítősöknél mérgezte a levegőt. nagydarab mindig morcos medve volt, akiről egy céges bulin kiderült, hogy elképesztően jó Elvis imitátor. Az ő száma megváltozott. Végül a gimnáziumi osztály és padtársára esett a választása, aki Tyutyu néven lett elmentve a telefonba. Tyutyu ügyvéd lett és nem volt kapcsolható. Végül Ági sóhajtva írt egy sms-t Csokinak.
"Újra buli lesz ugyanott, szombaton. Most a húgom barátaival. Eljöttök?"
Várt egy kisit, de nem jött válasz, úgyhogy kivette a kocsiból a tisztítószereket és felment a nagybátyja lakásába takarítani. Ahogy sejtette Bori belakta a buli óta, mintha csak az övé lenne. A flakonokat letette a pultra és lerogyott a kanapéra. Semmi kedve nem volt a húga helyett takarítani. A telefonja pittyegett.
"Tudom, hogy nincs sok választásod, így ha csak a Balázst hozod, eltekinthetünk a többitől."
-Te kis kurva. majd szépen kitakarítasz magad után.
Feltápászkodott. Magához ölelte a tisztítószeres zacskót, nehogy kiszakadjon és elindult vissza a kocsihoz. Beült. A visszapillantóban ismét megnézte magát. A szeme nagyon csillogott a visszatartott bőgéstől.
"Látom beköltöztél. Nem megyek." írta a húgának. Aztán bekapcsolta a rádiót, hogy valami elnyomja a szipogását. Otthon leült és írt a nagybátyjának, hogy a lakás teljes egészében Bori felelőssége, mivel beköltözött. A levél száraz és tényszerű lett, de Ági nem bánta. Vasárnap délután volt. Hideg fehér idő, amiben bármikor eshet valami nedves az égből.
2012. február 13., hétfő
földcsuszamlás
Másra kéne az idő. valaki másra, nem rám. Olyan mocskosnak érzem magam minden reggel. Mintha kívül és belül is lepedék borítana. Hiába a zuhany, vörösre törlés törölközővel. nem múlik. Ma is elaludtam, ma sem otthon.
Az iroda a szokásos, csak ET zúg a fejemben, hogy nem enged odaköltözni. Pedig ma felmondok. Ági a teraszon cigizik. Kimegyek hozzá, azon frissiben. Nem figyel oda. Mosolyog. Messze néz, lefele, Buda felé.
-Hideg van.
-Jó hideg. - tenyere alá gyűrte a kabátot, úgy fogja a korlátot. A hideg pirosra csípte az arcát. Szép a maga szikár szépségében. - cigit nyújt. Elfogadom. Fázom. A kezem mint egy homár, merev és vörös. Nevet.
-Várj, meggyújtom. - meggyújtja aztán finoman a számba illeszti.
-Ma? - kérdezem hanyagul.
-Á. Sosem. - néz és mosolyog.
Ja hogy ez egy leszámolás - eszmélek.
-Sose mond hogy sosem.
Bólogat.
-A'szem ma kirúgnak. Úgyhogy mindegy is.
-Az jó, mert én meg épp felmondani készülök. Akkor akár tarthatnánk is valami laza kéthetes hétvégét, sok alvással meg főzéssel. - mélyet szippantok a cigiből.
-Úgy értem téged. - csík a szeme úgy mosolyog.
-Ennyire örülsz neki? - belül egészen kicsire aszalódom. Reggel ET most meg Ági. Mit vétettem én ezeknek?
-Megérdemled. Minden áldott nap elkéstél. Kivétel nélkül.
-A munkaidő csak egy irányelv. Azt nem tartom, de a minőséget igen. Azzal volt baj?
Már nem mosolyog.
-Együtt laktok az öcséddel? Gondolom nagyon számít amit hazaviszel.- ott a szánalom a szemében amit ha ET meglát beindul a nehéz tüzérség. Engem nem hat meg, főleg a reggeli telefon után. Bazd meg ET.
Elnyomom a cigit. Hányingerem van. Az öcsém, mi? Most kéne abbahagyni, talán pont itt, pont vele. Mi a faszért nem vagyok képes rá? Imitálom esténként a nagyvilágit, megyek, menőzök, kúl vagyok és vadászok. Felnézek Ágira. A szeme szinte szürke.
-Nem. Nem számít. - motyogom és elnézek mellette, Buda felé.
-Ne macsózz. Körülnézek, hátha valaki tud valamit, jó?
Mondanám én, hogy nem az öcsém, és nem mehetek hozzá lakni, hogy az előző fizumból már csak morzsák vannak és hogy az albim penészes, és hogy nem akarok én senkinek semmi rosszat, csak képtelen vagyok máshogy élni. Nem bírok megszólalni. Csak megnyalom a szám és új cigit kérek a kezemmel. Ad. Nem néz rám.
-Tényleg szólj ha segíthetek.
-Oké. - mondom, intek egy kösz a cigit. Visszamegyek az irodába. A füstcsík finoman követ. Fél óra és az utcán leszek. Ági pedig fentről néz majd le rám, mint rendesen.
Az iroda a szokásos, csak ET zúg a fejemben, hogy nem enged odaköltözni. Pedig ma felmondok. Ági a teraszon cigizik. Kimegyek hozzá, azon frissiben. Nem figyel oda. Mosolyog. Messze néz, lefele, Buda felé.
-Hideg van.
-Jó hideg. - tenyere alá gyűrte a kabátot, úgy fogja a korlátot. A hideg pirosra csípte az arcát. Szép a maga szikár szépségében. - cigit nyújt. Elfogadom. Fázom. A kezem mint egy homár, merev és vörös. Nevet.
-Várj, meggyújtom. - meggyújtja aztán finoman a számba illeszti.
-Ma? - kérdezem hanyagul.
-Á. Sosem. - néz és mosolyog.
Ja hogy ez egy leszámolás - eszmélek.
-Sose mond hogy sosem.
Bólogat.
-A'szem ma kirúgnak. Úgyhogy mindegy is.
-Az jó, mert én meg épp felmondani készülök. Akkor akár tarthatnánk is valami laza kéthetes hétvégét, sok alvással meg főzéssel. - mélyet szippantok a cigiből.
-Úgy értem téged. - csík a szeme úgy mosolyog.
-Ennyire örülsz neki? - belül egészen kicsire aszalódom. Reggel ET most meg Ági. Mit vétettem én ezeknek?
-Megérdemled. Minden áldott nap elkéstél. Kivétel nélkül.
-A munkaidő csak egy irányelv. Azt nem tartom, de a minőséget igen. Azzal volt baj?
Már nem mosolyog.
-Együtt laktok az öcséddel? Gondolom nagyon számít amit hazaviszel.- ott a szánalom a szemében amit ha ET meglát beindul a nehéz tüzérség. Engem nem hat meg, főleg a reggeli telefon után. Bazd meg ET.
Elnyomom a cigit. Hányingerem van. Az öcsém, mi? Most kéne abbahagyni, talán pont itt, pont vele. Mi a faszért nem vagyok képes rá? Imitálom esténként a nagyvilágit, megyek, menőzök, kúl vagyok és vadászok. Felnézek Ágira. A szeme szinte szürke.
-Nem. Nem számít. - motyogom és elnézek mellette, Buda felé.
-Ne macsózz. Körülnézek, hátha valaki tud valamit, jó?
Mondanám én, hogy nem az öcsém, és nem mehetek hozzá lakni, hogy az előző fizumból már csak morzsák vannak és hogy az albim penészes, és hogy nem akarok én senkinek semmi rosszat, csak képtelen vagyok máshogy élni. Nem bírok megszólalni. Csak megnyalom a szám és új cigit kérek a kezemmel. Ad. Nem néz rám.
-Tényleg szólj ha segíthetek.
-Oké. - mondom, intek egy kösz a cigit. Visszamegyek az irodába. A füstcsík finoman követ. Fél óra és az utcán leszek. Ági pedig fentről néz majd le rám, mint rendesen.
