mono

A rendőrök persze megvárták míg bejövök. Nem beszéltek velem a kocsiban. Nem lehetett. Nem hallottam meg bármit is akartak. Aztán mikor kiszálltam már normális hangon meg tudtam köszönni. Ők pedig szánakozva várták meg míg bemegyek.
Nem is tudom hogy gondoltam. Kis utcákba bemenni, járdán. Annyira hülye vagyok. Nem jártam arra soha. Valaki írta egyszer hogy van ott egy idegennyelvű antikvárium, állítólag egész olcsó. Mindegy. Anyámnak van igaza. Nem élhetek egyedül. Most is itt ülök a kocsimban, kabátban a konyha közepén és nem tudom kiverni a fejemből anyám sírós szavait. 
-Nem tudod ellátni magad, édesem. Nem tudok a konyhaszekrényből sem kivenni a poharat, az ablakot sem tudod egyedül kinyitni és  ... - emlékszem itt a szája elé kapta a kezét. Én gyűlöltem az igazságért bár pont ezt a kettőt akár meg is tudom csinálni, ő meg szégyellte hogy így bele kell verje az orrom a kiszolgáltatottságomba. Juditot hívnám szívem szerint, hogy menjünk vagy jöjjön, mert vele ezt nem érzem olyan élesen, de nem teszem. Legutóbb egyértelműen éreztem, hogy nem azért jófej velem mert kedvel, hanem mert ő ilyen. Sírni tudnék a nagy önsajnálatban, annál pedig kevés szánalmasabb van. Inkább dolgozom. Agymosósat, orosz ezoterikus egyházi szart, az aztán kipurgálja a gondolataim közül a szarosakat. Valami goát tettem be, hogy el tudjon folyni az idő is. El is folyik. A minőség biztos nem lett olyan magas színvonal, de a szöveg maga is végtelen igénytelen. Aztán az is lehet hogy elbóbiskoltam. Megnéztem egy hullás filmet is valamikor közben. Ideje ennem valamit, ha már így reggel lett aztán újra este. Kezdtem érezni, hogy van nekem egy kis csökött testem is, nem csak a fene nagy fájdalmas érzéseim és a sosem halkuló monodráma a fejemben.
Konyha. Valaki veri az ajtót. Füles le. Csoki az.
Van az a jeges rémület, mikor rájövök, hogy nem adtam le, mikor kiderül a turpisság, mikor rajtakapnak. Nem tudom mit éreztem, hogy min kap rajta Csoki, de az biztos, hogy meghűlt az ereimben a vér. A monodráma elkussolt a fejemben.
Ajtó kinyit. Csoki olyan szétcsúszott mint záróvizsga után. Koszos, borostás és fókuszálatlan.
-Bocs, nem hallatszott be. -mutatok a fülesre. Nem mozog a szám. Jézusom de fáradt vagyok.
-Nem nézel ki valami jól. - néz le rám a Csányi Sándoros nézésével. Mit akar itt? 
-Á te rosszabbul festesz. -vágok vissza rutinból. Nehezemre esik megszólalni. Össze kell kapjam magam.
-Bocs hogy nem vettelek fel. Elég szarul voltam.
-Jah, gondoltam. - szinte visszamenekülök a szobába. Biztos valami liba megint. Odagördülök a géphez és begépelek random szavakat, csak hogy csináljak valamit ahelyett, hogy borjúmód bámulok rá. A monológ kussol, az agyam közölni kíván, hát gépelek. 
Kézfogások istennel. Minden tekintet, minden szó és érintés egy egy kézfogás istennel. - írom. Nézem. Bazmeg - gondolom. Frankón agymostak az orosz ezoterikusok. Visszafordulok Csoki felé. A monológ újra kezdi. 
-Határidő van?-kérdezi, mintha minden oké lenne.
-Nem, csak befejeztem a gondolatot.- hazudom lazán a szemébe. Mit is mondhatnék, Hogy az agyam ennyi szöveg bevitelétől automatikusan salakanyagokat termel. Verbális ürítésemnek volt imént tanúja. Szarházi vagyok. Egyértelmű.
-Mondd. - mint egy pszichológus. És ebben a pillanatban valóban csak befogadom a szavait. a monológ már csak duruzsolás.
-Jah. Semmi. - nyelt egyet.
-Akkor miért jöttél?
-Hát hogy... megmondd merre... merre tovább. -zavarban van. Gyón.
