Egész-ség

Ági a húga ágyán tespedt. Újra tizenhat évesnek érezte magát. A húga éppen az ablakpárkányon kuporogva cigizett. Beteg, sovány testén lógott a ruha, az ujjai mint ideges botocskák fogták a cigarettát.

-Miféle félelem ez, Ágika? Mi a szartól félsz? - a húga kifele beszélt az ablakon.

-Nem tudom. Olyan nagyon nehéznek tűnt... - nézve a húgát már nem tűnt semmi nehéznek amit ET-vel együtt lehet csinálni. Kifújta az orrát. Bori egy hete volt otthon, szigorúan szobafogságban és teljes figyelem alatt. Valami drogtól totálisan lepusztult alig egy év alatt. Volt elvonón, de inkább haza ment. Borinak meggyőződése hogy hamarosan meghal, é ezen nem is igyekezett változtatni. Ági pedig biztos volt benne, hogy a drog csak fedő sztori és valójában Bori szívében van valami baj. Nem lesz egy szép, sikeres, fiatal nő drogos, csak úgy egyik pillanatról a másikra.

Bori nem beszélt magáról, de kivételesen érdeklődött Ágiról és a „nyomorék ex”-éről.

-Megijedtem, hogy ha netán terhes leszek ott állok majd egy végtaghiányos gyerekkel.

-Ahhoz nem kell nyomi apa. Bárkinek eshet gyogyi gyereke. - megrázta a fejét immár sokadszorra és legyintett. Mélységes szánalommal tekintett Ágira a problémáival.

Hallgattak. Bori beszippantott egy slukknyit

-De nem is akar gyereket. - kifújta a füstöt. - Nem értelek. Találtál egy neked való fríket aki imád, eltart, ágyba hozza a kávédat pedig lába sincs, nem bunkó, nem hazudik, nem iszik, nem drogos, nem kurvázik és még bírod is. - visszafordult Ági felé és beesett szemeiből sütött a lenézés. - Mit nyafogsz?

Ági nem nézett a húgára. A nő aki a húga lett valami mély poklokat megjárt öreg díva volt, aki tudta hogy haldoklik, de nem zavarja. Ági látta, hogy remeg a cigi, hogy remeg a keze, és valószínűleg az egész kis sovány fáradt test remeg, de a tartása nem változott.

-Tudom milyen. - folytatta Bori. - Függés ez is. Függünk anyánktól, aztán a haveroktól, aztán a szerelemtől, aztán a főnöktől, ki piától, ki szertől, a banktól, a gyerektől. Hagyd a picsába Ágika. Egyetlen dolog számít, hogy neked hiányzik e? Ha hiányzik, menj és feküdj mellé, és szard le mi lesz holnap. Simán lehet hogy az a holnap amitől félsz, soha nem jön el.

Ági nem válaszolt.

Minden reggel úgy ébredt, hogy felriadt Attila hiányára. Egész nap semmi baja nem volt leszámítva azokat az apróságokat, hogy például levette a boltban a polcról ET kedvenc kekszét, aztán visszatette. Simán felhívta hogy elmondja, hogy látta egy nő kezében az orosz sci-fit a villamoson, amit Attila előző nyáron fordított, de szerencsére időben kinyomta a telefont. Hogy kimagozta a citromot mielőtt a teába facsarta, pedig őt magát nem zavarják a teában úszó magok. De minden reggel nagyon hiányzik, az a hangulat, az a nyugalom, az a babusgató szeretet amivel keltette. A tudat, hogy ott van, hogy otthon ül és bármikor felhívhatja és meghallgatja, nem nyomja ki mert semmi sosem volt fontosabb mint ő.

Ági rájött, ott Bori lenéző pillantása súlya alatt, hogy ezt nem akarja megosztani. Hogy egy dolog annak a terhe, hogy sérült gyereke legyen és egy másik, hogy ET figyelmén valakivel osztozzon és egy harmadik hogy szégyelli magát az egész miatt. Azért sem megy vissza mert el tudna süllyedni a szégyentől és attól, hogy ennyire, azóta is bántja Attilát minden egyes távol töltött nappal.

-Nem tudom visszacsinálni. - mondta a húgának. Bori elnyomta a párkányon majd kihajította a csikket.

-Nem? Hiányzik vagy nem?