Önzés
Lana szól a fejemben reggel óta. Pedig annyira nem kellene. Bekapcsoltam, ne legyen szegény nő bekorlátozva a fejembe. Most berezgeti a bögréket a konyhában. Elmúlt kilenc. Ilyenkor már merek hangoskodni. Margitka reggel a korlátnak dőlve szipogott. Beszéltünk pár szót. Talán elköltözik, talán nem. Nem hívtam fel a figyelmét, hogy ez mindenkivel minden nap így van. vagy meghal vagy nem. Gonosz vagyok, vagy az lettem. Nem hatódtam meg, pedig kellett volna. Bejöttem és megnéztem a fejem a kikapcsolt monitor sötétjében tükröződve. Ugyanaz látszatra mint eddig. Jó, időnként tényleg megborotválkozhatnék.
Nem hat meg Margitka, pedig szebb mint valaha. Kisírt a smink alól, mint valami fedő alatt forrongó leves. Ápolt kezei markolták a lassan bomló vaskorlátot. Én a kerekemet szorongattam meg a bögrém. Havazhatott volna, akkor még romantikusabb lett volna.
Régebben sokat beszélgettünk. Leült ide hozzám, de sosem volt jele semmi többnek. Csak fürdőzött kimondatlan ám folyton sugárzó imádatomban.
Mindegy.
A'szem elmúlt a Margitka éra. Túl vagyok ezen a magas, festett szőke, atletikus szépségen. Végre. Kiültem azért még dideregni kicsit a konyhaablakom alá, hadd múljon. El is múlt. A majdnem macskám most is jókor jött. Beült az ölembe, hogy legalább a farkam ne fagyjon le. Dorombolt és lenyalta a tejszínhabot a kávémról. Vicces ez. A hideg kávét, hab nélkül aztán bevittem a konyhapultra és felhívtam Csokit. Halmozom az érzelmeket, gondoltam.
-Reggel van? - kérdezte elmosódott hangon.
-Délelőtt. Ezek szerint ma nem dolgozol.
-Tízre megyek.
-Akkor gyors vagy. Négy perced van beérni.
-Basszus... visszahívlak.
Mélyeket, amolyan értőket bólogatok a telefonnak. A monitorom még mindig fekete. Valami hiányzik, de az nem Csoki. Jó volt vele lakni, de olyan időtlen volt, olyan sosem változó lebegés, mint mikor műtét előtt már elkezdtek altatni. Már nem érzel, de még látsz. Ilyen Csokival az élet. Csinálunk mi mindent, de valahogy olyan lebegés volt csak. Nincs benne most sem semmi, ami hosszútávra vagy mélységre vagy nyomhagyásra törekedne. Lehet hogy tényleg kellene valaki mellém. Vagy neki van igaza, és csak az aznap számít, csak az adott óra. Egy egész focicsapatnyi ember sem késett ennyit egész életében, mint Csoki eddigi pályafutása alatt. Amíg együtt laktam én is folyton késtem a melóval, késtem mindennel mindig. Azóta újra nem.
Leülök a gép elé. Dolgozni kéne, de most fáj a sok rizsa, a sok teória és fejben lét.
-Cselekedni kell. - mondom ki hangosan, mikor megcsörren a telefon. - Gyors vagy, alig hét perc. - mondom bele meg sem nézve a kijelzőn, hogy ki hív. Csak Csoki lehet.
-Felmondok. Lakhatok nálad egy pár hétig? - Csoki.
Ez ő. Kicsó Balázs személyesen. Csóválom a fejem, nehogy kihallatsszon.
-Nem. - mondom aztán. - Nem hiszem, hogy jó ötlet lenne.
-Oké.
-Ági talán örülne, vagy az a szőke cica, aki annyit keres még rajtam is téged, tudod.
-Tudom. Kösz.
-De ne rágj be. Ez most nem rólad szól. - mondom a Judittól hallott gyilkos mondatot - Önállósodom, tudod.
-Tudom. - hallom, hogy utál. Én is utálom magam. Miért teszem ezt? Már miért ne lakhatna itt? Elvörösödök.
-Oké. Hello. - lerak.
-Miért csináltam ez? - keringek a konyhában kisívű köröket róva. Aztán ugyanazzal a hirtelenséggel tovább kavarom magam körül az érzelmeket. Felhívom Juditot.
-Szia, merre jársz?
-Mindjárt indulok Kaposvárra. - csend.
-Emberek taxival mennek Kaposvárra?
-Csomagok. Egy nagyobb. - hallom, hogy mosolyog.
-Nehezen tolom meg a kocsid de szívesen meghívlak ebédelni. Kaposváron. - nyelek.
Csend. Hosszú, túl hosszú csend. Nem szól minden rólam - zizegnek bennem a szavai, és azzal egyre nő bennem az önzés. Dehogy nem!
-Ok. Hét perced van. - jelenti ki és már le is rakta.
Ujjongok.
Nem hat meg Margitka, pedig szebb mint valaha. Kisírt a smink alól, mint valami fedő alatt forrongó leves. Ápolt kezei markolták a lassan bomló vaskorlátot. Én a kerekemet szorongattam meg a bögrém. Havazhatott volna, akkor még romantikusabb lett volna.
Régebben sokat beszélgettünk. Leült ide hozzám, de sosem volt jele semmi többnek. Csak fürdőzött kimondatlan ám folyton sugárzó imádatomban.
Mindegy.
A'szem elmúlt a Margitka éra. Túl vagyok ezen a magas, festett szőke, atletikus szépségen. Végre. Kiültem azért még dideregni kicsit a konyhaablakom alá, hadd múljon. El is múlt. A majdnem macskám most is jókor jött. Beült az ölembe, hogy legalább a farkam ne fagyjon le. Dorombolt és lenyalta a tejszínhabot a kávémról. Vicces ez. A hideg kávét, hab nélkül aztán bevittem a konyhapultra és felhívtam Csokit. Halmozom az érzelmeket, gondoltam.
-Reggel van? - kérdezte elmosódott hangon.
-Délelőtt. Ezek szerint ma nem dolgozol.
-Tízre megyek.
-Akkor gyors vagy. Négy perced van beérni.
-Basszus... visszahívlak.
Mélyeket, amolyan értőket bólogatok a telefonnak. A monitorom még mindig fekete. Valami hiányzik, de az nem Csoki. Jó volt vele lakni, de olyan időtlen volt, olyan sosem változó lebegés, mint mikor műtét előtt már elkezdtek altatni. Már nem érzel, de még látsz. Ilyen Csokival az élet. Csinálunk mi mindent, de valahogy olyan lebegés volt csak. Nincs benne most sem semmi, ami hosszútávra vagy mélységre vagy nyomhagyásra törekedne. Lehet hogy tényleg kellene valaki mellém. Vagy neki van igaza, és csak az aznap számít, csak az adott óra. Egy egész focicsapatnyi ember sem késett ennyit egész életében, mint Csoki eddigi pályafutása alatt. Amíg együtt laktam én is folyton késtem a melóval, késtem mindennel mindig. Azóta újra nem.
Leülök a gép elé. Dolgozni kéne, de most fáj a sok rizsa, a sok teória és fejben lét.
-Cselekedni kell. - mondom ki hangosan, mikor megcsörren a telefon. - Gyors vagy, alig hét perc. - mondom bele meg sem nézve a kijelzőn, hogy ki hív. Csak Csoki lehet.
-Felmondok. Lakhatok nálad egy pár hétig? - Csoki.
Ez ő. Kicsó Balázs személyesen. Csóválom a fejem, nehogy kihallatsszon.
-Nem. - mondom aztán. - Nem hiszem, hogy jó ötlet lenne.
-Oké.
-Ági talán örülne, vagy az a szőke cica, aki annyit keres még rajtam is téged, tudod.
-Tudom. Kösz.
-De ne rágj be. Ez most nem rólad szól. - mondom a Judittól hallott gyilkos mondatot - Önállósodom, tudod.
-Tudom. - hallom, hogy utál. Én is utálom magam. Miért teszem ezt? Már miért ne lakhatna itt? Elvörösödök.
-Oké. Hello. - lerak.
-Miért csináltam ez? - keringek a konyhában kisívű köröket róva. Aztán ugyanazzal a hirtelenséggel tovább kavarom magam körül az érzelmeket. Felhívom Juditot.
-Szia, merre jársz?
-Mindjárt indulok Kaposvárra. - csend.
-Emberek taxival mennek Kaposvárra?
-Csomagok. Egy nagyobb. - hallom, hogy mosolyog.
-Nehezen tolom meg a kocsid de szívesen meghívlak ebédelni. Kaposváron. - nyelek.