-Mi van? - áll fen bennem a kérdés. A szobaguruhoz jöttél áldásért, miután nem vetted fel a kibaszott telefont egy napig? Nem értem. Tizedét nem tapasztaltam annak amit ő. Negyedét nem tudnám megcsinálni sem. Ő kér tőlem tanácsot? A túlélőbajnok? Belémnyilall, hogy mennyire kétségbe estem mikor nem engedtem ide. Olyan mint anyádnak azt mondani, hogy engedje el a kezed, de közben tudod, hogy nem állsz meg nélküle. 
-Mivel? Hova? Ki?-  kérdezem riadtan, hogy leplezzem a zavarom.
-Kirúgtak. Vissza adtam Karesznak a lakást, úgysem tudom fizetni. Most lógok neki, de legalább türelmes.
-Akkor Ágihoz?
-Ági is kirúgott.
-Fasza.
-Az öregnél aludtam.
-És most itt akarsz?
-Á aludtam a fonottban egész délután. - a bejárati ajtó felé int tettetett lazasággal. - Nem tudom hol baszom el.
-Hm. - mondom és azt gondolom, hogy mindenhol, mindig. De ez nem lenne igaz.  - Kb az első lépésben, aztán az utolsót is elkúrod többnyire, de vigasztaljon a tény, hogy a kettő között vannak jó lépéseid is. - mondom neki az analitikus arcommal. Jó őt elemezni. Vele történnek dolgok.
-Kell valami állás, ez alap. De szeretném nem elkefélni végre.
-Szó szerint el szoktad kefélni. Késel, másnapos vagy, vagy be sem mész. - eszembe jut egymillió eset. A felénél ott voltam, a negyedénél az ok is én voltam.
-Akkor a fasznak érzem magam. - gyón.
-Hm. Pedig nem kellene. Vannak hülye dolgaid, de megoldhatóak. -sóhajtok. A monológ visít én pedig olyan jól érzem magam, hogy nem vagyok egyedül. Végül is kivel lehetnék nagyobb biztonságban vagy oldottabban mint vele? Egy nő sem tudott vagy tudna ide lazítani, mert hogy is mondta Judit? Szörnycsapdám van. Meg vagyok róla győződve, hogy nem kellek senkinek. Neki is inkább csalit dobok.
- Hozd el a cuccod az öregtől. Kapsz egy hónapot. De a hó végére legyen állásod és valami normális kapcsolatod. - komoly vagyok és bölcs és le tudnám hányni magam. Számító kis pöcs vagyok, élősködő nyomorék. 
-Különben?
-Különben ápolói szerződést kötök veled és takaríthatsz meg főzhetsz rám életed végéig.
Csoki arcára kiült a döbbenet és az öröm. Aztán az enyémre is. A monológ öklendezésbe csap.
-Most mit örülsz. Ez csak egy hónap, és még fenyegetlek is. - vakkantom, nehogy meglássa a megkönnyebbülést rajtam.
Csoki feje kisimult, kicsit ki is húzta magát ültében. Nagy baj lehet ha egy hónap fedél ekkora megváltás. De ezzel én is adtam magamnak egy hónapot, hogy átgondoljam, hogy merre tovább. Össze kell szednem magam míg itt van, mert lám még nem vagyok kész egyedül élni, mégsem.
-Most komolyan? - nézek rá vigyorogva. - Komolyan engem akarsz naphosszat adjusztálni? - kérdezem tőle provokatívan, hogy kiugrasszam ebből a megkönnyebbülésből. Tiltakozz Kicsó! Mindkettőnknek meg kell változni. Ez már nem az egyetem. - Álmodozz csak, Csoki. Nem fogsz itt maradni meg fütyürészve főzőcskézni és felhozni a csajaidat. - a végét elröhögöm. Nem vagyok hiteles. Képes vagyok még magamnak is hazudni és el is hiszem. Hiszen már éltünk együtt. Nem volt rossz. Bár jobb lett volna ha máshova vitte volna őket. De az is igaz, hogy sokat tanultam azokból a kukkolós órákból.
Sietve elrohan az öreghez a cuccáért. Én meg csak ülök és próbálom felfogni, hogy mekkorát fordult megint minden egy órácska alatt. Bemászom az ágyba, úgy koszosan, büdösen, ruhában, és már nem hallom mikor megérkezik.

home sweet home

Megint ő maradt legtovább bent. Mire észrevette magát már késő este volt. Jó néha elmerülni a táblázatokban és kimutatásokban. Néha. Ági elhessegette a felismerést, miszerint elvonja a saját figyelmét. Kihagyta a liftet, gyalog ment le. A tempósan vett emeletek körkörös üteme ugyanolyan meditatív volt, mint az excell cellák töltögetése. A villamos is kedvesen andalítóan ringatta. az agya kedélyesen figyelmen kívül hagyta a hajléktalan nő felől hullámokban érkező bűzt. A nőnek nem voltak fogai. Lassan elmélyülten rágott valami kenyérdarabot.
A kapuban rossz kódot ütött be újra és újra, mire feleszmélt, hogy felcserélte a számjegyeket.
-Fáradt vagyok. - állapította meg a levélszekrénynél. - kiszívják a velőm. - sóhajtott mélyen sajnálva magát. Aztán a konyhapultra tette a táskáját és valami hirten ehetőt keresve nyitott a hűtőbe. Aztán becsukta és a pultnak dőlt. a lakás üres volt. az utcai lámpa alig világított be. A ledek a szobában stabilan pislogtak valami olyan ütembe amit ő nem tudott követni. Bement és leült a kanapéra a sötétben.
-Talán egy macska jó lenne. - gondolta, aztán sírósan elnevette magát. - Minden magányos nőnek macskája van. - gondolta és felkapcsolta a villanyt, hátha máshol is kivilágosodik tőle. Aztán bement a fürdőbe és hosszan ült a vécén. Nézte a papírhalmokat, milyen takaros rendben vannak, a kenőcsei és bőrápolói a szekrénykében, fab és tusfürdő a kád szélén. Mécsesek és pár lapos üveghalacska dekorációnak. Kicsóra gondolt, ahogy ott áll és mossa a fogát valami boxerben. A hátán volt valami régi heg. Sajnálta hogy nem kérdezte róla, se az öccséről. Ő biztos sosincs egyedül, hiszen Attila nem egy hülye. Ők akkor is összetartanak ha minden más összeomlik. Látta rajtuk. Ő bezzeg még egy kávét sem képes meginni a húgával anélkül, hogy fel ne idegesítse.
Felállt a vécéről és levetkőzött. Lezuhanyozott aztán úgy ahogy volt meztelenül kiment a szobába. Elővette a sosem használt kincstári ultraszexi kombinéját és elrendezte az ágyat. Bevackolta magát, majd benézett az éjjeliszekrény fiókjába ahol a papírzsepik és csattok mellett ott hevert a vibrátora is. Elgondolkozott kire is gondolhatna. Minden amire vágyott valami erős test volt a háta mögé. Semmi szex vagy mozgás, csak a biztonság érzése, óvó karok a teste köré és hosszú, majdnem végtelen alvás. Becsukta a fiókot és bekapcsolta a lejátszót. A kedvenc öt filmje be volt tárazva. A kék menüháttér bántotta a szemét. Beállította az automata kikapcsolást éjfélre, majd elindította az elsőt. Már a filmstúdió logóján elaludt.

Újra és újra

Lement újságért, de a bódét az ősszel elbontatta az önkormányzat. Most egy becsomagolt szobor és hat lebetonozott csicsa szék van körülötte. Csoki fázósan vont vállat és bement a cba-ba inkább. Nézegette a hirdetési újságokat minden remény nélkül. Aztán zugba begépelt pár telefonszámot kevésbé esélytelen hirdetésekből. Nem vett semmit. Aztán a parkban fagyoskodva a telefonján nézegetett pár állás oldalt, de egyik hirdetés sem vonatkozott rá. A fejében a bűntudat akkorára nőtt, hogy már leért a gyomráig. alig tudott nyelni tőle. Menni akart, futni, de leginkább esni. Kiesni a valóságból valami puha meleg helyre, ahol nem kell gondoljon semmit. ET jutott eszébe, amikor diplomáztak, milyen gyakran énekelte hogy ez a harc lesz az első. Mennyire viccesnek tűnt, pedig mennyire rémisztő is ez. Megnézte a híváslistát, de nem bírta felhívni. Inkább elindult gyalog. Amíg megy olyan mintha változna valami. a gyaloglás laza tempója, meditatív hatása életmentőnek tűnt. Ha jó tempót kap el, elmúlnak a gondolatok. Átveszi az irányítást a robotpilóta, aztán ott meg majd lesz valami. Inkább ET szájából a kendőzetlen kritika, mint újabb zuhanások egyre magasabbról egyre mélyebbre.

A belső udvar meleg sárgája újabb keserű ízt keltett benne. ET-nek kéne őrá szorulni, nem fordítva. Belerogyott az egyik fonottba. A majd kétórás sétálást megérezte. Nézte a szemközti ajtót ahol a vak bácsi lakott. Semmi nem mozdult odabent, pedig már majdnem dél volt. Attilánál sem mozdult semmi. Nem baj, gondolta. Itt jó lesz, még ha kicsit hideg is. Felhívott pár számot, egyeztetett állásinterjúkat raktárosi, árufeltöltői és éjszakai portási állásokra. Aztán egyik pillanatról a másikra elaludt.
Fájdalmasan elgémberedve ébredt, fülében a Massive attack Better things-ével. Csend volt és sötét. Talán csak halványan szűrődött le hozzá valami vetélkedő hangja, és kis sárga fényfoltok látszódtak függönyök mögött. Reszketett. Nagy nehezen felállt és becsöngetett Attilához.  Aztán újra és újra, egyre dühösebben. Bent nem mozdult semmi. Aztán nagy sokára meghallott valamit. Verte az ajtót és kiabált. Aztán az ajtó kinyílt és Attila ott ült nyakába ejtve a fülhallgató. Szeme körül mély lila karikák, és hunyorogva próbált fókuszálni.
-Bocs, nem hallatszott be. -mutatott a fülesre. Nem mosolygott. Beengedte.
-Nem nézel ki valami jól.
-Á te rosszabbul festesz. - még mindig nem mosolygott. Csoki most döbbent rá mennyire sokat szokott Attila mosolyogni. Folyton valami derű ülte meg. A kívülállók szeretett teljes derűje.
-Bocs hogy nem vettelek fel. Elég szarul voltam.- nyögte ki, de ET rá se hederített.
-Jah, gondoltam. - visszagurult a szobába és csak intett Csokinak, hogy üljön le. Ő visszatért a géphez és tovább gépelt. Csoki leült és nézte.
-Határidő van?
-Nem, csak befejezem a gondolatot.
A gépelés puskaropogásnak tűnt. aztán csend lett. Attila megfordult és úgy figyelte Balázst, mint egy pszichológus.
-Mondd.
-Jah. Semmi. - nyelt egyet.
-Akkor miért jöttél?
-Hát hogy... megmondd merre... merre tovább.
Attila kiesett a szerepéből és összevonta a szemét. Kicsit előrehajolt ültében, mintha nem hallaná a szavakat.
-Mivel? Hova? Ki?
-Kirúgtak. Vissza adtam Karesznak a lakást, úgysem tudom fizetni. Most lógok neki, de legalább türelmes.
-Akkor Ágihoz?
-Ági is kirúgott.
-Fasza.
-Az öregnél aludtam.
-És most itt akarsz?
-Á aludtam a fonottban egész délután. - intett a bejárati ajtó felé tettetett lazasággal. - Nem tudom hol baszom el.
-Hm. - Attila arcán újra megjelent az a derű. - Kb az első lépésben, aztán az utolsót is elkúrod többnyire, de vigasztaljon a tény, hogy a kettő között vannak jó lépéseid is.
Csoki egy szót sem értett.
-Kell valami állás, ez alap. De szeretném nem elkefélni végre.
-Szó szerint el szoktad kefélni. Késel, másnapos vagy, vagy be sem mész.
-Akkor a fasznak érzem magam.
-Hm. Pedig nem kellene, vannak hülye dolgaid, de megoldhatóak. -sóhajtott. - Hozd el a cuccod az öregtől. Kapsz egy hónapot. De a hó végére legyen állásod és valami normális kapcsolatod.
-Különben?
-Különben ápolói szerződést kötök veled és takaríthatsz meg főzhetsz rám életed végéig.
Csoki arcára kiült a döbbenet és az öröm.
-Most mit örülsz. Ez csak egy hónap, és még fenyegetlek is.
Olyan zavarba hozták a saját érzelmei, hogy nem tudott válaszolni. Egy pillanatra látta magát ebben a szerepben és belé nyílalt, hogy mennyire szerette magát az erős bátty vagy a megbízható barát szerepkörében feltüntetni ET-vel kapcsolatban. Szerette az érzést, hogy szükség van rá. Most ebből nem érzett semmit, de a szavak ott lebegtek közöttük, és ha elbukja a hónapot akkor sem az utca vár rá, hanem valami amit mindig is szívesen csinált és ami most sem okozna nehézséget.
-Most komolyan?
Attila folyton belelátott.
- Komolyan engem akarsz naphosszat adjusztálni? Álmodozz csak, Csoki. Nem fogsz itt maradni meg fütyürészve főzőcskézni és felhozni a csajaidat. - a végét elröhögte. Így éltek együtt, igen. Nem volt rossz. Bár jobb lett volna ha máshova vitte volna őket. Az is igaz, hogy sokat tanult azokból a kukkolós órákból.
Csend lett. Csoki bólintott és felállt. A valóság megkegyelmezett neki. Kapott egy kis haladékot és visszakapta a barátját is. Lehet hogy egyszer az életét is megleli abban a rumliban amit a fejében és a szívében hurcolt.