-Hiányzik.

-Mennyire?

-Nem tudom.

-Ha lent lenne a kapuban lerohannál?

-Igen.

-Milyen gyakran gondolsz rá?

Ági elsírta magát.

-Milyen gyakran gondolsz lábatlan gyerekre?

-Nem... már nem...

-Na akkor gondold ezt végig újra, és most menj. Aludni akarok.

Látnia kellett a testvérét, a szinte halott mogorva Borit, aki megmondja kíméletlenül amit csak haldoklók látnak. Ott hagyta. Gyalog indult át Pestre, aztán végül metróra ült és kiment Óbudára. Ott keringett a lakótelepen, aztán rávette magát és becsöngetett a földszinti lakásba ahol Szirtesék laktak.

-Csókolom. Ági vagyok.

-Szervusz. Gyere be. - Mária néni beterelte. Érződött némi csodálkozás, de nem adott ennek hangot. Leültette Ágit az ebédlőben. - Aztán mi járatban? - kérdezte miután elé tett egy kávét és egy kis kekszet.

-Elköltöztem Attilától.

-Igen. Igen. - Mária néni bólogatott mint aki mélységesen megérti.

-De nagyon hiányzik.

-Jó fiú ő. Te is hiányzol neki.

-Elmondta miért? - Ági szeme megtelt könnyel.

-El. De ez... ez igazán rátok tartozik. Főleg rád. Ő nem választhat. Te igen.

-Őt szeretném.

-Nincs itt.

Ági elmosolyodott.

-Milyen volt? Kicsinek, milyen volt?

Mária néni kiegyenesedett ültében, felhúzott szemöldökkel meredt Ágira.

-Okos. Nagyon kicsinek is nagyon találékony volt. És huncut. Mondta is az apja, hogy ki fogja találni magának, hogy hogyan álljon a saját lábára. Aztán látod, meg is csinálta.

-Mi volt a legnehezebb?

-Hogy megbámulták. Az iskola. Az volt a legnehezebb. De manapság ez máshogy van. Talán... remélem...Talán ma már van kivel beszélni. Ott az interneten talál mindenki egy másik embert akinek ugyanilyen problémája van. Az nagyon sokat számít, hogy olyannal beszéljünk aki érti mi a baj.

Ági hallgatott. Mária néni pedig intett neki, hogy maradjon egy percre és eltűnt a lesötétített hálószobában. Hamarosan két nagy fotóalbummal tért vissza.

-Itt vannak. Nézd meg. Szép gyerek volt. - azzal kinyitotta és szépen nyugodtan végigmutogatta a közel száz fotót az újszülött Attiláról készültektől a diplomabanketten készült fotókig. Az aki lediplomázott egy olyan elesett srác volt, akiben csak a mosolya emlékeztette Ágit arra az Attilára akivel együtt élt.

-Mi hajtotta? Miért nem elégedett meg kevesebbel?

-A Kicsó Balázs. Az a kis gazember. Az folyton vitte magával, már általánosban is. Nélküle nem ment volna, nem akart volna. Bocsássa meg az Úr. Ma már azért látom, hogy hogyan lehetett volna jobban.

-Hogyan?

-Mutatni, engedni neki csinálni mindent, hogy lássa meg, hogy mi mindenre képes. - Mária néni hangjában szomorúság volt. - Mert látod... Csak ellátja magát. Nem kell őmelléje senki.

Ági megsimogatta az idős nő kezét.

-Minden rendben lesz vele, Mária néni.

-Ha attól félsz, hogy nem lesz ép a babátok, nézz rá. Ha rá gondolsz és a hiányzó részei jutnak eszedbe, akkor ne maradj vele. Akkor nem vagytok egymásnak rendelve. De amitől ő olyan jó gyerek az nem a testében van.

-Nagyon hiányzik.

Mária néni elmosolyodott.

-Sütöttem tegnap pitét. Viszel neki?

-Viszek.

A metrón sírt. Ölében a pitéken néha koppant. A Széll Kálmánon már egészen megnyugodott. A villamoson már egészen vidám volt. A házban előkotorta a kulcsát és halkan benyitott a nagy egyterű lakásba. Attila a gép előtt ült, szakállasan, fülén a hatalmas fülhallgatóval. A kinyúlt kék pulcsiban, keze mellett felgyűlt tányérok és bögrék halmozódtak. A konyha sarokban hegyben állt a szennyes edény, az ágy bevetetlenül, széttúrva, pont úgy mint mikor először találkoztak.

