Megint remeg az ideg a szemem alatt. A nap épp csak kezdte megtalálni az utat a házak között. Nem világít be ide a négyemeletes belső udvarára, de mégis érezni, hogy valahol kint süt a nap. Kati néni macskája kitartóan nyávogott az elsőn, pont a fejem felett. Szegény jószág még nem jött rá, hogy Kati néni szigorúan hétkor nyitja ki a konyhaablakot. Addig semmi mozgás. Gondolom süket is, különben azt kellene gondolnom, hogy szívtelen állat és emberkínzó boszorkány. Az meg nem lehet. Egy nyomorék nem gondolhat rosszat senkiről. Egy nyomorék legyen hálás. Még jó hogy én nem vagyok nyomorék, csak lábam nincs. Fogást váltok a bögrén. Na jó, ujjam is kevesebb van mint lehetne.
Lassan le kéne cserélnem ezt a két öreg fonott széket, hiszen még a nénié voltak. A párnákat még ő varrta bele. Alig öt hónapja lakom itt, de már teljesen a bőrömmé vállt ez a lakás. Egyetlen szobájához hozzányitották a konyhát és az előszobát is, így egy majdnem négyzetes teret kaptak, amiből csak a fürdőszoba harap ki egy sarkot. A néni nem akart otthonba menni, inkább kért egy elektromos kerekesszéket és megbeszélte a szomszédjával, hogy az segítsen neki ebben-abban, cserébe ő felolvas neki. A fickó rokkant. valami üzemi balesetben megsérült a szeme. Úgy elvan, de olvasni nem tud csak igazán nagy betűket, abból is csak a vastagabb fazonúakat. Most is itt lakik szemben. Sosem beszél velem. Köszönni is csak kelletlenül az orra alatt. Megértem. A néni meghalt én pedig nem olvasok fel neki.
Megemelem a kávém kicsit, a kanálka árnyékából lesek csak az ablaka felé. Pedig biztos jó arc ő is. Valkó Aladár a neve. Úgy hetven lehet. Kortyolok. A konyhaablaka mögött mintha mozdulna valami. Biztos ő is így néz engem, függönyökön át és csendben haragszik. Pedig a nénit én még csak nem is ismertem. csak a lányát láttam kétszer mikor kivettem a lakását.
-Mindegy. - szalad ki a számon. Nyújtózom és csavargatom a felsőtestem. az alsót is meg kell tornáztatni, de azt majd bent a szobában. A két fonott között egy virágállvány áll, asztallá alakítva. Nyáron ilyenkor már ide süt a nap. Így október derekán már túl ősz van ehhez.
Visszazöttyenek a sportszékbe és benavigálok a lakásba. A laticelt ezüstös felével felfele terítem le, rutinosan, egy mozdulatból. Emlékszem kis srác koromban mennyire menő volt az ezüsthátú laticel. Akkoriban, mikor a gyakorlatokat csináltuk Marci bá' azt mondta ez egy űrhajós kiképzés. Ha ügyes voltam betekert a laticelbe és a hóna alá kapva megpörgetett. Mindig eszembe jut ez az űrhajós kiképzés dolog, mikor előveszem. Minden nap előveszem. Százat csinálok. Nyugi van.
Ahogy fekszem és emelgetem a lában, pont odalátok a Margitka lakására. Ő is a gangon issza a kávéját. Később kel mint én. Ilyenkor kávézik, míg én szépülök. Erős frissen darált kávét iszik. Néha érzem az illatát is. Margitka harmincas és nagyon menő. Fel van nyírva a haja és ki van fehérítve. Erős pink meg sárga ruhái vannak. Hangosan beszél a telefonba és van egy nyula. Valami törpe jószág. Sosem láttam.
Margitkáról könyvet lehetne írni. Kimonóban flangál a lakásban. Fehér kimonóban, ragyogó bordó főniksszel a hátán. Kicsit emlékeztet Bertára. De rég is volt. Berta is rövid hajú lány volt. Volt valami pongyolája is, vörös, nagy zsebekkel. Emlékszem abba csempésztem neki csokit. Nem evett édességet. Figyelt az alakjára. Meg az enyémre is, persze. Az én formámra valahogy mindenki nagyon vigyáz. Valóban hajlamos vagyok hízásra, de eddig nem sikerült elhíznom. Az agyamat is rendben tartom hol használattal, hol álmodozással, hogy omega-3 zsírsavval.
száz.
Visszamászok. Odagördülök az íróasztalhoz. persze dolgozhatnék bárhol. a kanapén, a konyhaasztalnál, az ajtóm előtt a fonottban vagy két utcányira a kávézóban ülve valami limonádé szürcsölve nagymenősen. De nem. Én itt kucorgok a nagy monitorom előtt, mindenféle elborult zenéket hallgatok és óránként egyszer ránézek a facebookra.