Csend. Hosszú, túl hosszú csend. Nem szól minden rólam - zizegnek bennem a szavai, és azzal egyre nő bennem az önzés. Dehogy nem!
-Ok. Hét perced van. - jelenti ki és már le is rakta.
Ujjongok.
2012. február 8., szerda
Ligeti Bori
Kivánszorogni a konyhába, elsőre ennyi elég is. Hideg kávét önteni a katicás bögrébe. Majdnem siker. Aztán vissza. A fésülködőasztalon kupi. A bögre épp csak odafér. Sminkcuccok egymásra szórva, ékszerek, kendők, pillák összevissza. Undorító. A fejem egy satu, amit túlszorítottak. Szar volt az az izé amit Ági bulinak hívott. Többet nem közösködöm. Túl jó az a kecó, hogy Ági romantikusan elbaszott barátai társasozzanak benne, konszolidáltan.
Na persze. Ági meg a csávója. Jó szája van. Vagy nem is. A'szem ma nem megyek be. Annyira fáj a fejem. Senkinek nincs jó szája, aki hangot ad. Zsuzsi persze megint előadta a titokzatos dívát, csak hogy bedughassa a nyelvét abba a hullámos szájba. Aszem sikerült is neki. Vagy az nem tegnap volt?
Utálom azt a ribancot. Hol a telefonom? .
Ági bezzeg mindig erős, szép, okos és olyan mélabús. Mindig sokkal erősebb volt nálam, persze. Hülye kurva. A jó kis állása meg csinos kis minigarzonja is neki van. Én meg kellek a fasziknak. Minden nem lehet az övé. Én vékony vagyok, finom és légies. Ő meg széles vállú, kajakos hátú, mélabú. Donna a balkonon. Jah.
Jaj csak ne moccanjak. Jött négy üzenetem? nahát. Ja csak az avonos csaj. Leszarom.
Még jó, hogy vittem a Lajhár Misit. Lesz aki kiment a banyánál anyagismeret órán. Mi van most? Kilenc? Meg géptanon is.
Volt még ott valaki, a'szem.
Nem nagyon emlékszem, csak a kezére. Ahogy időnként megszorította a kereket. Miféle kereket kellett szorongatni? Valaki biztos bringával jött. Valaki. De ki volt még ott? A biciklis kesztyűre emlékszem csak, de bizarr, ahogy le és felvette. A kezére. Ki a fasz lehetett?
Meg kell kérdeznem Ágitól kitakarít e szombatra. Én is tartok egy bulit.
Na persze. Ági meg a csávója. Jó szája van. Vagy nem is. A'szem ma nem megyek be. Annyira fáj a fejem. Senkinek nincs jó szája, aki hangot ad. Zsuzsi persze megint előadta a titokzatos dívát, csak hogy bedughassa a nyelvét abba a hullámos szájba. Aszem sikerült is neki. Vagy az nem tegnap volt?
Utálom azt a ribancot. Hol a telefonom? .
Ági bezzeg mindig erős, szép, okos és olyan mélabús. Mindig sokkal erősebb volt nálam, persze. Hülye kurva. A jó kis állása meg csinos kis minigarzonja is neki van. Én meg kellek a fasziknak. Minden nem lehet az övé. Én vékony vagyok, finom és légies. Ő meg széles vállú, kajakos hátú, mélabú. Donna a balkonon. Jah.
Jaj csak ne moccanjak. Jött négy üzenetem? nahát. Ja csak az avonos csaj. Leszarom.
Még jó, hogy vittem a Lajhár Misit. Lesz aki kiment a banyánál anyagismeret órán. Mi van most? Kilenc? Meg géptanon is.
Volt még ott valaki, a'szem.
Nem nagyon emlékszem, csak a kezére. Ahogy időnként megszorította a kereket. Miféle kereket kellett szorongatni? Valaki biztos bringával jött. Valaki. De ki volt még ott? A biciklis kesztyűre emlékszem csak, de bizarr, ahogy le és felvette. A kezére. Ki a fasz lehetett?
Meg kell kérdeznem Ágitól kitakarít e szombatra. Én is tartok egy bulit.
2012. február 2., csütörtök
titkok és hazugságok 1.
-Bocs a tegnapiért. - Csoki áthajolt a monitor mellet hogy Ági fülébe súghasson. Borostás bőr, reszelős halk szavak. Ági elismételte a Kingától hallottakat, hogy időt nyerjen. - Nem vagyok hülye picsa. nem vagyok hülye picsa. Aztán felpillantott a gépelésből Balázsra és nem szólt semmit. Mit mondhatna? Hogy fantasztikus élmény volt úgy ébredni, hogy ez a nagydarab férfi öleli? Hogy amíg Balázs zuhanyozott ős kénytelen volt magához nyúlni. Vagy azt, hogy itt az irodában döbbent rá, hogy valójában nem voltak együtt. Hogy nem nagyon volt semmi, csak pár csók és simogatás majd Balázs bealudt. Ennél gázabbat mondjuk el lehet képzelni, de jobbat is egy féloldalnyit.
Gépelt kicsit, mintha lenne mit.
-Ötig vagyok, aztán rá kell nézzek Attilára mert nem veszi fel a telefonját, de este felugranék nyolc körül. Viszek kaját is.
Ági vágott egy fintort.
-Próbálkozz nyugodtan. Lehet hogy nem leszek otthon ma. Még nem tudom.
Balázs hümmentett valamit aztán már ott sem volt. Ági kiengedte a benntartott levegőt. Megtekintette a wordben gépelt jelentés nélküli betűcsoportokat. Kitörölte. Becsukta.
Attila nem vette fel. Se délelőtt se délben se délután. Csokiban nőtt a feszültség mint egy héliumos lufi. Ötkor úgy szedte a lábát a belváros folyosószerű utcáján mintha lopott szajrét vinne. Attila otthon volt. Az űrhajós laticelen feküdt feje mellett pizzamaradék és egy csomó üres sörös doboz. A fülhallgatóból go away-t üvöltött Chester Bennington, mögötte a linkin jellegzetes édeskés metáljával. A távirányító mélyen becsúszott az ágy alá. Csoki óvatosan kihalászta, és lassan halkította le a loopra tett Place for my head-et. Végigfeküdt az ágyon és várt hogy ET felébredjen.
Felidézte milyen volt vele lakni egyetemista korukban. Milyen volt elköltözni tőle a feleségéhez. Aztán mennyire más volt hozzácuccolni a válás után. Sötét kétszobásban lakott akkor a József Attila lakótelepen. Bogarak és hangos szomszédok voltak. Akkor szokott rá a hangos zenére. Folyton olvasott. Sokszor hangosan, ízlelgette a hangokat, mondatokat. Akkor csináltattak maguknak tetoválást is. Berta akkor már nem volt meg. Éppen elegük volt a komoly kapcsolatokból. Sokszor elmentek koncertekre, csúnyán beszívtak, röhögtek és hülyéskedtek hazafele az utcán. Néha felvittek lányokat. Néha nem aludtak otthon, de mivel két szoba volt, mindez nagyon kényelmes és könnyű volt. Azok voltak a legjobb hetek. Aztán egy nap eladták fölülük a lakást. ET villámgyorsan keresett másikat és nem kalkulálta bele Csokit. Meg sem kérdezte. Csak felhívta, hogy hétvégén cuccol az új kecóba, ha van kedve segítsen a pakolásban. Nem ment. Megsértődött.
ET felült.
-Hát te?
-Nem vetted fel. Idejöttem.
-Ó. Biztos elestem. - kisfiús mosoly terült szét az arcán, aztán leolvadt róla és a helyét valami bedagadt duzzogás váltotta fel. - Vicces lenne, ha én mindig odamennék, amikor te nem veszed fel.
-Tudod ezt úgy hívják, hogy törődök veled.
-Faszt. - bemászott a kocsiba és kigurult a konyhába. Az egyik sörös doboz beakadt a kereke alá, és úgy tolta maga előtt mint egy hókotró.
Balázs is felkelt. Összeszedte a többit. Kivitte. Kidobta.
-Neked meg mi bajod?
Megvonta a vállát. Nem válaszolt. Kivett egy üveg vizet a hűtőből. Beleivott. A szeme bedagadt. A szája másnapos büdös maradt így is.
-Mikor értél haza?
-11 körül.
-Miért vagy másnapos?
-Aznapos vagyok.
Felült a pultra. Balázs beült a megüresedett kerekesszékbe.