Nem fordította oda fejét csak a szeme sarkából figyelte Ágit ahogy a hűtőbe teszi a süteményt. Ági nekidőlt a pultnak és úgy ahogy volt sapkában bakancsban nézte Attilát.

-Nagyon sajnálom. - mondta aztán.

-Jah. - Attila pislogott és a nyakába ejtette a fülhallgatót. - Van itt pár cuccod még. - intett a szekrény felé. Ági odament hozzá és zavartan billegett.

-Többet nem megyek el. - mondta mosolyogva.

-Sose mondd hogy soha. - Attila nem mosolygott. A pajzsai fent voltak, a szenvtelen kívülállás humora volt ez.

-Megértettem miért estem kétségbe.

-Én is, de segíteni rajta most sem tudok.

-Szeretlek.

Attila végignézett Ágin.

-Az a'szem ehhez kevés. A félelem nagyon nagy úr.

-Már nem félek.

Nézték egymást.

-Elmentél már.

-El. - leült az ágy szélére, a fejük egy magasságba került. ET odafordult és hallgatott. - Tudtam eddig is, de most hogy beszéltem Borival, most a csontjaimban is érzem, hogy egyszerűen nem lennél ilyen ha lenne lábad. És ha esetleg születik is gyerekünk te több lennél mint egyszerűen az apja. Te tudnád őt segíteni azzal, hogy ismered azt az utat. Azért ijedtem meg mert ez nagyon nehéz annak, aki nem látott ilyet közelről sosem.

Attila összeráncolta a szemöldökét.

-Ági?

-Hm?

-Nekem a mai napig nincs lábam. Hm? Nem nőtt ki.

-Tudom. - vigyorgott. - Miért mondod ezt?

-Úgy beszélsz mintha túl lennék valami hegy megmászásán vagy valami betegségen.

-Igen? Nem értem.

-Te engem teljes egésznek látsz.

Ági csak nézte.

-Magaddal teszel egy platformra, nem a gyerekkel aki vagy fogyatékos vagy nem. - elnevette magát, de Ági észrevette a szemében a könnyeket. - Én nem félek ettől. Ha gyereket akarsz, gyerekünk lesz. Valahogy. De ha engem egésznek tekintesz akkor a gyermekkel is meg tudod tenni. Ennél jobb alap pedig nehezen elképzelhető.

Ági odahúzta maga elé és megfogta a kezét.

-Megbocsájtasz?

-Persze hogy haza jöhetsz.

Ági megcsókolta. Attila nem moccant, de nem húzódott el, végül csak odahúzta magához a lányt. Nem oldódott fel benne a távolságtartás, de el akarta hinni, hogy visszajött hozzá Ági. Hinni akart benne.

-Tényleg sajnálom. - súgta Ági és ott maradt Attila ölében.

-Én nem. - Attila belecsókolt Ági tenyerébe. - Nem hittem hogy jobb lehet még, de jobb lett.

Gyerekekről

Zsófi sminkelt, gyors pontos milliószor ismételt mozdulatokkal. A telefon kihangosítva a komódon.

-... az a baj - folytatta miután rutinosan tuscsíkot húzott a pillái tövébe - … hogy nem merek előhozakodni neki vele. Tudod milyen macho. Én vagyok az első komoly nője. Nem akarom elijeszteni.

-A Kicsónak? - hallatszott Réka hangja a telefonból – A Kicsó elvált. Jó hogy annak már vagy hat éve, de nem te vagy az első együtt élős kapcsolata.

Zsófi keze megállt, aztán sokkal lassabban mint szokta kihúzta a másik szemét is.

-Ki mondta ezt neked?

-A Rippai, akivel a Vodánál dolgoztak együtt. Vodás volt a felesége, de elhagyta.

-Ki kit?

-A nő a Kicsót. De ne mondd hogy nem tudtad. Akkor mondta mikor a Kőlevesben a Mariannék is ott voltak... mikor a Géza elvesztette a fogadást.

Zsófi állt és nézte magát a tükörben.

-Akkor kérdeztem meg tőle, hogy nem akarna e hozzám cuccolni. Belecsókolt a tenyerembe azzal, hogy boldogan. - elfordult a tükörtől – Semmi másra nem emlékszem.

-Édesem.

Hallgattak.

-De ha ezt is te kezdeményezted lehet hogy az esküvőt is neked kellene.

-Az esküvő hagyján... - Zsófi kardigánba bújt aztán nagykabátba. Csini kis sapkát illesztett a fejére - Indulok. Kb 20 perc.

-Jön?

-Szerintem igen. - azzal kilépett az ajtón. - Réka?

-Igen.

-Próbáld tartani a szád.

Réka elnevette magát.

Kicsó fázósan topogott a villamosmegállóban. Rágyújott de a keze jobban fázott mint amennyire a forró füst melegítette. Topogott és szélesen elmosolyodott mikor meglátta Rékát.

-Helló! Hol hagytad a nőmet?

-Már elindult ő is. - nyomott puszit Réka Balázs arcára. - Tutujgathatnád kicsit.

-Baja van?

-Áh, csak ami minden nőnek baja, ha már egy éve együtt él álmai fickójával.

Kicsó pislogott és topogott kicsit.

-Baja van? Velem?

Réka úgy mosolygott mint egy idiótára. Türelmesen várt.

-Jézusom. - mondta Balázs és újabb cigit húzott elő. - Gyerek vagy esküvő?

Réka csak mosolygott.

-Fordított sorrendben, igaz?

Réka mellé állt és mosolygott rendületlenül.

-De miért nem várja meg amíg bennem támad vágy ilyenekre?

-Mert nem támad a magadfajtában soha.

-A magamfajtában. Köszi.

-Szívetek szerint anyátokkal laknátok, haverokkal buliznátok és csitriket dugnátok.

-Hm. - Kicsó elismerte hogy az anyás részt kivéve igaz is. Ő Attilával szeretett lakni, de a többi stimmelt. - A házasság komoly dolog. A gyerek meg még komolyabb.

-Egy igazi férfi komoly.

-Mint a Kolos, mi? - elröhögte magát, ahogy felidézte Réka pasijának Kolosnak a fejét, mikor kiderült, hogy minden szabad percében Szupermáriózik.

-Manapság sajnos csak a nők hoznak fontos döntésket és vállalnak felelősséget a kapcsolatokban.

-Kurva általánosítás.

-Igen, mert sokakra igaz.

-A nők sem komolyabbak.

-Miért nem mondtad meg neki, hogy voltál már nős?

Kicsó eldobta a cigit és a közeledő villamos lámpáit nézte. Miután felszálltak, Réka újra megkérdezte.

-Nem hinnéd el.

-Mit?

-Nem jutott eszembe. Egyszerűen annyira régen volt, hogy nem jutott eszembe.

-Nem hiszem el, valóban.

-Ez vár ma? Egy felidegelt Zsófi és a kanos pasid?

-Jaj ne drámázz már. Kérd meg a kezét és évekre megnyugszik. - Réka elégedetten nézett ki a villamosból. Kicsó Rékát nézte. - Különben is mire vársz? Neki ketyeg az óra. Lakás, meló van. Már csak egy gyerek kell.

-Már csak. - Kicsó gyomra diónyivá szorult.

Ági módszeresen vagdosta a húst. Attila valami netes mémet próbált neki elmesélni, de Ági nem igazán tudta követni miről beszél. Folyton arra a kislányra gondolt, akit a buszon látott két hete. Sokszor eszébe jutott, milyen sokáig nézte őt a nagy barna szemeivel. Valójában hosszan nézték egymást, komolyan. Aztán a kislányt lekapta az anyja a buszról, mint egy zsákot.

Attila beszélt még egy kicsit aztán letette a villát.

-Baj van? - kérdezte azon a semleges hangon, amit akkor használ ha fél hogy sebződik.

-Nincs.

Baj nem is volt. Csak valami nagyon nyomasztó jövő előszele.

-Pedig olyan. Nem válaszolsz, nem nézel rám, nem bújsz ide hetek óta.

-Két hete.

-Mi történt két hete? Had tegyem jóvá ha megbántottalak. - A szeme esedezett, míg a hangja komoly maradt.

-Semmit nem csináltál. - annyira megsajnálta, és annyira szégyellte magát. - Tényleg semmit. Minden oké. Csak láttam egy kilányt kezek nélkül a buszon.

Attila hátra dőlt. Félre billentett fejjel nézte egy darabig a rántott húst hosszan fűrészelő ágit.

-Másfél év. Kb. Hm. - mondta halkan, magának. Ági felpillantott.

-Mi az?

-Félsz, ugye?

Ági nyelt egyet és letette a villát.

-Mitől félnék? Melletted fatalista lesz bárki. - mondta Ág, de ET nem mosolygott.

Hallgattak.

-Kimondhatom én is. Valójában az én bűnöm. - Attila szeme összeszűkült. Arckifejezése kemény lett és rideg. Ági nagyon régen egyszer látta ilyennek. Most nem bírt megszólalni.

-Igen, genetikai. Hiszen tudod. Igen, bármelyik végtag hiányozhat. Igen. Nincs mintázat. Nincs százalék. Nincs bizonyosság. Semmilyen.

Ági beharapta a szája szélét és próbálta visszatartani a könnyeit. ET elgördült az asztaltól és odagurult az asztalához, valamit kattingatott az egérrel de Ági tudta, hogy nem is látja a monitort. Pár perc múlva már meg tudott szólalni.

-Nem akarok gyereket.

Attila hátrafordult, kocsistul. Nézte Ágit azokkal a hideg szemeivel.

-Nem akarsz valóban, de már annyira félsz, hogy esetleg becsúszik, és végtaghiányos lesz, hogy már azért sem engedsz közel magadhoz.

-Csak sokkolt.

-Mi sokkolt? Én is voltam gyerek.

-De elképzelni más mint látni.

Attila lenyúlt az asztala mellé és elővette a lábait.

-Ez az én génállományom. Ismered minden sejtemet egyesével. Nem vagyok darwini értelemben egy örökítésre érdemes egyed, tudom. De ha gyereket akarsz van más mód is. Spermabank, örökbefogadás, donorozás? Hm? - Újra ő volt, a meleg tekintetével, komolyan de tartva a választól.

-Szeretlek.

-Pláne. - Attila szomorúan elmosolyodott. - De ez nem oldja fel a félelmed. Ha félsz ettől akkor hamarosan totál elhidegülünk egymástól.

Ági hallgatott. Érezte milyen igaz ez, és semmi ötlete nem volt a megoldására.

-Passz. - mondta Attila mosolyogva. - Te vagy a második szerelmem aki ezért hagy el.

-Dehogy hagylak el! - pattant fel Ági.

-A félelem nagyon nagy úr és sokkal jobb a marketingje mint a szeretetnek. - Attila sóhajtott egyet, mint aki maga is megkönnyebbült.

Ági visszaült. Ismerte Attilát, mint a tenyerét. Tudta, hogy a személytelen humorizálás életük legnagyobb drámája közepén a feladás jele. Ő fejben már feladta, elengedte Ági kezét.

-Te is félsz. - mondta ki Ági végül.

-Persze, mert tudom mivel jár, de én legalább a látványt már megszoktam. De senkinek nem kívánom azokat a tekinteteket a buszon. - nézte Ágit hosszan. - Ha akarod sterilizáltatom magam.

Ági csuklani kezdett, Attila pedig elfordult.

Éppen a pultnál várta a sörét mikor megcsörrent a telefonja. Mozdulatai kissé már koordinálatlanok voltak, de még nem volt kimondottan részeg.

-Kicccso. - szól bele kicsit talán hangosabban mint tervezte.

-Szirtes. - hallatszott valahonnan nagyon messziről.

Csoki visszatette a sört a pultra és átvette a telefont a másik fülére.

-Részeg vagyok.

-Én is. - sercegett a túloldal.

-Hol?

-Itt a mamut mellett...őőő. meg sem néztem a nevét, de mindegy... csak.. nem tudom.

-Ehhehehehe – nevetett Kicsó – Milyen ott a sör?

-Jah. Jó?..

-Rendesen be vagy állva... - röhögött Kicsó és odahajolt a pultos lányhoz. - Éppen egy időutazáson veszek részt.

-Mi? - próbált képbe helyeződni Attila a vonal végén.

-Semmi, semmi. Derítsd ki a nevét a helynek én meg hívok egy taxit. - mosolygott. Aztán megfogta a sörét és odavitte annak a csinos barnának a bárpult másik végében ült a barátnőjével. A taxiban már majdnem józan volt. A bár előtt pedig ideges mint egy vizsgázó egyetemista. Bent megtalálta a szétcsúszott Attilát és rendelt neki egy vizet, magának meg egy ugyanolyan sört, amit a lánynak adott alig negyed órája.

-Szarul nézel ki. - mondta miközben leült Attila mellé z ablakon kibámuló asztalhoz.

-Jah.

-Nahát! Lábon?!

-Jah.

-Szakítottatok. - nem tudta palástolni az elégedettségét

-Jah.

-Nekem is azt kéne. - dörmögte maga elé.

-Jah. - mondta Attila ugyanolyan ritmusban, még a biccentés is gépies volt mellé. Az utcát nézte. A feldíszített fákat és vastag kesztyűs kötött sapkás lányokat, akik egymást várták a sétálóutcában.

-Mi a fasz bajod van?

-Hm. - gondolkodott el ET. - Szakítottam a szerelmeddel. Gondoltam hátha akkor most jobb nekünk.

-Hát nem tudom.

-Hm. Jah.

Hallgattak, aztán lassan hatni kezdett a víz és ET tekintete is kiélesedett.

-És veled?

-Egy Zsófi nevű csajjal élek.

-Na de jó. - Attila kisandított Kicsóra és megcsillant a szeme. - Házasság? Gyerek?

-Na bazd meg ET, ez nem vicces.

-Ó dehogy nem. - Kicsó fele fordult és az alkoholtól nedves szemekkel fürkészni kezdte az arcán megjelenő reakciókat. - Ő igen és te nem, vagy egyik igen másik nem... vagy

-Ó hagyjál már. Nyilván esküvőt akar, aztán sietve gyereket, de melyik szerelmes harmincas nő nem ezt akarja? - nagyot húzott a söréből. - Most komolyan erről fogunk dumálni?

-Fiatalabbal kell kezdj. Le kell cserélni harminc körül őket. - bólogatott nagy komolyan. - Illetve neked. Én a'szem ligát váltok.

-Mit csinálsz? - Kicsó közelebb hajolt.

-Pasizni fogok. Okos vagyok, törékeny és menő, nem kell nagyon erőt vegyek magamon, hogy egy édes meleg fiúnak tűnjek.

-De nem vagy meleg, baszki. Ez nem ilyen...

-Lehet hogy menne. Még nem próbáltam.

-De.. nem áll fel pasikra, nem?

-Nem.

-Akkor.

-Akkor szopás. Mármint – elvigyorodott, gonoszan és hidegen – nem a szopás marad, hanem a sterilizálás.

Kicsó nézte aztán ivott aztán inkább az utcát nézte, aztán újra ET-t. - Mi van?

-Kidobtam Ágit két napja, mert nm fekszik le velem, vagy ha igen, abban nincs köszönet.

Kicsó kinyitotta a száját, aztán szólás helyett inkább kiitta a maradékot és intett a pincérnek egy újabbért.

-Most akkor szerelmi bánat van?

-Olyasmi. Időutazás is van. Doctor Who vagyok, aki újraéli a kapcsolatait.

Kicsó hátradőlt és az utct nézte.

-Jah.

-Te is?

-Jah.

-Gyereket akar.

-Jah.

Attla elmosolyodott.

-Csinálj neki gyereket. Sokat. Neked jók a génjeid.

Csoki rámeredt.

-Nem. - mondta aztán. - Én ugyan nem. Nekem is szakítanom kéne.

-És összejönni Ágival.- búgta a fülébe Attila. - És csinálni szépséges kis Ágikákat és pár csini ki csokit is.

Csokit kirázta a hideg.

-Kurva részeg vagy.

-Látod pedig vizezel.

-Így is.

-Nem is. Csak őszinte vagyok. - a szemei vöröslöttek a hideg neonfényben is. - Sajnálom, hogy elszerettem a nődet, de..

-... valójában nem sajnálod.

-Téged sajnállak... meg most már magamat.

-Ez beteg.

-Mindegy. Én már elbasztam vele... - körülnézett – kérek egy ilyet én is. - mutatott Kicsó sörére.

Kicsó intett a pincérnek, hogy Attila túl részeg, nem szomjas már.

-Nem bírod a piát. - fordult aztán a csalódott ET-hez.

-Jah.

-Össze fogsz hányni mindent.

-Jah.

-Hazaviszlek.

-Hehehehe. - Attila ismét közel hajolt. - Vigyél haza te sármos tenyészcsődör.

-Mit röhögsz? - Kicsó megfogta Attila fejét. - Mi van veled?

-Meghaltam és valami halhatatlan gonosz hordja a testem éppen. Le foglak hányni.

Ági pakolászta a cuccait az albérletben. A könnyei már elapadtak. Hiába minden józan szó, minden megértő érintés végtelenül aljasnak és gyávának érezte magát. Annyira szerette volna, ha működik, ha el tudja hitetni mindkettőjükkel, hogy a test csak test és a belső szépség sokkal fontosabb. De nem ment. Annyira bepánikolt hogy képtelen volt belelazulni a szexbe. Aztán meg már semmibe. Attila hol édes volt, hol keserű, végül kidobta. Keményen, gyorsan és őszintén. Egy napot adott neki összepakolni, aztán hívott neki egy taxit és hazaküldte. Ő teljesen megszeppenve pakolt össze de a taxiba sírva szállt be. Képtelen volt túllendülni a genetikán. Juharné Zita, az anyja pszichológus barátnője azt tanácsolta, hogy menjenek párterápiára, de Ági nem akart. Attila szeme elé sem akart kerülni. Zitának úgy fogalmazott, hogy végig hazudtam neki, mert benne semmi nem változott.

Kipakolta a ruháit, aztán főzött egy teát.

-Azt gondoltam mélyebb közöttetek a kapcsolat annál, hogy ezt ne tudnátok kezelni. - mondta Zita akkor, - Anyád annyi jót mondott róla.

-Nekem is. - bólintott Ági akkor – Főleg azt hogy jaj szegény fiú... később pedig, hogy szegény szülei.

Ági keserűen elmosolyodott az emlék felidézésekor a vízforralót várva. Mennyi jel volt, mennyi apró jel, amit nem akart meglátni. Attila sosem beszélt családról, gyerekekről, és Ági sem hozta szóba, pedig biztosan kellett volna. Ezen kívül boldog volt. Cirógató, békésen mosolygós napokat éltek, saját belső poénokkal, illatos fürdésekkel és madárcsicsergős reggelekkel. Attila valóban lábra kapott és a kezdeti nagyon szerencsétlen kétbotos bicegéséből hamarosan egy könnyed egybotos sima járást fejlesztett. Megéltek, jól voltak. Egy év után pedig bekapcsolt Ágiban a para. Hiába mondta Attila, hogy eddig sem történt semmi. Szedi a fogamzásgátlót, eztán sem fog teherbe esni, de ez Ágit nem nyugtatta meg. Sosem mondta ki neki a legfontosabbat, hogy csontig maró szomorúsággal tölti el a gondolat, hogy ne legyen soha gyereke. Persze spermabank meg örökbefogadás, de ő normálisan, klasszikusan szeretne gyereket a szerelmétől. És ez az. Ez a kulcs. Hiszen akkor szembesült vele, hogy nem szereti Attilát annyira, hogy bevállalja ezt a rizikót, még akkor sem, ha nem biztos a gyermekük esetleges végtaghiánya.

Leült a sötét kis konyhában a teájával és próbált túl lenni a szakításon. Minden percben hiányzott neki a légkör amiben éltek, de érezte hogy helyesen döntött.

Zsófi belesett a sütőbe. A mozdulat hatására a sült illata kiszabadult. Elégedetten vette le a kötényt és indult a szobába.

-Még negyed óra kell neki.

Balázs a tévé előtt ült, rá sem nézett.

-Jó.

-Kivel söröztél tegnap?

-ET-vel.

-Kivel?

Kicsó felsandított.

