Gyümölcsfagylaltok, színesek. Hosszan válogatok neki, és könnyen sorolom amit magamnak kérek. Szentendre nyáron, délután habzóan zsúfolt, szinte Párizs. a kis kávézó fele sétálunk, lassan lépkedve és elragadtatva élvezve a hűs édes ízeket. Tíz éve nem találkoztunk személyesen. Váltottunk egész sok levelet, de az nem adja meg a személyes találkozók bizsergető izgalmát. Talán soha többé. Nagyon vártam, hosszan készültem erre a találkozásra. Tudtam, hogy meghízott, kicsit kopaszodott is. Lett két fia és egy felesége. Írta hogy Németországban él, bár ez nem jelent nekünk semmit. Temetésre jött Magyarországra. Remek alkalom az ilyesmi, mosolyogtam magamban mikor megláttam. Esküvők, temetések, osztálytalálkozók, igen. Osztálytársak voltunk, padtársak is, Bécsben, egyetlen évig. aztán mi tovább álltunk Koreába majd Kínába, ők Izlandra mentek majd Svédországba. Nem fontos. Most itt van és én is itt vagyok. Fagylaltot eszünk, és bárhol lehetnénk. A kávézónál kicsit toporgok, hogy hol lenne tökéletes, ő leveti magát az első asztalhoz. Mosolygok. Emlékszem. Mindig mindent kiegyenesített az én girbegurba, kanyargós életemben. Leülök. Lábaimat keresztbe teszem. Mély levegőt veszek és lopva rá pillantok. Szégyenlem magam, hogy én alig öregedtem, őt meg így átalakította az idő. Nem szól ő sem, csak méreget. az ujjaimat összeérintem és modorosan nézegetem mint valami rossz színész. Elneveti magát.
-Rendeljünk. - mondja és az itallapért nyúl.
Ketten voltunk magyarok abban az iskolában. Csupa tehetős diplomata meg bankárgyerek között. Apám szerencsésen helyezkedett, anyám a legszebb nő volt akit valaha láttam. Az ő apját tartom a legokosabb fickónak ma is, akivel valaha beszéltem, az anyukája pedig annyira finomakat sütött, hogy máig megtéveszt egy egy neves cukrászda, de olyan jót azóta sem ettem.
Sört kér és kávét, feketén. Én bort és sajtot. A pincérnő elégedett velem. Mindig ez van. Lassan szólalok meg, nem hadarok, nem sietek sosem, így most, mikor majd szétvet az izgatottság, hogy újra láthatom, most sem. Képtelen vagyok. a gondolatok záporoznak, nyelvek kavarognak bennem és minden gondolatra a tökéletesen egzakt kifejezés ugrik be, hat nyelv keveréke. Válogatok aztán helyrerázom valami kompromisszum árán és egy nyelv kifejezéseire egyszerűsítem le. A nyelvre amit beszélek éppen, most magyarra.
Így beszélni, beszélgetni nagyon vontatott és lassú. Van aki ezek alapján azt hiszi nálam butább jóképű divatpatkányt nem is hordott hátán a föld. Mások titokzatosnak tartanak. Pedig csak túl sok nyelvet használok aktívan. Sokkal könnyebb dolgozni. Olyankor csatorna vagyok, egy cső, aminek az egyik felén beszél valaki, a másik végén meg egy más nyelven hallgatja ugyanazt egy másik. Tolmácsolni csodálatosan egyszerű dolog. Sokkal könnyebb mint magamtól beszélni.
-Nos, János, hogy megy a sorod mostanában? Megkaptad a kinevezést? - a mutatóujjaim az ajkamon érnek össze, mintha duplán csendre inteném.
-Nos, hm, Ákos, remekül. - régi vicc ez közöttünk. Se a Jánost se az Ákost nem tudták olyan szépen kimondani, és rendre össze is keverték az osztálytársaink. - Megkaptam a kinevezést, kibékültem Judittal és megvettem a tóparti házat amiről írtam.
-Örülök. - mit mondhatnék? Legalább ő normális életet él. Én meg mit tudok felmutatni? Egy azóta is folyamatosan úton lévő szülőpárost, egy kattant nagymamát aki ugyan fizikailag jól van, az agya azonban már csak az évekkel ezelőtti lottószámokat adja elő. Azért hetente egyszer meglátogatom. Mégiscsak őz az ürügyem rá, hogy itt maradok Budapesten. Van egy kis lakásom a belvárosban, van egy csomó ingyen utam különböző légitársaságoknál. Sokak szerint jól nézek ki, de ha meztelenül megállok a tükör előtt, leginkább egy fehér bőrű gyíkot látok, egy látszatanorexiás kísértetet aki még mindig nem találta meg a neki valót.