Most sci-fit fordítok oroszból. Csodálatos. Persze mind az. A nyelvek, úgy értem. A nyelvek viccesek és meghatóak. Az írók is helyesek ahogy próbálkoznak - magamat beleértve - megtalálni a legjobb kombinációkat. Mint valami bróker. De valójában a nyelv vezet, a valaha hallott vagy elolvasott szavak vágnak gondolat ösvényeket az agyunk kvartyogó zsongásába. Úgyhogy ma délelőtt is fordítok. Oroszból magyarra.
Lassan le kéne cserélnem ezt a két öreg fonott széket, hiszen még a nénié voltak. A párnákat még ő varrta bele. Alig öt hónapja lakom itt, de már teljesen a bőrömmé vállt ez a lakás. Egyetlen szobájához hozzányitották a konyhát és az előszobát is, így egy majdnem négyzetes teret kaptak, amiből csak a fürdőszoba harap ki egy sarkot. A néni nem akart otthonba menni, inkább kért egy elektromos kerekesszéket és megbeszélte a szomszédjával, hogy az segítsen neki ebben-abban, cserébe ő felolvas neki. A fickó rokkant. valami üzemi balesetben megsérült a szeme. Úgy elvan, de olvasni nem tud csak igazán nagy betűket, abból is csak a vastagabb fazonúakat. Most is itt lakik szemben. Sosem beszél velem. Köszönni is csak kelletlenül az orra alatt. Megértem. A néni meghalt én pedig nem olvasok fel neki.
Megemelem a kávém kicsit, a kanálka árnyékából lesek csak az ablaka felé. Pedig biztos jó arc ő is. Valkó Aladár a neve. Úgy hetven lehet. Kortyolok. A konyhaablaka mögött mintha mozdulna valami. Biztos ő is így néz engem, függönyökön át és csendben haragszik. Pedig a nénit én még csak nem is ismertem. csak a lányát láttam kétszer mikor kivettem a lakását.
-Mindegy. - szalad ki a számon. Nyújtózom és csavargatom a felsőtestem. az alsót is meg kell tornáztatni, de azt majd bent a szobában. A két fonott között egy virágállvány áll, asztallá alakítva. Nyáron ilyenkor már ide süt a nap. Így október derekán már túl ősz van ehhez.
Visszazöttyenek a sportszékbe és benavigálok a lakásba. A laticelt ezüstös felével felfele terítem le, rutinosan, egy mozdulatból. Emlékszem kis srác koromban mennyire menő volt az ezüsthátú laticel. Akkoriban, mikor a gyakorlatokat csináltuk Marci bá' azt mondta ez egy űrhajós kiképzés. Ha ügyes voltam betekert a laticelbe és a hóna alá kapva megpörgetett. Mindig eszembe jut ez az űrhajós kiképzés dolog, mikor előveszem. Minden nap előveszem. Százat csinálok. Nyugi van.
Ahogy fekszem és emelgetem a lában, pont odalátok a Margitka lakására. Ő is a gangon issza a kávéját. Később kel mint én. Ilyenkor kávézik, míg én szépülök. Erős frissen darált kávét iszik. Néha érzem az illatát is. Margitka harmincas és nagyon menő. Fel van nyírva a haja és ki van fehérítve. Erős pink meg sárga ruhái vannak. Hangosan beszél a telefonba és van egy nyula. Valami törpe jószág. Sosem láttam.
Margitkáról könyvet lehetne írni. Kimonóban flangál a lakásban. Fehér kimonóban, ragyogó bordó főniksszel a hátán. Kicsit emlékeztet Bertára. De rég is volt. Berta is rövid hajú lány volt. Volt valami pongyolája is, vörös, nagy zsebekkel. Emlékszem abba csempésztem neki csokit. Nem evett édességet. Figyelt az alakjára. Meg az enyémre is, persze. Az én formámra valahogy mindenki nagyon vigyáz. Valóban hajlamos vagyok hízásra, de eddig nem sikerült elhíznom. Az agyamat is rendben tartom hol használattal, hol álmodozással, hogy omega-3 zsírsavval.
száz.
Visszamászok. Odagördülök az íróasztalhoz. persze dolgozhatnék bárhol. a kanapén, a konyhaasztalnál, az ajtóm előtt a fonottban vagy két utcányira a kávézóban ülve valami limonádé szürcsölve nagymenősen. De nem. Én itt kucorgok a nagy monitorom előtt, mindenféle elborult zenéket hallgatok és óránként egyszer ránézek a facebookra.
Most sci-fit fordítok oroszból. Csodálatos. Persze mind az. A nyelvek, úgy értem. A nyelvek viccesek és meghatóak. Az írók is helyesek ahogy próbálkoznak - magamat beleértve - megtalálni a legjobb kombinációkat. Mint valami bróker. De valójában a nyelv vezet, a valaha hallott vagy elolvasott szavak vágnak gondolat ösvényeket az agyunk kvartyogó zsongásába. Úgyhogy ma délelőtt is fordítok. Oroszból magyarra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése