Huszáros

Öt után ment haza. Mondtam hogy maradjon, de azt mondta át kell gondolnia mindent. Nem volt erre mit mondani. Igen. Nekem jó. Nekem nem kell átgondolnom semmit. Első éjszakámat az új lakásban úgy alakult, hogy vele töltöttem. Jellegzetes eleme volt a hosszú jelenetnek a szoba egyetlen tárgya, az ágyam. Persze most sem tudom melyikünk volt jobban befosva. Én annyira régen voltam meztelen bárki előtt, hogy ez önmagában is elég kemény stresszhelyzet volt. Teljesítmény kényszerem nincs, de felismerem a szitut ha villantani kell. Minden esetre úgy emlékszem kicsit talán túl lassú, kicsit talán túl óvatos, de végül is nagyon kellemes, testfelületi ismerkedéssel töltöttük az időt. Aztán összebújva aludtunk el, ami ilyenkor nekem nagyon kell. Úgyhogy kellően kisimulva ébredtem a madarak üvöltözésére. Jó kezdet. E tekintetben babonás vagyok. Úgyhogy nem gondolok bele mi drámázást sikerült összehozni aztán még reggeli előtt. Nem akarok. Próbáltam zen maradni, de tényleg. Aztán egyszer csak azon kaptam magam hogy már megint kívül vagyok és hűvösen figyelem az eseményeket, és nyomom a legszebb pszicho szövegeket elfogadásról és szeretetről. Pedig. Pedig minden elromlik ha a másik nem érzi egyenlőnek, ha úgy érzi, hogy nagyobb áldozatot hoz. Ó a kurva mindenit ismét. Ezt mondogatom mióta elment. Szépen pakolom ki a cuccaimat a nagy tükörajtajú beépített szekrénybe. Aztán az egyik dobozból kiveszem a lábam. Nézegetem, mint aki most látja először.

Ágival az a jó, hogy látott már magasan és látott nagyon mélyen. Sok újat már nem tudok neki mutatni. Meg az is jó, hogy érti amit mondok, például. Meg azért is oda vagyok ahogy létezik körülöttem, mint valami illat, valami fény. Egyszerűen ott van és körül vesz. Például minden feszkó nélkül aludt vagy háromszor a dohányban a nagy fotelban míg melóztam. Akkor már nagyon irigykedtem a Kicsóra. Szóval ott a láb a kezembe és hajlamos lennék szépen visszatenni. Be a zacskóba, ami valami régi HUMANIC-os zacskó. Még emlékszem az egyetlen cipőmhöz adták, ugye, amit a lábhoz vettem. De nem rakom vissza. Valahogy nem. Kirakom szépen a közben összeeszkábált dohányzóasztalra. Odaállítom marionett testem lecsatolható részét, hogy barátkozzunk. Lábán szépen ott virít a HUMANIC-os cipő.

Fél éjszaka forgolódtam, ücsörögtem, még cigiztem is, basszus, hála az egyik régi kabátom zsebében meglelt négy szál ciginek. Aztán miután kiderült hogy továbbra sem esik jól befeküdtem a kádba, jó forró vízbe, hadd fájjon kívül is. Nem sokkal hajnali három után voltunk. Még sötét kint minden. Madarak nyugosznak.
Azt gondoltam nem találhatok én senkit akivel az áldozat összemérhető. Régebben még volt bennem valami hit, hogy lesz olyan lány aki szemében ez nem áldozat. Ma már nem vagyok ennyire naiv. Viszont nincs mit cserébe szenvedjek, ugye. Ó pedig Ági ha tudnád, hogy levágatnám érted a lábam. - Na itt sikerült elröhögnöm magam a kádban. Aztán kigyúlt a fény. Kimásztam, gyorsan megtörölköztem és végre békén aludtam 11-ig. Aztán felkeltem. Rendesen megcsináltam az űrhajós laticelen a gyakorlatsort, majd lábat húztam és  felöltöztem. Aztán taxit hívtam. A taxival megálltam itt ott, aztán végülis nagy bátran elvitettem magam Ágihoz. Kiszálltam és visszaszóltam a taxisnak, mintha egy filmben lennék, hogy ne várjon meg. Az ilyesmi erőt ad.

Ajtót nyitott. Állt és nézett. Én meg őt. Aztán gondoltam valami legyen már mert hosszan lábon még nem tudok állni, úgyhogy előre toltam a kétszemélyes Jupát-tálat amit idáig hoztam és közöltem, hogy szeretnék vele ebédelni itt. Addigra már mosolygott. Miközben porciózta a rengeteg ételt én oda lazáztam neki, hogy ne higgye, hogy nem értem őt. És hogy érezze mennyire komoly, teszek neki egy vállalást. Nem nagyon szólt, csak a szemén láttam, hogy jól szórakozik.
-Ha a kínosság a kocsi miatt van, lábrakapok, mint egyszeri huszár a lóra. Még nem megy úgy, mert alapvetően lusta vagyok, de ha ezen múlna, hát ezen ne múljon.
Néz rám. A keze a krumplis dobozzal megáll a levegőben.
-Nem akarom, hogy kínos legyél.
-Erről beszélek.
-Drága.. - kezdi és leteszi a krumplit. Elém lép és ln azonnal felállok. Picit vagyok csak magasabb, és ez hirtelen felül ír mindent. Vigyorgok. - Magasabb is tudok lenni.
Együtt nevetünk, mert ami abszurd az sokszor vicces. aztán mikor elmúlik ő még mindig ott áll velem és ölel.
-Szerintem mindent tudsz amit ezzel kapcsolatban mondanék. Ujjakat nem tudok növeszteni, de lábat húzhatok.
Hosszan néz és el elkezd valamit de csak a levegővételig jut. A kezei szinte kapaszkodnak belém. A csípőm tiltakozik az ácsorgás ellen, de nem érdekel. Megvárom mit mond.
-Nem akarlak megváltoztatni. Elgondoltam, milyen lenne ha máshogy lenne, de akkor már nem te lennél. - elpirul - Úgy értem nem a széked vagy te, de ettől lettél az amilyen vagy. Egyszerűen hozzád tartozik, jellemződ, mint az én könyökömhöz a műtéti hegek.- mondta lassan, el elgondolkozva.

Persze nem mentem aznap már haza. Már nem is drámáztunk. Már kicsit gördülékenyebben feküdtünk egymásra, és már néha ő is belelazult, úgyhogy délután filmet is néztünk, mintha száz éve ismernénk egymást.
Mert valójában száz éve ismerjük egymást.