-És nálad? Van már valaki hosszabb távra? -kérdezi miközben feljebb tornázza magát a székben. Őszintén reménykedik a jó hírekben, ahogy időnként én is. Sajnos ezzel a testtel azokat nem vonzom cseppet sem akik tetszenek. Nehéz ezt ezzel a nyelvi hendikeppel pontosan kifejezni egy szentendrei kávézó teraszán.- Legalább mész emberek közé?- töri meg a túl hosszú csendet.
-Persze, ki nem hagyok egyetlen lehetőséget sem. - mosolygok arra gondolva, hogy János volt az első fiú akivel csókolóztam. Akkoriban már túl voltam pár édes lányon, de valahogy nem ment a dolog sehogy sem. Hosszan sétáltunk a parkban körbe, aztán ki a vonatsínek mentén a gyártelepig. Ott aztán kibukott belőlem, hogy fiúk éppúgy fel tudnak ajzani, ahogy lányok teszik. Bár egyik sem történik olyan hevesen és oly gyakran, mint amilyen intenzitásról és sűrűségről ő számolt be. Mégis. Kifejtettem, hogy aszexuális vagyok, de hogy ezt biztosan tudjam engedje meg hogy megcsókoljam. Az emlék hatására elmosolyodom. Nem vártam meg a válaszát. Neki pedig nem volt módja beszélni. Nem volt rossz, de nem volt jobb sem mint a többiekkel.
-Na és milyen eredménnyel? Gondolom túl vagy az ezredik néven is. - nevet ugyan de látom, hogy nem találja viccesnek. Valójában én sem. Tud rólam kb mindent statisztikailag. Tudja, hogy hosszan éltem férfiakkal. Hátha valóban homoszexuális vagyok. De az éppúgy nem működött mint a lányok. Írtam neki Ottáról is, de nem írtam meg neki a legfontosabbat, amit Ottáról tudni kell. Most sem vagyok képes elmondani neki. Otta elhagyott végül, de ennek semmi köze az én erekcióimhoz, vagy az ő kilóihoz. János várja a választ. Őszinte leszek most is, ahogy vele mindig is őszinte voltam.
-Nem. Nem hiszem, pontosabban. Tudod nagyon speciálisak az igényeim. - nincs mit szépíteni a dolgon, ez az igazság. Otta óta tudom, hogy igen is el tudom veszteni a fejem valaki ölében aki olyan. A kulcs természetesen ott van, hogy milyen.
-Hát ahogy kinézel, nem csodálom, hogy az egekbe emelheted az igényeidet. De tudod nem minden a tökéletes külső.
Belekortyolok a borba. Hogy lehet ilyen felszínes ennyi év után? Ő is csak azt látja, hogy bizonyos trendekbe illeszkedve divatosan nézek ki. Valójában pedig egy hórihorgas ösztövér fickó vagyok, aki lassan és körülményesen beszél, és nem áll fel a farka csak bizonyos együttállások megléte esetén.
-Nincs abban semmi, ha menő meleg pár vagy valakivel. Manapság melegnek lenni szinte elengedhetetlen a sikerhez.
Nézem az arcát, a kopaszodó feje tetejét.
-Tudod a tesztoszteron okozza a kopaszodást. Tehát nem állok túl jól vele. A soványságot a szorongás tartja fenn, és sajnos nem vagyok meleg sem, maximum bi.
Meglepődik. Leteszi a poharát. Tizenegy különböző kifejezés ötlik fel bennem hat nyelven a sörhabra.
-Oké. Kipipáltad már valamelyik kontinenst? -kérdezi csillogó szemmel. Régi versenyünkre utalva.
-Észak-Amerika végül nekem is összejött, és Európához is már csak kettő hiányzik.
-Nah! - elégedetten hátradől. - Nekem megvan Észak- és Dél-Amerika is, és Európa is. Tessék. - elégedetten csapja össze a kezét. Olyan idegenek a gesztusai. Nézem, de nem találom a régi szeretett ízeket.
Hosszan beszélgetünk világainkról és végül beláttam, hogy János már csak egy emlék, egy kedves, otthonos halott bonyolult kanyarokkal vett életemben. Hazazötyögök a HÉV-en. Két diáklány hosszan les, elkapom a szavuk amiben megállapítják, hogy bizonyára vámpír vagyok. Bizonyára. Bele akarok bújni valami biztonságos melegbe. Olyan ölelésre ami mögött ott a bizonyosság, hogy a test csak test, hogy az én soványságom ugyanabból van mint az ő fehér húsa. Otthon nem gyújtok lámpát, csak a távirányítóért nyúlok, és úgy ülök le a kanapéra kabátban, cipőben. Sóhajtva nyitom ki a sliccem és míg a szemem a képernyőn ringó hatalmas mellekre tapad addig a kezem ráfog ágaskodó farkamra.
Utána csak ülök zihálva és fohászkodom, ahogy mindig ha így beledőlök a vágyakozásba. Egyszerre akarok mindent. Halmozottan összetett gondolatiságot, nyelvi leleményt, ha csak egy nyelven is, de kell, ahogy humor is kell, és elfogadás, befogadás az életébe, hogy töltse ki az űröket amik az én életemben vannak. És buja forró puha testet is akarok. Nem érdekel a divat, nem érdekelnek az arányok. Hatalmas grandiózus melleket akarok, amik elnyelik a farkam, hatalmas szájat ami szintén és ringó táncát ezeknek a melleknek ahogy átvonul rajtuk a lökéshullám amit én keltek.
-Rendeljünk. - mondja és az itallapért nyúl.
Ketten voltunk magyarok abban az iskolában. Csupa tehetős diplomata meg bankárgyerek között. Apám szerencsésen helyezkedett, anyám a legszebb nő volt akit valaha láttam. Az ő apját tartom a legokosabb fickónak ma is, akivel valaha beszéltem, az anyukája pedig annyira finomakat sütött, hogy máig megtéveszt egy egy neves cukrászda, de olyan jót azóta sem ettem.
Sört kér és kávét, feketén. Én bort és sajtot. A pincérnő elégedett velem. Mindig ez van. Lassan szólalok meg, nem hadarok, nem sietek sosem, így most, mikor majd szétvet az izgatottság, hogy újra láthatom, most sem. Képtelen vagyok. a gondolatok záporoznak, nyelvek kavarognak bennem és minden gondolatra a tökéletesen egzakt kifejezés ugrik be, hat nyelv keveréke. Válogatok aztán helyrerázom valami kompromisszum árán és egy nyelv kifejezéseire egyszerűsítem le. A nyelvre amit beszélek éppen, most magyarra.
Így beszélni, beszélgetni nagyon vontatott és lassú. Van aki ezek alapján azt hiszi nálam butább jóképű divatpatkányt nem is hordott hátán a föld. Mások titokzatosnak tartanak. Pedig csak túl sok nyelvet használok aktívan. Sokkal könnyebb dolgozni. Olyankor csatorna vagyok, egy cső, aminek az egyik felén beszél valaki, a másik végén meg egy más nyelven hallgatja ugyanazt egy másik. Tolmácsolni csodálatosan egyszerű dolog. Sokkal könnyebb mint magamtól beszélni.
-Nos, János, hogy megy a sorod mostanában? Megkaptad a kinevezést? - a mutatóujjaim az ajkamon érnek össze, mintha duplán csendre inteném.
-Nos, hm, Ákos, remekül. - régi vicc ez közöttünk. Se a Jánost se az Ákost nem tudták olyan szépen kimondani, és rendre össze is keverték az osztálytársaink. - Megkaptam a kinevezést, kibékültem Judittal és megvettem a tóparti házat amiről írtam.
-Örülök. - mit mondhatnék? Legalább ő normális életet él. Én meg mit tudok felmutatni? Egy azóta is folyamatosan úton lévő szülőpárost, egy kattant nagymamát aki ugyan fizikailag jól van, az agya azonban már csak az évekkel ezelőtti lottószámokat adja elő. Azért hetente egyszer meglátogatom. Mégiscsak őz az ürügyem rá, hogy itt maradok Budapesten. Van egy kis lakásom a belvárosban, van egy csomó ingyen utam különböző légitársaságoknál. Sokak szerint jól nézek ki, de ha meztelenül megállok a tükör előtt, leginkább egy fehér bőrű gyíkot látok, egy látszatanorexiás kísértetet aki még mindig nem találta meg a neki valót.
-És nálad? Van már valaki hosszabb távra? -kérdezi miközben feljebb tornázza magát a székben. Őszintén reménykedik a jó hírekben, ahogy időnként én is. Sajnos ezzel a testtel azokat nem vonzom cseppet sem akik tetszenek. Nehéz ezt ezzel a nyelvi hendikeppel pontosan kifejezni egy szentendrei kávézó teraszán.- Legalább mész emberek közé?- töri meg a túl hosszú csendet.
