Terápia

Kész vagyok. Lassuló napok vannak ahogy jön a tél. Persze jó az is, de már nem lehet a fonottban kávézni. A macska a konyhapulton vár és nem ül az ölembe. Senki nem ül az ölembe. Minek is tenné. Nincs olyan kicsi nő akit elbírnék. Nyilván. Na nézd csak, még a kezem is remeg. Még ha drogos lennék, vagy alkoholista, érteném. Abban lenne jó rész is. Na lássuk. Borotva, hab, szappan, fogkrém. Minek, te nyomorult, úgysm lát senki? Nézd csak, a tükörben micsoda kis haldokló beesett kis majom kuporog. Ehh. Legalább lemosom meg megnyírom, nehogy megtetvesedjen.

Ma is írok annak a két csajnak. Olyan jókat tudok így arc nélkül tolni nekik. Szép pofáraesés lenne találkozni velük. Biztos gondolnak valamit ami közelít a valósághoz, de biztos csak odáig merészkednek, hogy nős vagyok, esetleg nagyon csúnya vagy rém öreg. Idáig fejben sem merészkedik senki. Ha találkozóra hívnám őket sikkantgatva készülnének. Aztán ülnének valami kávézóban és megállna a kezükben a csésze amikor odagurulok az asztalukhoz vigyorogva. Zavart, szájsarkában reszkető mosoly fagyna a lassan táguló pupillájú szemük alá. Aztán leengednék a csészét és kezet nyújtanának, ami a levegőbe rebegne kicsit oda vissza egy 3-5 centit amikor meglátnák a kis háromujjú kezem elindulni, lassan, jól láthatóan az ő kezük felé.
Ennyire nem vagyok kegyetlen. Idáig nem megyek el. Vagy jobban szégyelem magam ennél.Talán.

Na baszki. Telefon.
-Hallo.
-Szia Attila! Ági vagyok... Ligeti Ági. Balázs van?
-Itt? - nem értem – Itt nincs. Dolgozik.
-Őőő. Azt mondta hívjalak fel, mert mindjárt lemerül és nálad van és ugorjak be.
-Hova? - nem értem. Valami zizeg a fejemben, hogy ezzel valami nem oké, de mindegy. Ligeti Ági. Csoki nagy szerelme.
-Hát nincs itt.
-Megvárhatom?
-Hm. Meg. - végül is, gondolom, biztos.- Tudod hova?
-Tudom!
-Milyen napszak van?
-Szia!
Nézem a telefont. Búg. Mi van? Ligeti Ági ide? Randira? Miért? Nézem a telefont. Délután négy van. Kicsó hatig dolgozik, nettó hét mire hazaér. Pont leszarom. Majd megül a kis hölgy a fonottban. Kap kávét, macskát és netezhet a kis notebookon, azt hello.

Itt van ni. Milyen magas, jesszus. Valahol értem. Már egészen elfelejtettem a Ligeti lányokat. Ági sokkal szebb. Valahogy komolyabb jelenség, valahogy igazibb. Hm. Jön, csönget újra, ácsorog, vár.
-Szia. - nyitok ajtót. - Kávét kérsz? Van itt egy kis gép, ülj csk le. - mutatok a fonottra és az odakészített gépre. Várd meg nyugodtan, hétre talán haza is eszi a fene. - mondom és visszagördülök a konyhába a kávéfőzőhöz. Áll, mosolyog, néz.
-Bemehetek? Kicsit fázom és köszi, kérek kávét.

Fura volt ahogy Csoki felhívott, és fura ahogy felrohant azonnal hozzám és előadta a problémákat az öccsével. Aztán a kanapén kucorogva bevallotta hogy nem is az öccse, és azokkal a kivert kutya tekintetű szemeivel nézett és mesélt a barátjáról akinek összesen hat ujja van ezért ET-nek hivatja magát gyerekkoruk óta, megelőzve minden csúfolást, és akinek annyi esze nőtt, hogy másik háromnak is bőven elég lenne. És mesél és mondja és szinte már én is úgy szeretem, mint ő. Aztán rátér a lényegre és én nem tudok nemet mondani. Ott ül a kanapémon a Kicsó Balázs és éjszakába nyúlóan terveket szövünk a szinte testvére megmentésére. És hajnalban szeretkezünk is és reggelre kész a terv. És most, délután itt állok ET konyhájában egy kávéscsészét szorongatva, összeesküvő vagyok és karácsonyi tündér és hóhér is egyszerre. De biztos vagyok benne hogy meg tudom csinálni.