-Sikerült megdugnod mi?
-Nem.
-Miért nem?.
-Bealudtam.
-Te még nálam is nagyobb lúzer vagy.
Hosszan ültek így. A vizes palack kézről kézre járt, mint valami békepipa. Hallgattak.
-Hogy lehet bealudni a nőnél akit annyira akarsz?
-Úgy hogy előző éjjel sem aludtam.
-Mondom hogy hülye vagy.
-Simán lehet.
-Jah. - sóhajtott. - Pattanj ki a székemből. Megfürdök. Ne zabáld ki a hűtőm. Ha itt vagy még mikor kijövök kénytelen leszel velem pornót nézni. Szóval jól gondold meg.
Sok pornót néztek régen. Néha könnyesre röhögték magukat. Néha nem. Balázs hümmentett és feltápászkodott. Mikor ET kiment ő lerogyott az egyetlen konyhaszékre és maga elé húzta a kihült pizzamaradékot.
Aztán bement a szobába és leült ET gépe elé. Megmozdította az egeret, hogy feléledjen a képernyő. A google keresőjében Horváth Judit név. Nem ismert egy Horváth Juditot sem. A találati eredmények között száz különböző nő arca, osztályképek és festmények, Bozsik Yvette társulat és mellplasztika. Balázs pislogott párat aztán inkább visszament a konyhába. Megette a maradék pizzát és úgy ült a pult szélén mintha szakadékba lógatná a lábait.
Gépelt kicsit, mintha lenne mit.
-Ötig vagyok, aztán rá kell nézzek Attilára mert nem veszi fel a telefonját, de este felugranék nyolc körül. Viszek kaját is.
Ági vágott egy fintort.
-Próbálkozz nyugodtan. Lehet hogy nem leszek otthon ma. Még nem tudom.
Balázs hümmentett valamit aztán már ott sem volt. Ági kiengedte a benntartott levegőt. Megtekintette a wordben gépelt jelentés nélküli betűcsoportokat. Kitörölte. Becsukta.
Attila nem vette fel. Se délelőtt se délben se délután. Csokiban nőtt a feszültség mint egy héliumos lufi. Ötkor úgy szedte a lábát a belváros folyosószerű utcáján mintha lopott szajrét vinne. Attila otthon volt. Az űrhajós laticelen feküdt feje mellett pizzamaradék és egy csomó üres sörös doboz. A fülhallgatóból go away-t üvöltött Chester Bennington, mögötte a linkin jellegzetes édeskés metáljával. A távirányító mélyen becsúszott az ágy alá. Csoki óvatosan kihalászta, és lassan halkította le a loopra tett Place for my head-et. Végigfeküdt az ágyon és várt hogy ET felébredjen.
Felidézte milyen volt vele lakni egyetemista korukban. Milyen volt elköltözni tőle a feleségéhez. Aztán mennyire más volt hozzácuccolni a válás után. Sötét kétszobásban lakott akkor a József Attila lakótelepen. Bogarak és hangos szomszédok voltak. Akkor szokott rá a hangos zenére. Folyton olvasott. Sokszor hangosan, ízlelgette a hangokat, mondatokat. Akkor csináltattak maguknak tetoválást is. Berta akkor már nem volt meg. Éppen elegük volt a komoly kapcsolatokból. Sokszor elmentek koncertekre, csúnyán beszívtak, röhögtek és hülyéskedtek hazafele az utcán. Néha felvittek lányokat. Néha nem aludtak otthon, de mivel két szoba volt, mindez nagyon kényelmes és könnyű volt. Azok voltak a legjobb hetek. Aztán egy nap eladták fölülük a lakást. ET villámgyorsan keresett másikat és nem kalkulálta bele Csokit. Meg sem kérdezte. Csak felhívta, hogy hétvégén cuccol az új kecóba, ha van kedve segítsen a pakolásban. Nem ment. Megsértődött.
ET felült.
-Hát te?
-Nem vetted fel. Idejöttem.
-Ó. Biztos elestem. - kisfiús mosoly terült szét az arcán, aztán leolvadt róla és a helyét valami bedagadt duzzogás váltotta fel. - Vicces lenne, ha én mindig odamennék, amikor te nem veszed fel.
-Tudod ezt úgy hívják, hogy törődök veled.
-Faszt. - bemászott a kocsiba és kigurult a konyhába. Az egyik sörös doboz beakadt a kereke alá, és úgy tolta maga előtt mint egy hókotró.
Balázs is felkelt. Összeszedte a többit. Kivitte. Kidobta.
-Neked meg mi bajod?
Megvonta a vállát. Nem válaszolt. Kivett egy üveg vizet a hűtőből. Beleivott. A szeme bedagadt. A szája másnapos büdös maradt így is.
-Mikor értél haza?
-11 körül.
-Miért vagy másnapos?
-Aznapos vagyok.
Felült a pultra. Balázs beült a megüresedett kerekesszékbe.
-Sikerült megdugnod mi?
-Nem.
-Miért nem?.
-Bealudtam.
-Te még nálam is nagyobb lúzer vagy.
Hosszan ültek így. A vizes palack kézről kézre járt, mint valami békepipa. Hallgattak.
-Hogy lehet bealudni a nőnél akit annyira akarsz?
-Úgy hogy előző éjjel sem aludtam.
-Mondom hogy hülye vagy.
-Simán lehet.
-Jah. - sóhajtott. - Pattanj ki a székemből. Megfürdök. Ne zabáld ki a hűtőm. Ha itt vagy még mikor kijövök kénytelen leszel velem pornót nézni. Szóval jól gondold meg.
Sok pornót néztek régen. Néha könnyesre röhögték magukat. Néha nem. Balázs hümmentett és feltápászkodott. Mikor ET kiment ő lerogyott az egyetlen konyhaszékre és maga elé húzta a kihült pizzamaradékot.
Aztán bement a szobába és leült ET gépe elé. Megmozdította az egeret, hogy feléledjen a képernyő. A google keresőjében Horváth Judit név. Nem ismert egy Horváth Juditot sem. A találati eredmények között száz különböző nő arca, osztályképek és festmények, Bozsik Yvette társulat és mellplasztika. Balázs pislogott párat aztán inkább visszament a konyhába. Megette a maradék pizzát és úgy ült a pult szélén mintha szakadékba lógatná a lábait.
innen szép
Annyira izgalmas ez a nő. Az az állandó szomorúság a szemében. A széles vállai. Atlétikus. És ahogy hallgat. A két csirke díszítésnek jó volt. Persze nyeltem párat azoktól a kis szinte meztelen mellektől, de nem az a lényeg. hanem Ági. Éjfél felé sikerült taxit hívni a ciciskének. A másik csaj addigra elaludt a kanapén. A kis srácot simán kidobtam. Ágit meg hazakísértem. Kár hogy előző éjjel sem aludtam. Ahogy ágyat fogtunk bennem egyre lassult az ütem. Gyenge lettem és lassú. Otthonos volt és elfogadó. Oldalt fekve finoman értem belé. A háta olyan sima, pont odaillek köré. Ez volt a baj. Elaludtam egy pillanatra. Aztán hirtelen megszólalt Bochkor a rádióban. Azzal a faszival ölni lehet. Úgy csaptam le az órát, mintha otthon lennék. Ági felült. Nézett rám hátra. Ott volt a szemében a csalódottság és az a szomorúság megint.
Gyorsan kimenetem kávét csinálni. Nem találtam semmit. Félre tolt, kivette a kezemből a bögrét. Bekapcsolta a konyhai rádiót. Bochkor. Oké - gondoltam és lezuhanyoztam inkább. Nem mondom, reméltem hogy vonzóbb leszek vizes testtel, jó szagúan. Addigra felöltözött. Teljes menetfelszerelésben iszogatta a kávéját.
Basszus. Nem kellett rám nézzen. Egy perc alatt felöltöztem. Addigra ő már az ajtóban állt, csörgette a kulcsait. Egyetlen szót sem váltottunk.
Innen szép nyerni.
A kapuban, bent a kukáknál elkaptam a kezét. Odahúztam.
-Ma este?
-Hülye vagy.
Ellépett. Kilépett a kapun és elindult a metró felé.
Gyorsan kimenetem kávét csinálni. Nem találtam semmit. Félre tolt, kivette a kezemből a bögrét. Bekapcsolta a konyhai rádiót. Bochkor. Oké - gondoltam és lezuhanyoztam inkább. Nem mondom, reméltem hogy vonzóbb leszek vizes testtel, jó szagúan. Addigra felöltözött. Teljes menetfelszerelésben iszogatta a kávéját.
Basszus. Nem kellett rám nézzen. Egy perc alatt felöltöztem. Addigra ő már az ajtóban állt, csörgette a kulcsait. Egyetlen szót sem váltottunk.
Innen szép nyerni.
A kapuban, bent a kukáknál elkaptam a kezét. Odahúztam.
-Ma este?
-Hülye vagy.
Ellépett. Kilépett a kapun és elindult a metró felé.
2012. február 1., szerda
fókuszok
Megint péntek. Megint takarítónő, megint anyám. Kilencig aludtam. Lekéstem Margitkát és a macskát is. Ilyenkorra már a néninél melegszik. Talán egy körül rám nézne a kis szőrös éhenkórász, de én akkor már úton leszek.
Anyám rántott húst vagy pörköltet főz ma is. Saláta is lesz meg leves valami. A cigiszagú koloniál tövében fogok forgolódni a kocsimmal. A két fotelt ilyenkor betolja a hálóba, diszkréten. A nippek elérhetetlen messzeségben a polcon. Emlékszem gyerekkoromban ha mérges voltam díszpárnával dobáltam őket és tényleg levezetett valami feszültséget a repeszes csattanásuk a parkettán. A harmadik után anyám futót terített a polc elé. Ha el is tört valami csattanás nem volt. Pedig a csattanás oldott, nem a pusztítás maga.
A lakása tágas és sötét. Most talán még sötétebb mint gyerekkoromban. Megnőttek a fák. Taxit hívok. Reménykedek, de nem Judit jön. Nem merem kérni, pedig bambaságomnak hála ez az egyetlen mód, hogy elérjem. Kigördülünk Óbudára. A kis lakótelep zárt egység. Biztonságos, kellemes még manapság is. A régebbi lakásunkra nem nagyon emlékszem, csak a szobára ahol éltem. A padlószőnyeg kékjére. Ez minőségi változás volt. Most is az, ahogy felküzdöm magam a rámpán. Anyám kissé ideges. Apám mosolyogva csendben figyel, mint mindig amikor hazajövök. Mindketten aggódnak még most is. Pedig nem kéne. Működök. Áthuppanok a kanapéra. Mellém ülnek. Anya kérdezget munkáról, Csokiról. Válaszolok. Kedves vagyok. Kérdezek. Eszünk. Anya mesél az életéről az irodában. Apa hümmög. Leszed míg anya beszél. Ugyanazok a mozdulatok, ugyanazok a mondatok hétről hétre. Biztos biztonságos ez így, de ordítani tudnék. Igen, kérek kávét. Ortopéd mikor látott? Nem megyek. Fájni fog. Nem fog. Te tudod. A kávé keserű. Apám néz. Mosolyog, mintha a mosoly odanőtt volna az arcára. a szeme szomorú. Miért szomorú vajon? Nem lettem sportoló? Simán lehettem volna könyvmoly lábakkal is.
Nézem. Néz. aztán látom hogy megváltozik.
-Dohányzol, igaz. - mondja.
-Néha. - nem szokott beszélni ha itt vagyok. Telefonon meg csak ő hív.
-Gyere, szívjunk el egyet a kiskertben.
A kiskert négy négyzetméteres sötét sarok kerítéssel lekerekítve a kocsma mellett. Sövény, fű, repkény. Kibénázok. Nézi. Leül mellém a kisszékre. Nézzük az orrunk előtt magasodó sövényt. Mintha a kamrába vonulnánk el, csak ennek nincs teteje.
Fújom a füstöt. Nem esik jól.
-Gondolkoztunk anyáddal.- hosszú szünet. Mindenféle nyelvekre lefordítom magamban ezt a mondatot. Kamaszkoromban szoktam rá. Teljesen erejét veszi a feszültségnek. - Eladjuk a lakást és veszünk a közeledben egy kicsit. - folytatja.
-Ja jó. - vonok vállat könnyedén. - Azt hittem baj van. - kifújom a füstöt. Elnyomom a csikket és nem értem mi ebben ekkora cucc. - Ül a piac. -Teszem hozzá.
-Mindegy. Anyád már beszélt is két ingatlanossal.
-Jó.
Biccent. Kint marad. Anyám matat a konyhában. Bemegyek. Nézem.
-Nagyon rossz ez nektek?
-Dehogy...
-De az. Miért?
-Neked nem rossz? A gyerekkorod...a hely ahol együtt éltünk. A gyönyörű szobád. azt hittem majd hazajössz.
Valóban az én szobám volt az egyetlen napfényes helység.
-Hm. Meg vagyok. Nincs semmi gond. Miért költöznék haza? Fontosabb, hogy kényelmesen éljetek. Meg - mosolygok - ki bírjátok fizetni a rezsit. Nem?
Ott a csalódás az arcán. Mintha megcsaltam vagy becsaptam volna. A süti illata betölti a konyhát. Melegen szeretem, hát frissen süti.
-De anya, én nem a lakást szeretem, hanem titeket. Ha anyagilag segítsek szóljatok.
Néz. Könnyes a szeme. Nincs ölelkezés. Amióta iskolás lettem nem ölelkezünk. Néz. Nézem.
-Segítsek?
Az arcán azonnal ott a jól ismert kifejezés, amit annyit láttam: a segítségnyújtás az én feladatom. Te vagy az kisfiam aki segítségre szorulsz.
-Ugyan. - elfordul. Benéz a sütőbe. Egyre gyorsabban veszem a levegőt. Begurulok a szobába amiben éltem. Virágokkal van tele. Nem használják. Egy kis üvegház lett. Be sem tudok menni rendesen. Taxit hívok és a diszpécsernél Juditot kérem. Megmondom, hogy kerekesszék, és hogy nem csajozni akarok, hanem az empátiája miatt. A diszpécser hümmög. Lerakom.
Remeg a kezem. Fejben lefordítom a diszpécsernek elmondott szövegem három nyelvre. Visszagördülök a konyhába. Anyám az asztalnál ülve várja hogy meghűljön a tészta. aztán kiszedi. Még meleg. Kistányéron nyújt felém kettőt. apám is leül. Meggyes pite. Konyha. Csend.
Tele van a fejem nyelvekkel. Annyi szó van bennem, annyi kifejezés. Velük azonban sehogy sem tudok beszélni. Nincs mit mondjak. Nem akarom, hogy aggódjanak. Ha aggódnak úgy érzem nem hisznek benne hogy képes vagyok megcsinálni. Az aggódik aki nagyobb esélyt ad a bukásnak. Miért nem bíznak bennem? Miért nem?
Nézek ki az ablakon. Látom a taxit beállni. Judit az.
-Jövő héten nem jövök. - mondom nyugodt hangon.
-Mit fogsz csinálni?
Nem válaszolok. Megsimítom anya kezét és indulok a kabátomért. Apám újra mosolyog, mint mindig. Ki kísérnek. Judit gyors. Pontos. Szava sincs. Integetünk.
-Elnézést, ha kényelmetlen helyzetbe hoztalak. - kapok észbe.
-Mi? Mivel? - kipillant rám. A forgalom szelíd hömpölygés körülöttünk. Zöld hullám.
-El akartam kérni a számod.
-Oké. - semmi érzelem.
-Tényleg bocs. Nem volt jobb ötletem.
Begördül a házhoz. Pont van hely. 5 perc volt az egész. Döbbenetesen gyors, pedig nem ment gyorsan. Egy cetlire firkant egy számot. Az arca kemény, ahogy a kezembe nyomja.
-Jó lenne ha felfognád, hogy nem szól minden rólad. 3000 lesz. - mondja és kiszáll, kivenni a kocsimat.
Anyám rántott húst vagy pörköltet főz ma is. Saláta is lesz meg leves valami. A cigiszagú koloniál tövében fogok forgolódni a kocsimmal. A két fotelt ilyenkor betolja a hálóba, diszkréten. A nippek elérhetetlen messzeségben a polcon. Emlékszem gyerekkoromban ha mérges voltam díszpárnával dobáltam őket és tényleg levezetett valami feszültséget a repeszes csattanásuk a parkettán. A harmadik után anyám futót terített a polc elé. Ha el is tört valami csattanás nem volt. Pedig a csattanás oldott, nem a pusztítás maga.