-Persze, ki nem hagyok egyetlen lehetőséget sem. - mosolygok arra gondolva, hogy János volt az első fiú akivel csókolóztam. Akkoriban már túl voltam pár édes lányon, de valahogy nem ment a dolog sehogy sem. Hosszan sétáltunk a parkban körbe, aztán ki a vonatsínek mentén a gyártelepig. Ott aztán kibukott belőlem, hogy fiúk éppúgy fel tudnak ajzani, ahogy lányok teszik. Bár egyik sem történik olyan hevesen és oly gyakran, mint amilyen intenzitásról és sűrűségről ő számolt be. Mégis. Kifejtettem, hogy aszexuális vagyok, de hogy ezt biztosan tudjam engedje meg hogy megcsókoljam. Az emlék hatására elmosolyodom. Nem vártam meg a válaszát. Neki pedig nem volt módja beszélni. Nem volt rossz, de nem volt jobb sem mint a többiekkel.
-Na és milyen eredménnyel? Gondolom túl vagy az ezredik néven is. - nevet ugyan de látom, hogy nem találja viccesnek. Valójában én sem. Tud rólam kb mindent statisztikailag. Tudja, hogy hosszan éltem férfiakkal. Hátha valóban homoszexuális vagyok. De az éppúgy nem működött mint a lányok. Írtam neki Ottáról is, de nem írtam meg neki a legfontosabbat, amit Ottáról tudni kell. Most sem vagyok képes elmondani neki. Otta elhagyott végül, de ennek semmi köze az én erekcióimhoz, vagy az ő kilóihoz. János várja a választ. Őszinte leszek most is, ahogy vele mindig is őszinte voltam.
-Nem. Nem hiszem, pontosabban. Tudod nagyon speciálisak az igényeim. - nincs mit szépíteni a dolgon, ez az igazság. Otta óta tudom, hogy igen is el tudom veszteni a fejem valaki ölében aki olyan. A kulcs természetesen ott van, hogy milyen.
-Hát ahogy kinézel, nem csodálom, hogy az egekbe emelheted az igényeidet. De tudod nem minden a tökéletes külső.
Belekortyolok a borba. Hogy lehet ilyen felszínes ennyi év után? Ő is csak azt látja, hogy bizonyos trendekbe illeszkedve divatosan nézek ki. Valójában pedig egy hórihorgas ösztövér fickó vagyok, aki lassan és körülményesen beszél, és nem áll fel a farka csak bizonyos együttállások megléte esetén.
-Nincs abban semmi, ha menő meleg pár vagy valakivel. Manapság melegnek lenni szinte elengedhetetlen a sikerhez.
Nézem az arcát, a kopaszodó feje tetejét.
-Tudod a tesztoszteron okozza a kopaszodást. Tehát nem állok túl jól vele. A soványságot a szorongás tartja fenn, és sajnos nem vagyok meleg sem, maximum bi.
Meglepődik. Leteszi a poharát. Tizenegy különböző kifejezés ötlik fel bennem hat nyelven a sörhabra.
-Oké. Kipipáltad már valamelyik kontinenst? -kérdezi csillogó szemmel. Régi versenyünkre utalva.
-Észak-Amerika végül nekem is összejött, és Európához is már csak kettő hiányzik.
-Nah! - elégedetten hátradől. - Nekem megvan Észak- és Dél-Amerika is, és Európa is. Tessék. - elégedetten csapja össze a kezét. Olyan idegenek a gesztusai. Nézem, de nem találom a régi szeretett ízeket.
Hosszan beszélgetünk világainkról és végül beláttam, hogy János már csak egy emlék, egy kedves, otthonos halott bonyolult kanyarokkal vett életemben. Hazazötyögök a HÉV-en. Két diáklány hosszan les, elkapom a szavuk amiben megállapítják, hogy bizonyára vámpír vagyok. Bizonyára. Bele akarok bújni valami biztonságos melegbe. Olyan ölelésre ami mögött ott a bizonyosság, hogy a test csak test, hogy az én soványságom ugyanabból van mint az ő fehér húsa. Otthon nem gyújtok lámpát, csak a távirányítóért nyúlok, és úgy ülök le a kanapéra kabátban, cipőben. Sóhajtva nyitom ki a sliccem és míg a szemem a képernyőn ringó hatalmas mellekre tapad addig a kezem ráfog ágaskodó farkamra.
Utána csak ülök zihálva és fohászkodom, ahogy mindig ha így beledőlök a vágyakozásba. Egyszerre akarok mindent. Halmozottan összetett gondolatiságot, nyelvi leleményt, ha csak egy nyelven is, de kell, ahogy humor is kell, és elfogadás, befogadás az életébe, hogy töltse ki az űröket amik az én életemben vannak. És buja forró puha testet is akarok. Nem érdekel a divat, nem érdekelnek az arányok. Hatalmas grandiózus melleket akarok, amik elnyelik a farkam, hatalmas szájat ami szintén és ringó táncát ezeknek a melleknek ahogy átvonul rajtuk a lökéshullám amit én keltek.