-Hát akkor gyere be. Öhm. Nem így készültem. - nem készültem sehogy, gondolom kizökkentve – De itt le tudsz ülni. - odébb lököm Csoki ruháit az egyetlen fotelból.
-Tök jó, hogy együt laktok. Kell mellé valaki aki kordában tartja, nem?
-De, kellene. Én nem vagyok igazán alkalmas erre. Valam,i komoly nő kéne neki, aki ismeri és elkapja a tökét ha kell. Finomabban vele nem lehet. - miket beszélek, basszus. Hülye pöcs vagy Szirtes Atesz. Bláh. - Mentek bulizni?
-Á. Csak egy kicsit dumálni akartam vele, de így alakult, hogy itt. Nem gond?
-Nem. - de, gondolom. Még a randidat is hazahozod Csoki? Bunkó vagy, na, nincs mese te is. Jók vagyunk együtt lám.
Leül a fotelbe, körbe néz. Szégyenlem magam a kupiért és a koszért.
-Bocs. - mutatok beszédesen körbe. - Nem szoktam vendéget fogadni.
-Nem gond. Itt élsz. - nézelődik.
Nézem. Tényleg szép. Van a vonásaiban vagy nem is tudom a tartásában valami klasszikus, nemes.
-Sokat eszembe jutott, milyen lehet nekek együtt élni. Hogy milyen jó lehet ha így összetartozik két barát.
-Nem fér oda be senki már. Nem jó. És közben, tudod, ivel nem vagyok melegek, ez sem igazán jó.
Nem is értem mit szövegelek.
-Nem tűnsz boldognak ezek szerint. - komolyan néz, nem látom a szemében a szavaiba belehallott kritikát.
-Nem. -Vetem oda azonnal. - Nem tudok egyedül élni. Nem vagyok rá képes. - csapok a kerekekre. - Meglepő, mi?
- Nem az. Bár belőled pont kinézem, hogy bármit képes vagy egyedül megcsinálni, vagy ha nem, nem feszkó neked segítséget kérni.
-Nem lehet az, tudod, mert naponta ezerszer kellene ha kitenném a lábam.
-Hm. Nem gondoltam, hogy ennyire magányos vagy.
-Mi van? - mit nem gondolt? Nem kell a rizsa, nem is gondolt rám. Max Kicsó kapcsán, hogy ej szegény öcsike, de mit jön ezzel a bullshittel? - Mikor gondoltál bármit is rólam? Kicsó hétre itthon lesz, addig melózom, bocs. - mondom sértődötten és visszagördülök a gépem elé.
-Ne sértődj már meg. - semmi feszkó nincs a hangjában. - Bezárva lenni egy szobába magányossá tesz. Én biztos neteznék egy csomót, és szépen lassan kicsusszannék a valóságból. Lehet hogy nem is ennék, és elméleteket gyártanék és nagyon sajnálnám magam.
Csend. Bennem fortyog a düh.
-Amúgy is sajnálom magam, aszem ez nem ezen múlik. - fejezi be elgondolkodva. Nézek. Nem értem. Mit akar ez a nő?
-Mit akarsz?
-A magányod... szóval olyan szembeötlő. A magány tudod haragból van... aszem. Harag. - néz és az okos szép szemei bekönnyesdnek.
-Mi? A magány haragból van? Ez valami ezo blabalh? - harag, igen. A szívem kihagy minden harmadik dobbanást. Alig kapok levegőt. Harag.
-Tudod akiben sok a harag falakat épít, elfordul és harap és ettől egyre kevesebben vannak körülötte és ő egyre magányosabbá válik.
-Házi pszichoanalízis szakkör?
-Tartsunk olyat? Nekem tetszene! - beleiszik a kávéba, mosolyog. Nem értem.
-Valljak?
-Bírnám. utána te is kérdezhetsz necceset. Oké?
-Oké. - mit kérdezzek? Ugyan mit kérdeznék? Semmit.
-Van bennem harag, de nem így. Nincs személyhez kötve és valójában mindenkié mert senkié sem. Szerinted egy ilyen magamfajta nem béna de székhez kötött fickóban mitől nő harag? Mennyi harag van?
-Azt gondolom lehet benned sok is meg kevés is. Amikor nálunk voltatok kiegyensúlyozottnak tűntél. Most meg nem.
Nézem a kezem az ölemben ahogy körültekerednek az ujjaim egy kávéscsészét.
-em járok emberek közé, mert nem tudok oda tartozni. Nem tudok elvegyülni és csak egy lenni. Vn egy testem ami feltünő és ami nem kell senkinek. - vigyorgok keserűen rá, mint egy koponya – még nekem sem, látod?
Néz. Szomorú. Én is. Jézusom mennyire sajnálom magam. Folynk a könnyeim. Lecsöpögnek az államon. Nézek rá, ő meg néz engem. Semmi nem változik. Nem szól. Nincs zavarban, nem kérdez és nem néz félre. Befogad.
-Miattam vagy itt, ugye? - minden a helyére kattan.
-Igen.
-Mit mondott?
-Mindent.
-A kis geci. - szégyenlem magam az utolsó sejtemig.
-Arra gondoltam megmutatlak magadnak.
-Hogy?
-Így.
-Hogy?
-Kire haragszol?
Nem válaszolok. Magam sem tudom. Nincs neve, illetve túl sok név van.
-Mindenkire aki kellett volna, de nem kellettem nekik.
-Mindenkivel van így.
-De mindenki más végül is kell valakinek. Vagy van valamiféle lehetőség vagy esély. Nekem nincs. Persze megtanulhatok protézissel járni, de ujjaim nem fognak nőni ettől. Ettől még én az maradok aki vagyok, a nyomorék csávó a földszinről. - sírok. Iszonyatos. Kínos és szomorú és képtelen vagyok abbahagyni.
-Igen. Így van. Ez vagy te. De erről valójában nem tehet senki, maximum te magad.
-Jah.
-Mi lenne ha megbocsájanál elsősorban magadnak?
-Ezo?
-Pszicho.
-Na és hogy? Te megbocsájtottad már magadnak azt amiért egyedül vagy? - gyilkos szemét övön aluli. Gratulálok ET, a szeretet nevében, egyes.
-Nem tudom mi az.
-Nyilván a harag, nem de? - na még egy. Nem bírom befogni a szám.
-Nyilván. Én a húgomra haragszom, meg a szüleimre leginkább, és mindenkire aki csinosabb mint én, és mindenkire aki nem talál érdekesnek. Márpedig kb senki nem talál érdekesnek, csak szólok. - mosolyog. Nem látom rajta zavar vagy feszengés jeleit.
-Megbocsájtottál?
-Nem. De igyekszem. Próbálok semleges maradni és nem okolni senkit és elfogadni hogy másoknak mást kell tenniük. Lehet hogy most van valami amit meg kell tennem, amit nem tennék vagy tehetnék ha nem lennék egyedül, vagy nem lennék magányos.
Csend.
-Most komolyan azt hiszed, hogy megmentesz engem valamitől?
-Nem. Komolyan azt gondolo, hogy felpiszkállak annyira, hogy megpróbáld máshogy.
-Hah. - kurva cinikus szám, ami mindig gyorsabb mint az eszem. - Hogy is?
-Gondolatkisérlet?
-Jöhet.
-Tegyük fel, hogy a magány a büntetése a haragnak. Előbb a haragot kell abba hagyni. Tehát emberekkel kell érintkzned, pőrén és őszintén, vállalva azt ami te vagy, nem csak a végtaghiányt de a humorod és az eszed is, és azt a kifejezetten vonzó arcodat ami avaly még megvolt. Aztán csak lenni pár hétig hónapig így, elfogadva bármit ami beömlik a nyitott ablakon és ajtón, és mire észbe kapsz már nem is vagy egyedül semmilyen értelemben.
Nézem őt. Hallom a szavait. Remeg a kezem és könnyes az arcom. Mit akar mondani vajon? Hol a tett a szavaiben? Hosszan hallgatunk.
-Fáradt vagyok. Elegem van és közben úgy meg tudnék verni bárkit. Tépni, harapni, ütni. Bármi. És közben csak aludni és nem tenni semmit. Még az evés is fáraszt.
-A lét maga. - komolyan néz. Én elmosolyodom. - Igen. A lét maga fáraszt.
-Csináljuk végig, oké? Kérj tőlem valamit cserébe, de próbáljuk ki.
-Mit hogy? Mit csinálhatnék végig? Nem akarok tőled semmit amit kérhetnék.- kész. Basszus. Őszineséggi rohammal tetézni egy így is kínos szitut. Na bbaszki. - Hagyjuk ezt abba. Voltam már rossz passzban. Majd elmúlik.

-Találj ki heti három programot. Én megigérem, hogy mindgyikre lesz társaságod. Csináljuk ezt 3 hónapig aztán nézzük meg, hogy hogy vagy. - néz, érzem, én nem nézek rá. Hallgatunk.
-Bármit kérhetsz. - komolyan néz.
Nyelek egyet és felnézek rá.
-Oké. Akkor azt kérem, hogy erre az időre próbáld megtartani Csokit. Ha nem esik nehezedre, h el tudod képzelni, ha...
-Jöjjek össze Csokival 3 hónapra? - előrehajol úgy néz?
-I-igen. - nézem, a szívem egyre jobban dobog. - Kérlek.
-Oké. - visszadől. - Akkor pénteken reggel várom a jövőheti programlistát. - biccent.
-Nem hiszem, hogy végig tudom csinálni.
-Már megkötöttük az üzletet. És most légy szíves mesélj kicsit Balázsról, hogy az üzlet rámeső részét meg tudjam valósítani.

Lappangó settenkedés

ET a kávéfőzőt nézte, de nem látta. Csoki hátbaveregette és kivette a kezéből.
-Na mi van? Rémeset álmodtál? - nekiámaszkodott a konyhapultnak. ET visszazöttyent a kerekesszékbe, onnan pislogott laposan fel rá.
-Én nem, de te igen. Vagy most értél csak haza?
-Ja... neeeem. - Csoki levett két bögrét.- Levegőváltozásra van szükséged.
-Nekem e? - Attila mosolygott. - Inkább alvásra.
-Nem kéne felkelned.
-Nem. És akkor hosszú heteket tolhatnék végig úgy, hogy egyetlen élőlényt sem látok a ribanc macskán kívül. - bólogatott magának. Hosszú vékony ujjait összefűzte az ölében. Azokhoz beszélt. -Végül is érdekes ember kísérlet lenne. Virtuálisan léteznék csak. De úgy nagyon. Kár hogy nem vagyok hekker. Az lenne az igazi.
-Nő? Már évek óta...
-Nah remek. Kora reggel pont erre vanm szükségem. Igen, évek óta, igen, köszönöm lég volt, igen nincs is senki, igen nem is akarok. Én vagyok a fura remete srác a földszintről a macskával. Remélhetőleg nem élek majd nyolcvan évet, de még egy huszas biztos lesz. Előre szólok, hogy nem tervezek változtatni az életmódomon.
Csoki pislogva osztotta ki a kávéikat.
-Udvar? Macska?
-Jah.
Már kicsit csípett a reggel. A macska lelkesen meg is érkezett és otthonosan ült be Csoki ölébe.
-Figyelj. A. Hm. végül is az a görbe este a Szimplában tök jó volt... - próbálkozott.
-Az amikor egy óra alatt elbotorkáltam oda, majd levettem a lábam mert annyira fájt, majd sokkal később megérkeztél majd lassan hazamentünk taxival, két saroknyit. Erre gondolsz? - Attila elnevette magát. A macska kicsit megijedt és fürkészve nézett a lift felé.
-Jó volt az...
-Valamire.
-És a Ligeti lányok bulija?
-Aha. - nekikezdett simogatni az állatot aki ezen felbuzdulva vissza is helyezkedett. - Abban az estében Judit volt a jó. - lassan bólogatott elgondolkozva.
-Na! És? Mi lett?
-Mi lett volna. Semmi.
-Ki az a Judit?
-A taxis volt. - hirtelen felnézett Csokira. - Elkésel. - és szélesen elvigyorodott.

