Hosszú út volt Újpestről gyalog haza. Miközben egyenletes tempóban haladt Lenke néni jutott eszébe, az anyai nagynénje, aki gyerekeit hátrahagyva kivándorolt Brazíliába a szerelme után. Néha kaptak karácsonyi lapot tőle, ami minden alkalommal felháborodást keltett az egész családban. A szemérmetlen megátalkodott perszóna. a gyerekeket a nagyanyjuk nevelte, hasonló zabolázatlan felnőttekké. Az idősebb, Tibor volt a kedvenc rokona. Amolyan nagyvilági férfi volt, akiért minden helyzetben rajong valaki. Mikor kis srác volt szeretett volna hozzá hasonlítani. Most, a kitaposott vékony talpú cipőjében fázósan szedve a lábait, állás nélkül, kifogyva a cigiből fájdalmasan vette észre, hogy mennyire hasonlít rá.
-El kéne menni innen a picsába, mint Lenke néni. Nekem még gyerekem sincs. - gondolta. - Vagy ki tudja. lehet hogy lenne. Ahol gyerekem van ott ágyam is lenne.
Elszégyellte magát és szaporábbra vette a lépteit. A tél szürke állóképpé változtatta a várost, amiben a lámpák háromszínű szemei lelketlen dzsinnként adagolták az autós és gyalogos embereket. Lehalkította a telefonját. Mindenki hagyja békén. Haza ment a penészszagú lakásba a poros ágyába. Aludt. Kettő körül felébredt és megette tészta híján magában a pizzaszószt. Összeszedte a cuccait. Nem volt sok, és írt egy sms-t Karesznak, akitől a lakást bérelte.
Már rég besötétedett mikor beütötte a kapukódot. Felment az emeletre és becsöngetett. Bentről a tévé hangja elnyomta a csengőjét. Újra próbálta. Semmi. Aztán meghallotta a jellegzetes csoszogó lépteket. Újra csöngetett és dörömbölt. Az öreg pedig kinyitotta a kis ablakot.
-Mi van? - vakkantott ki, aztán megenyhült. - Ja te vagy az. Miért nem csöngettél?
Csoki mosolygott, bólogatott, bement. A kisszoba valóban kicsi volt. Kétszer másfél méteres, egy keskeny ablakkal. Az ajtó befele nyílt. Nem volt benne semmi, csak egy kis asztal meg két szék. A székeket kitette az erkélyre a matracot pedig begurította az asztal alá. Nem fért el rendesen, de nem tudott jobbat. Kipakolt. Az öreg örült. Alig állt a lábán, így az ajtófélfának támaszkodva figyelte.
-Aztán állásod van e?
-Nincs.
-Akkor hogy leszel?
-Lesz.
-Ajánlom is. - morrant az öreg és visszacsoszogott a nappaliba. Visszatette a hangot a tévére. a heverő, amin egész nap ült megöblösödött. A régi tárgyak megragacsosodtak, a falak megsárgultak a nikotintól. Leült mellé. A távirányítón a bekapcsoló gomb körül koszudvar alakult, a képernyőre szürke fátylat vont a kosz. Csoki nem gondolt semmire. Kis srác korában ez volt a második otthona. Leveses bögrékben kapta a kakaót, beleaprított háztartási keksszel. Akkor is a kisszobában aludt. A műanyaghajó amivel játszott talán még mindig a fürdőben porosodik a víztartály tetején.
-Jól esne egy kávé. Iszol velem? - nem várt válaszra. Az öreg a tévét bámulta.
-Nem, kösz. Késő van. Igyál csak. - motyogta, de addigra Csoki már kint matatott a konyhában.
A tűzhelynél kezdte. Nem voltak eszközök így késsel meg sajtvágóval kaparta a súlyos lerakódásokat róla. A pultról is aztán, amennyire lehetett, a mosogatószer nem oldott zsírt és nem nagyon jött a meleg víz a csapból. Valaha itt volt a legjobb a világon. Valaha itt volt a legmelegebb és a legédesebb a világ. Ott vannak a bögrék, háztartási keksz is van most is. a címkéket a mama írta a fűszertartóra. Megült rajta az idő. Le kell mosni, de a víz elkeni a tintát, leoldja az öreg ragasztót. Meg sem hallotta az öreget ahogy kicsoszogott hozzá.
-Mi bajod? Nő?
-Á. Semmi.
-Takarítasz?
-Csak arrébb tettem pár dolgot. - visszatette a fűszertartókat a polcra.
-Majd holnap. Vedd ki a szekrényből az ágyneműt.
-Jó.
Bekucorodott az asztal alá a matracra. A cuccai elfoglaltak minden más helyet a szobában. a telefonján pár nem fogadott hívás Attilától. Reggel halálosan kifáradva ébredt a tévére. a pánik azonnal elkapta a gyomrát. Az öreg főzött kávét. Az illat átszivárgott az ajtó alatti résen, ahogy valami a gyerekkor optimizmusából is előkerült lassan.