-ET. Szirtes Attila. hm? - kérdő nézett Zsófira. Nehezen hitte, hogy még sosem mesélt neki T-ről, de emlékezni valóban nem emlékezett. Őszintén szólva egy beszélgetésére sem emlékezett Zsófival. A lány decens, magas szőke nő volt. Jogi végzettséggel dolgozott a telefonos cégnél tizenkét éve. Jól keresett, heti kétszer konditerembe járt, jól főzött és volt saját lakása. Ruhában és ruha nélkül is meglehetősen dekoratív nő volt. Kicsó pedig életösztönből felszedte és kielégítette az ágyban és felvállalta a cégnél, néha még bulizni is elment vele.

-Nem tudom ki. - ült mellé a kanapéra Zsófi. - Valami amiről beazonosíthatnám?

-Kerekes székes. - Kicsó lehunyta a szemét egy pillanatra és csatornát váltott, a sport 1-ről az RTL X faktorra.

-Mi bajod van?

-Mi bajom lenne? Semmi. - Átkarolta Zsófit de a távirányítót nem engedte ki a kezéből.

-Tényleg rokkant?

Balázs egy pillanatig hezitált, aztán lenémította a tévét.

-Réka azzal fárasztott tegnap, hogy esküvőt meg gyereket akarsz. Fasza lenne ha nekem jeleznéd és nem a kis telemarketinges csipkeszájú barátnődnek.

Zsófi hátrahőkölt.

-Te részeg vagy?

-Nem. Józan vagyok. Az a baj. Szóval?

-Harmincnégy éves vagyok. Együtt élek egy fickóval akivel jól érzem magam. Szerinted?

-Szerintem ennyi elég.

-Tudom, hogy te nem vágysz többre, de én örülnék. Csapodár vagy, titokzatos, autonóm és szexi. - elmosolyodott szeretettel és olyan melegséggel ahogy igazán szerelmes nők tudnak csak. - Én pedig szeretnék gyereket tőled, és szeretnék a feleséged lenni. - nagyot sóhajtott annak tudatában, hogy Balázsnak fogalma sincs mekkora erőfeszítés volt tőle kimondni ezeket, ahogy arról sem, hogy ezzel, hogy neki kell kérnie a fele jóérzés már el is veszett.

Kicsó csak bámult rá, aztán kiment a konyhába egy sörért. Kibontotta és bámulta a néma tévén a tátogó énekeseket. Zsófi ült és várt. Aztán felkelt és elzárta a sütőt. Mikor visszatért Kicsó már a sör javát megitta.

-Nem vagyok beléd szerelmes, Zsófi. Eszembe sem jutott, hogy már itt tartasz, hogy házasság és gyerek. Én nem akarok ilyen gyorsan családot alapítani.

Zsófi csak nézte.

-Voltam már így. Bepánikoltam és elváltam. - széles gesztust tett a sörös dobozzal. -Most ugyanezt érzem. Nem akarok. Nem.

Zsófi ült és nem mozdult.

-Voltál már valaha szerelemes?

-Akartam e valakit elvenni?

-Igen.

-Igen. De csak hónapokkal a szakításunk után jöttem rá.

-Akkor menj vissza hozzá. Innen pedig a hétvégén cuccolj el. - azzal kiment a konyhába és felvágta a csirkét. Volt ideje némán sírni a konyhában és a fürdőben, míg Csoki végignézte a hokimeccset a sport1-en.

Attila a kiüresedett lakásban ült. Túl volt 9 óra Assasin Creeden és 3 óra GTA-n. Vöröslöttek a szemei a monitorbámulástól. Felment Facebookra és kissé módosult tudatállapotban létrehozott egy nicket Motó Úr szaval néven és feltöltött pár jobb novellát és hangulatosabb képet. Bejelölt véletlenszerűen idegen embereket és ha visszajelölték azok ismerőseiből újabb random arcokat megjelölt. Hajnal fele elaludt és Ágival álmodott, ahogy összegabalyodva nézik a Sherlockot. A zenéje még szólt a fülében mikor felébredt. Fél kilenc volt és a Sherlock zenéje szólt, azaz csörgött a telefonja. Jónás Judit volt az, aki színesebbnél színesebb melókkal bombázta. Mikor lerakta megeresztette a vizet és elmerült a kádban.

-Motó úr leszek. - mondta ki hangosan, kedves hangon. - Nem járok senkivel. Okos vagyok és megközelíthetetlen, vicces és titokzatos. És ha nagyon dughatnékom van majd hívok egy kurvát! - ordította.