Csoki egy hétig figyelte az e-mail, telefon és böngészőforgalmat, lopva, éjszaka Attila cuccain. Aztán elszánta magát. Maga a tett, de már a nyomozás is jó érzéssel töltötte el. Attila helyett nem tehetett semmit, de háttérből támogathatta, segítheti, sugallhat és rendezhet dolgokat úgy, mintha véletlen lenne. Ez alatt az egy hét alatt megtudta hogy ET rendszeresen látogat mindenféle társkeresőket és ott hosszan levelezik pár gondosan kiválasztott nővel. Elborultabbnál elborultabb eszmefuttatásokkal elbűvöli őket. Felcsigázza kedves, vicces intellektusával őket a személyes találkozást követeléséig, majd szigorú egymondatos lezárással elvágja a szálakat. Csokit annyira elszomorította ez a kétségbeesett gonosz bosszúálló magatartás, hogy végsőkig elszánta magát. Különösen azér, mert látta ahogy Attila egyre fogy és húzódik össze.

Judit számát nem volt nehéz kideríteni. A taxitársaság amit használtak ugyan az volt, Horváth Judit néven pedig nem sok taxisofőr dolgozott.
-Szia! - kezdett bele Csányi Sándorosan búgó modorban. - Kicsó Balázs vagyok, A Szirtes Attila barátja.
-Szia! - Nem tudom ki az a Szirtes Attila. - Judit hangja szenvtelen volt. Csoki hallotta a beszűrődő zajból, hogy vezet.
-Harmincas, okos, kedves, kereksszékes fickó, akit néha fuvarozol. Mindig téged hív ha teheti. - kockáztatta meg nagy bátran.
-Nem teheti, de igen, így már emlékszem. Mi van vele? - volt valami merevség, valami fagy a hangjában amitől Balázs elbizonytalanodott. Lehet hogy haragban vannak, lehet hogy Attila beszólt vagy bunkó volt? De ez túlságosan valószerűtlennek tünt.
-Hát. Azt hiszem hogy beszélhetnél vele.
Csend, mit az autók jellegzetes zaja tölt fel.
-Úgy értem, te jó hatással vagy rá. Nem eszik, nem teszi ki a lábát és … őőő... gonoszkodik. - érezte hogy ez nem a legjobb szó, de nem akadt jobb hirtelen.
-Gonoszkodik? Mármint veled? - Judit elnevette magát olyan könnyedén, hogy a korábbi fagyot feltételezni sem lehetett.
-Na nem. - Csoki is mosolygott maga sem tudta hogy min. - Nőkkel. De nem is ez izgat annyira, inkább ezek együtt. Nem eszik, nem megy emberek közé, keveset és rosszul alszik és trollkodik, jó jó a maga modján, de trollkodik. Érted.
-Aha. - Hosszú csend. Immár egy zárt helyen álló autó csendje. - Én nem vagyok pszichológus. Nem vagyok a barátja de még csak a szeretője sem. Én egy egyszerű taxis vagyok akivel jól eldumált. Ennyi.
Csoki úgy érezte magát mint egy kikosarazott szerelmes.
-Csak beszélj vele megint, légyszi.
-Félreértené.
Csoki leengedte a telefont tartó kezét és megnyomta a belső szemzugait, nehogy előkerüljenek rég nm látott tetstnedvek a szeméből.
-Kérlek.
-Nem.
-Oké.
-Adok egy nevet és egy számot. Hívd fel. Én is szólok neki. Terror lesz, előre szólok. Fájni fog és még csak az sem biztos hogy használ. De ha kőkemény beszélgetést akarsz, Dr. Báthory megadhatja neki.
-Hát nem is tudom. Nem bántanám.
-20-44-303-59
-Oké. Oké. Még meggondolom. Kösz.
-Nincs mit.
-Szia.
-Szia.
Csoki lerogyott a fonottba, oda ahol Attila szokott ülni és várt. Várt, hogy valami használható eszébe jusson. Aztán felcsendült valami Chopen darab és betöltötte a zárt udvart. Jakab Marci a másodikon belekezdett a zongoragyakorlásba. Csokinak persze azonnal az a nyáreleji este jutott eszébe, amikor a közös képviselő kis koncertet szervezett ide az udvarra és egy elektromos zongorán játszatták z akkor még csak 13 éves Marcit. De már akkor is elképesztő volt.
-Mennyi zseni egy házban. - mondta Csoki a lassan közeledő macskának. - Beszéltetni kell. De kivel? A pszichológus valahogy kívül áll. Jobb mint egy barát, igaz macska? Jobb mert következmények nélkül, bátran kérdezhet kényeset vagy... na gyere te szőrzsák – ölébe emelte a macskát – lehetnek merész meglátásai. Na cic, mit gondolsz? Okos, kívülálló, jó hallgatóság de képes kérdezni is és van véleménye amit ha kell ki képes mondani? - Csoki letette a macskát és felpattant.
-Megvagy. - mondta lelkesen és lenyomta a hívás gombot.

kalandor

A reklámügynökségi parti hosszúra nyúlt. Jóleső volt irodista nőkkel búgni és nerdekkel machozni összekacsintva. Otthonos a korporét környezet és kényelmes a kívülállás. Csoki szerette a hófehér irodaházat és élvezte hogy ő "csak" egy recepciós. A bére így hogy ET-nél lakott mindenre elég volt, amire csak szüksége lehetett. ET kívülálló humora benőtte az estéiket. Sovány teste a kerekesszékben egyre kisebbnek tűnt. A szemei nagyobbnak látszottak sovány arcában, de a humora jótékonyan elkendőzött minden problémát még Csoki elől is. Egészen aznap estig. A parti végén míg várta a taxit felment facebookra a telefonján. Látta hogy Ligeti Bori megjelölte őt pár képen. Szemöldök ráncolva kattintott az albumra és meglátta magukat, ET-vel ahogy vigyorognak majd egy évvel korábban a Ligeti lányok buliján az amerikai nagybácsi lakásában.
-Jézusom. - nyögte és ránagyított ET-re.
A taxi hamar hazavitte. Csoki keze matatott. Vagy az ablak szélén dobolt az ujjával, vagy ficergett vagy a telefonon babrált, pedig az éjszakai Budapesten szélsebesen haladt a taxi.
ET már aludt. Kis kupac volt csak a lepedő alatt amit takarónak használt. Csoki nem gyújtott lámpát a szobában, csak a fürdő neonját engedte bederengeni.
ET gépe mindig ment. Csoki leült elé és megmoccantotta az egeret, hogy felkapcsolódjon a monitor. Lopva hátranézett ET-re, de az halkan szuszogva aludt tovább. Csoki legördítette a böngésző előzményeit. Végignézte az elmúlt napokat, aztán elgondolkozott.
Valami történt, gondolkodott Csoki. Valami baj van, hogy ennyire lefogyott. Lehet hogy beteg. Nézte ET-t és megborzongott. Aztán gondolt egyet és kihúzta a fiókot, ahol a hivatalos iratokat tartották. Feltúrta a papírokat de százéves ortopédiai leleteken kívül semmit nem talált. Óvatosan kivarázsolta ET mobilját a kerekesszék zsebéből és visszanézte a hívásokat. Gyakorlatilag senki más csak ő és a fordítóiroda beszélt vele napok óta.
Kiment és benézett a hűtőbe. Nem sok kaja hiányzott, de nem is volt benne sok minden. Végül sóhajtott, beletúrt a hajába és feladva hogy aznap éjjel kiderít valamit elvonult zuhanyozni. Lefeküdt, de nem jött álom a szamére. ET ott feküdt mellette. Nem volt sokkal nagyobb mintha egy kutya heverne mellette. Csokiban felrémlett a gyerekkori élmény, mikor volt egy vizslája és az mellette aludt. Nem volt sokkal kisebb nála, de végtelen biztonságot és társaságot jelentett. Nagyon szerette.
ET-t is nagyon szerette. Sokkal jobban, mint ki merte volna mondani. A böngésző előzményei összezavarták. ET csontsoványsága ijesztő volt. A saját vaksága szégyenletes. Hosszan forgolódott.
Reggel majdnem elkésett így nem nagyon volt módja kérdezni. Este ET dolgozott még mikor hazaért. A klaviatúra jellegzetes hangja elringatta kicsit, elaltatta az aggodalmát. De éjfél felé, mikor ET végre letetette a billentyűzetet Csoki összeszedte a bátorságát.
-Nem vagy te beteg.
-Már miért lennék?
-Hány kiló vagy?
-Mit tudom én? - ET vidáman meregette mélyre csúszott szemeit. - Sosem mérem. Még kiderül, hogy könnyebb vagyok, mint egy ötödikes.
-Nagyon lefogytál.
-Az divatos, gondolom.
-Annál jobban.
-Nem tudom. Mi van?
-Csont sovány vagy.
-Nem tudom. - és ezzel le is zárta a beszélgetést és lefekvéshez kezdett készülődni.
-Ha valami bajod lenne szólnál időben?
Úgy érted ha kiderült hogy a sok lotyótól akit felhozok aidses lettem, időben értesítelek e vagy csak szimplán megdöglök? - kikukucskált a fürdőből. - Igen, időben szólok, amint diagnosztizálnak valami nyavaját.
-Orvos látott? - Csoki próbált laza hangot megütni, de azon kapta magát hogy egy görcs a teste.
-Mert? Milyen tüneteim vannak?
-Kóros soványság.
-Hülye vagy.