-Nincs nagy baj, csak munkát kell találnod. - foglalta össze az öreg a helyzetet, miután meghallgatta párszavas helyzetjelentését.
-Jah. - bólintott és nem szólt róla, hogy a munka egy tünet, hogy valójában őt csak viszi a szél. Az egyik napból szinte átesik a másikba. Hogy nincs rendszer benne. Nincsenek céljai vagy álmai. Félelmei vannak csak. Félelmei és kudarcai.
-El kéne menni innen a picsába, mint Lenke néni. Nekem még gyerekem sincs. - gondolta. - Vagy ki tudja. lehet hogy lenne. Ahol gyerekem van ott ágyam is lenne.
Elszégyellte magát és szaporábbra vette a lépteit. A tél szürke állóképpé változtatta a várost, amiben a lámpák háromszínű szemei lelketlen dzsinnként adagolták az autós és gyalogos embereket. Lehalkította a telefonját. Mindenki hagyja békén. Haza ment a penészszagú lakásba a poros ágyába. Aludt. Kettő körül felébredt és megette tészta híján magában a pizzaszószt. Összeszedte a cuccait. Nem volt sok, és írt egy sms-t Karesznak, akitől a lakást bérelte.
Már rég besötétedett mikor beütötte a kapukódot. Felment az emeletre és becsöngetett. Bentről a tévé hangja elnyomta a csengőjét. Újra próbálta. Semmi. Aztán meghallotta a jellegzetes csoszogó lépteket. Újra csöngetett és dörömbölt. Az öreg pedig kinyitotta a kis ablakot.
-Mi van? - vakkantott ki, aztán megenyhült. - Ja te vagy az. Miért nem csöngettél?
Csoki mosolygott, bólogatott, bement. A kisszoba valóban kicsi volt. Kétszer másfél méteres, egy keskeny ablakkal. Az ajtó befele nyílt. Nem volt benne semmi, csak egy kis asztal meg két szék. A székeket kitette az erkélyre a matracot pedig begurította az asztal alá. Nem fért el rendesen, de nem tudott jobbat. Kipakolt. Az öreg örült. Alig állt a lábán, így az ajtófélfának támaszkodva figyelte.
-Aztán állásod van e?
-Nincs.
-Akkor hogy leszel?
-Lesz.
-Ajánlom is. - morrant az öreg és visszacsoszogott a nappaliba. Visszatette a hangot a tévére. a heverő, amin egész nap ült megöblösödött. A régi tárgyak megragacsosodtak, a falak megsárgultak a nikotintól. Leült mellé. A távirányítón a bekapcsoló gomb körül koszudvar alakult, a képernyőre szürke fátylat vont a kosz. Csoki nem gondolt semmire. Kis srác korában ez volt a második otthona. Leveses bögrékben kapta a kakaót, beleaprított háztartási keksszel. Akkor is a kisszobában aludt. A műanyaghajó amivel játszott talán még mindig a fürdőben porosodik a víztartály tetején.
-Jól esne egy kávé. Iszol velem? - nem várt válaszra. Az öreg a tévét bámulta.
-Nem, kösz. Késő van. Igyál csak. - motyogta, de addigra Csoki már kint matatott a konyhában.
A tűzhelynél kezdte. Nem voltak eszközök így késsel meg sajtvágóval kaparta a súlyos lerakódásokat róla. A pultról is aztán, amennyire lehetett, a mosogatószer nem oldott zsírt és nem nagyon jött a meleg víz a csapból. Valaha itt volt a legjobb a világon. Valaha itt volt a legmelegebb és a legédesebb a világ. Ott vannak a bögrék, háztartási keksz is van most is. a címkéket a mama írta a fűszertartóra. Megült rajta az idő. Le kell mosni, de a víz elkeni a tintát, leoldja az öreg ragasztót. Meg sem hallotta az öreget ahogy kicsoszogott hozzá.
-Mi bajod? Nő?
-Á. Semmi.
-Takarítasz?
-Csak arrébb tettem pár dolgot. - visszatette a fűszertartókat a polcra.
-Majd holnap. Vedd ki a szekrényből az ágyneműt.
-Jó.
Bekucorodott az asztal alá a matracra. A cuccai elfoglaltak minden más helyet a szobában. a telefonján pár nem fogadott hívás Attilától. Reggel halálosan kifáradva ébredt a tévére. a pánik azonnal elkapta a gyomrát. Az öreg főzött kávét. Az illat átszivárgott az ajtó alatti résen, ahogy valami a gyerekkor optimizmusából is előkerült lassan.
-Nincs nagy baj, csak munkát kell találnod. - foglalta össze az öreg a helyzetet, miután meghallgatta párszavas helyzetjelentését.
-Jah. - bólintott és nem szólt róla, hogy a munka egy tünet, hogy valójában őt csak viszi a szél. Az egyik napból szinte átesik a másikba. Hogy nincs rendszer benne. Nincsenek céljai vagy álmai. Félelmei vannak csak. Félelmei és kudarcai.