A lakása tágas és sötét. Most talán még sötétebb mint gyerekkoromban. Megnőttek a fák. Taxit hívok. Reménykedek, de nem Judit jön. Nem merem kérni, pedig bambaságomnak hála ez az egyetlen mód, hogy elérjem. Kigördülünk Óbudára. A kis lakótelep zárt egység. Biztonságos, kellemes még manapság is. A régebbi lakásunkra nem nagyon emlékszem, csak a szobára ahol éltem. A padlószőnyeg kékjére. Ez minőségi változás volt. Most is az, ahogy felküzdöm magam a rámpán. Anyám kissé ideges. Apám mosolyogva csendben figyel, mint mindig amikor hazajövök. Mindketten aggódnak még most is. Pedig nem kéne. Működök. Áthuppanok a kanapéra. Mellém ülnek. Anya kérdezget munkáról, Csokiról. Válaszolok. Kedves vagyok. Kérdezek. Eszünk. Anya mesél az életéről az irodában. Apa hümmög. Leszed míg anya beszél. Ugyanazok a mozdulatok, ugyanazok a mondatok hétről hétre. Biztos biztonságos ez így, de ordítani tudnék. Igen, kérek kávét. Ortopéd mikor látott? Nem megyek. Fájni fog. Nem fog. Te tudod. A kávé keserű. Apám néz. Mosolyog, mintha a mosoly odanőtt volna az arcára. a szeme szomorú. Miért szomorú vajon? Nem lettem sportoló? Simán lehettem volna könyvmoly lábakkal is.
Nézem. Néz. aztán látom hogy megváltozik.
-Dohányzol, igaz. - mondja.
-Néha. - nem szokott beszélni ha itt vagyok. Telefonon meg csak ő hív.
-Gyere, szívjunk el egyet a kiskertben.
A kiskert négy négyzetméteres sötét sarok kerítéssel lekerekítve a kocsma mellett. Sövény, fű, repkény. Kibénázok. Nézi. Leül mellém a kisszékre. Nézzük az orrunk előtt magasodó sövényt. Mintha a kamrába vonulnánk el, csak ennek nincs teteje.
Fújom a füstöt. Nem esik jól.
-Gondolkoztunk anyáddal.- hosszú szünet. Mindenféle nyelvekre lefordítom magamban ezt a mondatot. Kamaszkoromban szoktam rá. Teljesen erejét veszi a feszültségnek. - Eladjuk a lakást és veszünk a közeledben egy kicsit. - folytatja.
-Ja jó. - vonok vállat könnyedén. - Azt hittem baj van. - kifújom a füstöt. Elnyomom a csikket és nem értem mi ebben ekkora cucc. - Ül a piac. -Teszem hozzá.
-Mindegy. Anyád már beszélt is két ingatlanossal.
-Jó.
Biccent. Kint marad. Anyám matat a konyhában. Bemegyek. Nézem.
-Nagyon rossz ez nektek?
-Dehogy...
-De az. Miért?
-Neked nem rossz? A gyerekkorod...a hely ahol együtt éltünk. A gyönyörű szobád. azt hittem majd hazajössz.
Valóban az én szobám volt az egyetlen napfényes helység.
-Hm. Meg vagyok. Nincs semmi gond. Miért költöznék haza? Fontosabb, hogy kényelmesen éljetek. Meg - mosolygok - ki bírjátok fizetni a rezsit. Nem?
Ott a csalódás az arcán. Mintha megcsaltam vagy becsaptam volna. A süti illata betölti a konyhát. Melegen szeretem, hát frissen süti.
-De anya, én nem a lakást szeretem, hanem titeket. Ha anyagilag segítsek szóljatok.
Néz. Könnyes a szeme. Nincs ölelkezés. Amióta iskolás lettem nem ölelkezünk. Néz. Nézem.
-Segítsek?
Az arcán azonnal ott a jól ismert kifejezés, amit annyit láttam: a segítségnyújtás az én feladatom. Te vagy az kisfiam aki segítségre szorulsz.
-Ugyan. - elfordul. Benéz a sütőbe. Egyre gyorsabban veszem a levegőt. Begurulok a szobába amiben éltem. Virágokkal van tele. Nem használják. Egy kis üvegház lett. Be sem tudok menni rendesen. Taxit hívok és a diszpécsernél Juditot kérem. Megmondom, hogy kerekesszék, és hogy nem csajozni akarok, hanem az empátiája miatt. A diszpécser hümmög. Lerakom.
Remeg a kezem. Fejben lefordítom a diszpécsernek elmondott szövegem három nyelvre. Visszagördülök a konyhába. Anyám az asztalnál ülve várja hogy meghűljön a tészta. aztán kiszedi. Még meleg. Kistányéron nyújt felém kettőt. apám is leül. Meggyes pite. Konyha. Csend.
Tele van a fejem nyelvekkel. Annyi szó van bennem, annyi kifejezés. Velük azonban sehogy sem tudok beszélni. Nincs mit mondjak. Nem akarom, hogy aggódjanak. Ha aggódnak úgy érzem nem hisznek benne hogy képes vagyok megcsinálni. Az aggódik aki nagyobb esélyt ad a bukásnak. Miért nem bíznak bennem? Miért nem?
Nézek ki az ablakon. Látom a taxit beállni. Judit az.
-Jövő héten nem jövök. - mondom nyugodt hangon.
-Mit fogsz csinálni?
Nem válaszolok. Megsimítom anya kezét és indulok a kabátomért. Apám újra mosolyog, mint mindig. Ki kísérnek. Judit gyors. Pontos. Szava sincs. Integetünk.
-Elnézést, ha kényelmetlen helyzetbe hoztalak. - kapok észbe.
-Mi? Mivel? - kipillant rám. A forgalom szelíd hömpölygés körülöttünk. Zöld hullám.
-El akartam kérni a számod.
-Oké. - semmi érzelem.
-Tényleg bocs. Nem volt jobb ötletem.
Begördül a házhoz. Pont van hely. 5 perc volt az egész. Döbbenetesen gyors, pedig nem ment gyorsan. Egy cetlire firkant egy számot. Az arca kemény, ahogy a kezembe nyomja.
-Jó lenne ha felfognád, hogy nem szól minden rólad. 3000 lesz. - mondja és kiszáll, kivenni a kocsimat.
levelek
idejött
- Idézett szöveg elrejtése -
2012/2/1 Katalin Dobrai írta, <dobokati@gmail.com>
jaj de pocs. legalabb ennyi lenne a pucajaba. gondolom o elment es ott horkolt aztan egesz ejjel, hogy feszenghess reggel az elkenodott smink miatt. nem is tudom hogy eltem tul a parkeresos eveket.
nem megyek mosdoba. itt ol az ancsanal vegso ur es nagyon szigoru. valojaban rettegek. ha kirugnak nem lesz naszut. bakker.
Gratulálok. Én max az állatkertbe megyek nászútra valami nagypapával, akivel eltartási szerződés helyett házasodok majd össze. Aszem jövőre.
Balázzsal meg összejött volna ha nem alszik bele. Annyira kis lassú finom akart lenni, hogy bealudt. Vagy ennyire végtelenül unalmas vagyok. Ez lehet. Végülis már majdnem 11 és még csak ide se tolta azt a fodros száját. Megyek sírni a mosdóba. Jössz?
2012/2/1 Katalin Dobrai írta, <dobokati@gmail.com>
sajnalom. azert a balazzsal lett valami? annyit jartatok a fejemben. az a csavo olyan klasszikus ertelemben vett romantikus tipus. tokre el tudom kepzelni hogy nescafet isztok a dublini tengerparton. ja megyunk naszutra most marciusban irorszagba. vagy mar mondtam?
2012/2/1 Ági Ligeti <ligetto@gmail.com>
20 557 96 34
Laci mindig későn megy. Nem gondoltam, hogy jöttök. Jó volt. Balázs elhozta a mozgássérült öccsét. Kissé fura srác, de szerintem lábak nélkül én is az lennék. Zsuzsi meg a húgom felváltva nyihogtak, az a keszeg Lajtai Misi meg tudod milyen. Mások sem jöttek. Végül is, ha belegondolok én se mentem volna. Az öccsnek volt igaza, aki kilenc körül le is lépett.Húgom hülye volt és betépett. Rámászott a Balázsra, alig győztem leállítani. A Zsuzsi meg csak pillogott a műpillái alól sejtelmesen, mint valami méreten aluli díva. Persze nem vett melltartót és olyan kis cuccban volt, hogy még a Misi szeme is odatapadt. Szar volt. Kösz a kérdést. Nem maradtatok le semmiről.
mégis kellene a kondor sanyi szama
milyen volt a buli?
bocs hogy nem mentunk de laci megint keson jott
Zavar
Már vagy egy órája forgolódom. Lassan pirkad. Pirkadna szerencsétlen gyorsabban is, de mivel ébren vagyok figyelem. Ő meg emiatt szemérmesen és nagyon lassan vetkőzik nappallá. A kukásautót még megvárom az ágyban. aztán előkerülök. Gyors fogmosás aztán a kávé. Betekeredem a duplára hajtott ikeás plédbe lenyomom loopra a lejátszót, hogy legyen ma is Penumbra. Kigördülök a fonottakhoz az udvarra. Úgy tűnik a vénasszonyok nyara rendületlenül folytatódik. Indigókék az ég. A repülők rózsaszín csíkot húznak rajta. De jó.
Kávét ennél lassabban egy haldokló kisnyugdíjas sem tudna inni. Erőt veszek magamon és visszagurulok a lakásba, megtenni a kötelező százat.
Száz.
Zuhany.
Gép be.
Nem gondolok Margitkára vagy tíz percig. Ez jó. Aztán meghallom a hangját és a kopogós papucsát. Szellőztet, kávét főz és telefonál. Kilesek. Valóban.
Jézusom. Ma lesz az úgynevezett házibuli. Úgynevezett macskás nőkkel, Csokival és az imádottjával. Még van bennem bizakodás, a'szem úgy két nőnyi van még. Ági, előzetes becslések szerint ma este fogja megadni magát Csoki macsó nyomulásának, és így jövő hét végére a neve is feledésbe merül majd. Én meg elmegyek ma vele, sziporkázóan szellemes leszek, izgalmas furcsa kinövés a Csoki koronázta estén, a fura kisöccse. Mindegy. Emberek. Ritkán látok olyat.
Addig is dolgozok egy pár órát. Végül is az orosz sci-fi nem várhat.
Szólítsatok Javgenyíj Lehatrovnak.
Beesteledett. Ja nem, csak hamar sötétedik.
Valamikor kimentem a mirelit pizzáért, de csak nyomokban emlékszem már. Szalámis volt, tuti, mert bejött a macska. Mindegy is. Csörgött a pittyegő, hogy kezdjem magam polírozni, mert mindjárt itt lesz Csoki a taxival. Hosszan méregetem a szekrényem tartalmát. Végül egy viva la resolution feliratú Che Gevarás pólóban fogok menősködni, amit tegnap hozott a futár. nem mintha nem lenne mindegy. Mindegy.
Én egy régi házban lakom. Körgangos, vaskorlátos, stukkós, magas gyönyörűségben. Fehér és vajszínre festett falak között. Dézsában növekedő fákkal és sok muskátlival körülvéve. A lakóparkok beton-acél-üveg szentháromsága nem a világom. Folyton egy kórház jut eszembe róla. Jellemzően egy bizonyos kórház. Tudom, személyes nyomor, mégis. A taxis örül, hogy önjáró vagyok. Csoki pedig gyakorlottan kapja elemeire a sportkocsimat. Minden oké. A lakóparkosdiban az az egy jó, hogy nagyobb esély az akadálymentességre. A lift is széles, van rámpa. Szuper. Mintha ezen múlna úgy ellenőrzöm. Van bennem valami sértettség még mindig. Gáz. Pedig nem ezen múlik. Bertához kellett lépcsőzni is. Megoldottuk. nem volt fasza, de nem rettentem el. Meg nem voltam egyedül, ugye. Ó édes magányos önkiszolgáló idők.
Csoki ideges. Én is. Macsózunk, hogy ne látsszon, de ez mindent elárul. A liftben komolyan megtekintem magunkat. Ő nem néz rám. Tiszta ideg. Vigyorog.
Három lány van és egy fiú. Velünk együtt felezett a nemek aránya. Basszus, ez azért elég hm gáz. Most fejben mind sakkozik, hogy ki jut rám. Lehet hogy vigyorogva be kéne jelentenem, hogy meleg vagyok. az rendesen megkavarná a fejben sakkozásukat. Ezen elnevetem magam. Érdeklődve pillognak le rám. Ugyan gyerekek, csak lazán. Én itt sem vagyok.
Ági vagány, depis csaj. Semmi különös. Majdnem olyan magas mint Csoki. Barna egyenes haja van, szürke szeme és erős, széles válla. A húga kicsit be van már tépve. Divatosan vékony, göndör szőke, álmatag. Gondolom ő is komplexusok nyomására kábul. Én agyat növesztettem, hogy sose legyen bennem csend. Egyikünk se jobb a másiknál. A srác a húggal van valahogy. Kibogozhatatlan. Nem is érdekes. A harmadik lány szépséges, maníros tündér. Rakja magát, teszi ide oda. festő, lakberes vagy illusztrátor, így elsőre. Valóban nagyon szép. Hetyke kis mellei vannak, melltartó nélkül. a haja göndör, hátul felnyírt, elöl a szemébe lóg. Legyen folyton mit matatnia. Ki kívül épít magának elfoglaltságot, ki belül. Mind egyformák vagyunk, csak nekik több végtag jutott. Egészen megkívánom. Jellemzően őt hozom egyedül zavarba annyira hogy vihogni kezdjen.
-Sziasztok. - mosoly - Ági vagyok, szia. Nyúl felém a keze. Kicsit bizonytalanul, kicsit erőltetve. Kiszagolom ám, azonnal.
-Szia. - mondom mosolyogva. - ET. - mutatom a háromujjas jobbom neki. - Ballal jobban esne. - mondom a bevált szöveget és már váltok is kezet. Jobban esne neked, gondolom. Ásó, kapa. Nézzük a művészkét inkább.
-Szia. Zsuzsi vagyok. - balt nyújt, örül a kézváltásnak. Én is örülök. Kicsit behajol. Príma.
Csoki babrál valami piákkal Ágival. A szöszke csak támasztja az ajtót és mosolyog ránk. Aszem konkrétan elnéz a fejem felett. Jobb is.
A lakás tágas. Át kéne másszak a kanapéra, de nem bírok. Van bennem némi szorongás. Kikurjantok csokinak, hogy hozzon nekem is, bármit is iszik. Hoz. feszengés van. Ivás és sablonos kérdések. Én is kérdezek, jó sokat, hátha jobb lesz. A lányka persze fotós. Azzal van a legkevesebb hercehurca tényleg, és a nagy számok törvénye alapján még jól is sikerül minden hétszázadik katt. Nem méregetnek. Ez jó. Néha felcsillan az a nahát, lehet hogy nem annyira gáz a srác - pillantás is. De, kedveskéim, részegen egyre gázabb leszek. Csokit akarja mind a három. Mint rendesen. Minek vagyok itt? Csoki csak Ágit látja. Ideje indulni. A mosdó nem elég széles. szerencsére nem látnak onnan ahol ülnek. lemászok, beügyeskedek pisálok. Fasza. kifújom magam, aztán zugban taxit hívok. Vissza a kocsiba, vissza a szobába.
A taxis egy nő. ma este ő az első aki nem jön zavarba. Beszélget. Kicsit még furán nézek, de aztán jó. Azt mondja ma én vagyok az utolsó. 3700 lesz, adjam oda aztán ha nem bánom elvinne autózni. Nézek rá hülyén, hogy miért tenné ezt. Mosolyog. Huncut, olyan csibészesen mosolyog. - Mert az jó. - mondja.
Ébredezek. Döbbenek. zavarba jövök. Uramisten. Jó.
-Oké. legyen a Citadella. - vágom rá és magam is meglepődök. Kezébe nyomom a pénzt és szétterül a fejemen a vigyor.
-Nem ülsz inkább előre? - kérdezi?
-Jótékonykodás?
-ha bunkóskodsz, itt helyben kiraklak. - válaszol komolyan. Megdöbbenek.
-Oké. Előre ülök.
Megáll, kiszáll, lenyitja az első ülés támláját hátra és int, hogy másszak előre. Nem emleget, egyértelmű. basszus milyen egy nő. Jobban megnézem. Semmi különös. Semmilyen arc, sötét középhosszú haj, kicsit vastagodó test. Szép szeme van és lám, valami egészen más logika mozgatja.
Előre mászok. Felhajtja a támlát. nem kérdez semmit. Az egész egyetlen perc. Már vissza is ült és megyünk.
Horváth Juditnak hívják. Kb. egy órát autóztunk. Beszélgettünk is. Jobb volt mint az egész buli. Emberek közé kell menni. Tisztán látszik. Az orosz regénye meg várhat néha.
Kávét ennél lassabban egy haldokló kisnyugdíjas sem tudna inni. Erőt veszek magamon és visszagurulok a lakásba, megtenni a kötelező százat.
Száz.
Zuhany.
Gép be.
Nem gondolok Margitkára vagy tíz percig. Ez jó. Aztán meghallom a hangját és a kopogós papucsát. Szellőztet, kávét főz és telefonál. Kilesek. Valóban.
Jézusom. Ma lesz az úgynevezett házibuli. Úgynevezett macskás nőkkel, Csokival és az imádottjával. Még van bennem bizakodás, a'szem úgy két nőnyi van még. Ági, előzetes becslések szerint ma este fogja megadni magát Csoki macsó nyomulásának, és így jövő hét végére a neve is feledésbe merül majd. Én meg elmegyek ma vele, sziporkázóan szellemes leszek, izgalmas furcsa kinövés a Csoki koronázta estén, a fura kisöccse. Mindegy. Emberek. Ritkán látok olyat.
Addig is dolgozok egy pár órát. Végül is az orosz sci-fi nem várhat.
Szólítsatok Javgenyíj Lehatrovnak.
Beesteledett. Ja nem, csak hamar sötétedik.
Valamikor kimentem a mirelit pizzáért, de csak nyomokban emlékszem már. Szalámis volt, tuti, mert bejött a macska. Mindegy is. Csörgött a pittyegő, hogy kezdjem magam polírozni, mert mindjárt itt lesz Csoki a taxival. Hosszan méregetem a szekrényem tartalmát. Végül egy viva la resolution feliratú Che Gevarás pólóban fogok menősködni, amit tegnap hozott a futár. nem mintha nem lenne mindegy. Mindegy.
Én egy régi házban lakom. Körgangos, vaskorlátos, stukkós, magas gyönyörűségben. Fehér és vajszínre festett falak között. Dézsában növekedő fákkal és sok muskátlival körülvéve. A lakóparkok beton-acél-üveg szentháromsága nem a világom. Folyton egy kórház jut eszembe róla. Jellemzően egy bizonyos kórház. Tudom, személyes nyomor, mégis. A taxis örül, hogy önjáró vagyok. Csoki pedig gyakorlottan kapja elemeire a sportkocsimat. Minden oké. A lakóparkosdiban az az egy jó, hogy nagyobb esély az akadálymentességre. A lift is széles, van rámpa. Szuper. Mintha ezen múlna úgy ellenőrzöm. Van bennem valami sértettség még mindig. Gáz. Pedig nem ezen múlik. Bertához kellett lépcsőzni is. Megoldottuk. nem volt fasza, de nem rettentem el. Meg nem voltam egyedül, ugye. Ó édes magányos önkiszolgáló idők.
Csoki ideges. Én is. Macsózunk, hogy ne látsszon, de ez mindent elárul. A liftben komolyan megtekintem magunkat. Ő nem néz rám. Tiszta ideg. Vigyorog.
Három lány van és egy fiú. Velünk együtt felezett a nemek aránya. Basszus, ez azért elég hm gáz. Most fejben mind sakkozik, hogy ki jut rám. Lehet hogy vigyorogva be kéne jelentenem, hogy meleg vagyok. az rendesen megkavarná a fejben sakkozásukat. Ezen elnevetem magam. Érdeklődve pillognak le rám. Ugyan gyerekek, csak lazán. Én itt sem vagyok.
Ági vagány, depis csaj. Semmi különös. Majdnem olyan magas mint Csoki. Barna egyenes haja van, szürke szeme és erős, széles válla. A húga kicsit be van már tépve. Divatosan vékony, göndör szőke, álmatag. Gondolom ő is komplexusok nyomására kábul. Én agyat növesztettem, hogy sose legyen bennem csend. Egyikünk se jobb a másiknál. A srác a húggal van valahogy. Kibogozhatatlan. Nem is érdekes. A harmadik lány szépséges, maníros tündér. Rakja magát, teszi ide oda. festő, lakberes vagy illusztrátor, így elsőre. Valóban nagyon szép. Hetyke kis mellei vannak, melltartó nélkül. a haja göndör, hátul felnyírt, elöl a szemébe lóg. Legyen folyton mit matatnia. Ki kívül épít magának elfoglaltságot, ki belül. Mind egyformák vagyunk, csak nekik több végtag jutott. Egészen megkívánom. Jellemzően őt hozom egyedül zavarba annyira hogy vihogni kezdjen.
-Sziasztok. - mosoly - Ági vagyok, szia. Nyúl felém a keze. Kicsit bizonytalanul, kicsit erőltetve. Kiszagolom ám, azonnal.
-Szia. - mondom mosolyogva. - ET. - mutatom a háromujjas jobbom neki. - Ballal jobban esne. - mondom a bevált szöveget és már váltok is kezet. Jobban esne neked, gondolom. Ásó, kapa. Nézzük a művészkét inkább.
-Szia. Zsuzsi vagyok. - balt nyújt, örül a kézváltásnak. Én is örülök. Kicsit behajol. Príma.
Csoki babrál valami piákkal Ágival. A szöszke csak támasztja az ajtót és mosolyog ránk. Aszem konkrétan elnéz a fejem felett. Jobb is.
A lakás tágas. Át kéne másszak a kanapéra, de nem bírok. Van bennem némi szorongás. Kikurjantok csokinak, hogy hozzon nekem is, bármit is iszik. Hoz. feszengés van. Ivás és sablonos kérdések. Én is kérdezek, jó sokat, hátha jobb lesz. A lányka persze fotós. Azzal van a legkevesebb hercehurca tényleg, és a nagy számok törvénye alapján még jól is sikerül minden hétszázadik katt. Nem méregetnek. Ez jó. Néha felcsillan az a nahát, lehet hogy nem annyira gáz a srác - pillantás is. De, kedveskéim, részegen egyre gázabb leszek. Csokit akarja mind a három. Mint rendesen. Minek vagyok itt? Csoki csak Ágit látja. Ideje indulni. A mosdó nem elég széles. szerencsére nem látnak onnan ahol ülnek. lemászok, beügyeskedek pisálok. Fasza. kifújom magam, aztán zugban taxit hívok. Vissza a kocsiba, vissza a szobába.
A taxis egy nő. ma este ő az első aki nem jön zavarba. Beszélget. Kicsit még furán nézek, de aztán jó. Azt mondja ma én vagyok az utolsó. 3700 lesz, adjam oda aztán ha nem bánom elvinne autózni. Nézek rá hülyén, hogy miért tenné ezt. Mosolyog. Huncut, olyan csibészesen mosolyog. - Mert az jó. - mondja.
Ébredezek. Döbbenek. zavarba jövök. Uramisten. Jó.
-Oké. legyen a Citadella. - vágom rá és magam is meglepődök. Kezébe nyomom a pénzt és szétterül a fejemen a vigyor.
-Nem ülsz inkább előre? - kérdezi?
-Jótékonykodás?
-ha bunkóskodsz, itt helyben kiraklak. - válaszol komolyan. Megdöbbenek.
-Oké. Előre ülök.
Megáll, kiszáll, lenyitja az első ülés támláját hátra és int, hogy másszak előre. Nem emleget, egyértelmű. basszus milyen egy nő. Jobban megnézem. Semmi különös. Semmilyen arc, sötét középhosszú haj, kicsit vastagodó test. Szép szeme van és lám, valami egészen más logika mozgatja.
Előre mászok. Felhajtja a támlát. nem kérdez semmit. Az egész egyetlen perc. Már vissza is ült és megyünk.
Horváth Juditnak hívják. Kb. egy órát autóztunk. Beszélgettünk is. Jobb volt mint az egész buli. Emberek közé kell menni. Tisztán látszik. Az orosz regénye meg várhat néha.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)