Éjjel újra hosszan forgolódott majd felkelt és odakúszott ET gépéhez újra. Újra megnyitotta a böngészőt és újra megnézte a napi termést, majd nagy bátran ráment az egyik oldalra.
Döbbenten nézte végig, aztán kinyitott egy almenüt.

ET: Néztél hát néztelek.
Nézhetnek sokan, de nézni így, ahogy én nézlek téged, nyugodtan várva, csak ritkán lehet. Te most el vagy foglalva mással, de ha eleged lett szólj. Itt leszek. Veled.

Andi: Írtál, hát írok.
Félelmetesek és unalmasak. Vagy egyik vagy másik. Nem leszek itt hosszan. Veled mi lett?


ET: Gyárilag szemlélődő vagyok. Sokat beszélek ha valaki kérdez és mindig kiszúrom, ha figyelnek és hallgatok ha szólnak, de mivel szavakkal dolgozom amíg csak írni kell, zavarba nem jövök. Ne ijedj meg tőlük, ők vagy komolytalanok, vagy szintén félnek. Én nem vagyok játékban, ezért is írtam, hogy ha nyugira vágynál, vagy edzeni a tömegekre, velem ilyesmit veszélytelenül lehet.

Andi: Mi az, hogy nem vagy játékban? Te ilyen otthon ülő vagy? Pedig olyan furán jópofán írsz. Olyan izgalmas meg kicsit ijesztő is.


ET: Ó. Nem kell velem találkozni. Majdnem nem is lehet. Én csak írogatok, meg beszélgetek. Ha úgy adódik csiklandozóakat vagy érdekeseket. Én vagyok itt a ház, amiben megpihenhetsz. Vagyok annyira érdekes hogy újra és újra írj, de mivel nem lehet velem találkozni, így nem vagyok benne a potenciális lehetőségekben. Veszélytelen öröm vagyok.

Andi: Ez elég nagyképű. De oké. Feleséged van, gondolom. Esetleg családod is és csak itt írogatva mersz kalandozni. Csak ingerled itt az embert. Nem jó ez így.


ET: Igazad van. Nem jó ez így. Írok neked pár szót magamról.

Csoki itt felnézett ET-re aztán belekezdett a hosszú szövegbe amiben ezer gondolat szötte háló, izgalmas vicces agymenések voltak rendezett mondatokba szedve. Csupa olyasmi amiről ők szoktak beszélgetni, és amik miatt annyira szeretett ET-vel lenni. De egyetlen szó sem esett feleségről vagy kerekesszékről. 

Andi: Találkoznunk kell. 


ET: Nem fogunk.

Csoki megdöbbent az utolsó kurta levélen. Valószínűleg Andi is. Kegyetlenségnek érezte, húzásnak, kicsit aljasnak is, felkelteni a figyelmet és nem odaadni az igazságot. Csoki ismerte a teljes sztorit és elöntötte az ebből áradó keserűség és bosszú, irigység és kilátástalanság. Nézte a lepedő alatt a kupacot, aztán hagyta hogy elaludjon a monitor. Ő úgysem fog egykönnyen elaludni.

kitörési kísérletek

Négy hónap kellett, míg az alvás és pánikban kőrözés a lakásban két véglete közül, a százszámra elküldött, soha válaszra nem méltatott életrajzokból felmerülve végre kerüljön valami állás, valami biztonság, már amit a minimálbér adhat valakinek, akinek lakáshitele van.
Andi hálás volt és kétségbeesett. Kicsit megkopott a négy hónap alatt és soha többé a közelébe sem akart menni a munkaügyi központnak, ahol reggel nyolcra a sarki boltig kanyargott a sor, és ahol az ügyintézőket is már éhesen méregette, azt latolgatva hogyan kaphatna itt állást. Mindegy mi, gondolta akkor, csak biztosan kifizessék.
Aztán lett, pont, mikor már komolyan kétségbe esett. Ancsa néni minden nap ránézett, hol sütött valamit, hol kávét hozott. Néha csak megült nála és beszéltette. Aztán lett. Nem jó, nem kényelmes, de lett állása és lett fizetése. Egy második kerületi magánklinika pincéjében fénymásolt és gépelt és telefonált egész nap minimálbérért. Ancsa néni elégedetten mosolygott rá mikor hétvégeken rátalált a kertben ücsörögve a nagy kávéscsészével a kezében. Andi fáradt volt és elcsigázott.
-Ideje továbblépni, kedveském.
-Hova tovább? - mosolygott udvariasan Andi.
-A következő feladatra.
-Alig élek, Ancsa néni.
-Ó kislányom, ez nem fog már változni.- nevetett Ancsa néni és nevetve feltápászkodott az ajtaja melletti hokedliről.
Aztán eljött az a nap is amikor Berta és Juci, a két asszisztensnő elhívta kávézni. A kávézásból koktélozás lett. A koktélozásból vihogás. A vihogásból pedig egy társkeresős jelszó.
Andi másnap tizennégy levelet kapott különböző férfiaktól, akik egyszerű, egysoros levelekkel jelezték, hogy érdeklődnek, vagy kicsit hosszabb furcsa igénybejelentéseket tettek. Andi elborzadva olvasgatta a helyesírási hibáktól hemzsegő tőmondatokat. Aztán elkezdte kijelölni a saját kritériumait és az azoknak megfelelő férfiak adatlapjait nézegette hosszasan. Végül lemondóan aludni tért.
Másnap nem nézett rá az oldalra és harmadnap sem. Négy nap múlva Juci kérdezett rá, hogy alakult e valami. Andi elpirult majd gyorsan megnézte, hogy kapott e valami használhatóbb levelet. Aztán elolvasta újra és újra és még jobban zavarba jött.

Néztél hát néztelek.
Nézhetnek sokan, de nézni így, ahogy én nézlek téged, nyugodtan várva, csak ritkán lehet. Te most el vagy foglalva mással, de ha eleged lett szólj. Itt leszek. Veled.

Megnézte újra az adatlapot, de pontosan emlékezett. Az a fickó egy éve nem jelentkezett fel. Jó arca volt és amit írt magáról kedves volt és karakteres, semmi klisé, kirándulás-mozi sablon szöveg. Emlékszett rá és arra is, hogy azt írta csak bátrak írjanak neki, mert tele van meglepetéssel az élete. Még irigykedett is kicsit és magában megállapította, hogy bizonyára hamar társra lelt.
Nem voltak olvasatlan üzenetei.

Andi összeszedte estére magát és hosszan, görcsösen fogalmazott választ, amit aztán izzadságszagúnak, majd hülyepicsásnak, majd unalmasnak majd újra nehézkesnek. Újra és újra megnézte a fickó adatlapját aztán eszébe jutott, hogy látni fogja hogy hányszor megnézte és újra zavarba jött. Aztán kitörölte az utolsó fogalmazványát és gyorsan begépelte ami eszébe jutott majd a küldés gombra kattintott és lecsukta a notebookot.

Írtál, hát írok.
Félelmetesek és unalmasak. Vagy egyik vagy másik. Nem leszek itt hosszan. Veled mi lett?

Mintha nem is ő lenne, mintha valaki az ujjain át törne utat. A válaszlevele íze idegen volt, mégis ismerős. Kamaszként levelezett így a Verebes Katival. Milyen rég volt, gondolta és elment zuhanyozni.