Azonosság

Nem aludtam jól. Forgolódtam pár feszített tempójú álom között, amik után csak a szorongás maradt. Olvasni nem megy ilyenkor. A betűk összefolynak. A filmek érdektelenek, a zene idegesít. Az ablakom spalettáinak résein úgy tör be a felkelő nap mint valami sci-fi-ben az idegen űrhajó fényei. Szélesre tárom inkább, hadd raboljanak el akik csak akarnak, de az ablak előtt a gangon nem állt egy idegen létforma sem, csak a szemközti tető kéményeire támaszkodva emelkedett a Nap egyre magasabbra. Főztem egy kávét és rányomtam a Berta után itt maradt tejszínhab maradékát. Napokig azt hittem Berta hiányzik, meg a kacagása, és a márványos fehér bőre ahogy szégyenlősen takargatja magát az egyetlen kanapémon. De ma reggel már tisztán érzem, hogy nem. Nem ő hiányzik, vagy az illúzió amit keltett. Nem volt itt sokat, talán ha tíz alkalommal. Most minden tiszta újra és egyszerű.

Nagyi bútorait elvitettem, sajátom nem sok van helyette. Az egész életem ilyen. Mások bennem felejtett nyomait tologatom, ahelyett hogy sajátokat hoznák létre. Csak tudnám hogyan. Kimegyek a gangra, nézek le a sárga téglás belső udvarra. A kis kertet még gondozza valaki, de a kint hagyott ősrégi fonott székeket már mállasztja az időjárás. Elköltözött a kerekesszékes srác is már, aki reggelente ücsörgött bennük, ölében a macskával. Kedveltem őt is bár sosem tudtam meg a nevét. Leslattyogok az ívesre kijárt lépcsőkön és megállok a fonottak előtt. A macska ott kuporog most is az egyik alatt. Leülök. Keresztbe vetett lábaim nem adnak módot neki a feltelepedésre. Megáll a térdem hegyén és nyávog.

Tisztán megvan az érzés, ahogy végigvárakozom az életem. Teszem a dolgom, de kifakulok a jelenből. Vékony testem nem a megfelelni akarás vagy az önmérséklet jele, hanem egyre fogyó jelenlétem. Cselekedni, lépni kellene. végül is mindegy hova. Nem sodródni, várni, hallgatni. Hanem indulni. Valahogy, valahova.

-Helló.

Felkapom a fejem. Egy fickó áll előttem. Kopott bőrdzsekiben, cigit keresgélve tapogatja a zsebeit. Végül talál egy majdnem üres dobozt.

-Te vagy a bérlő?

Leteszem a macskát és úgy figyelek, kicsit előre hajolva.

-Hogy mi?

-Te bérled a lakást Attilától? - a fejével int a mögöttem lévő ajtó felé.

-Ja! - világos. - Nem. Sajnos. Csak leültem ide.

Tipródik.

-Nem tudod mikor jön haza?

-Sajnos nem. - lassú vagyok, fel is tűnik neki. - Azt sem tudtam, hogy a srácot Attilának hívják.

Nem néz rám. Leül. A macska azonnal felugrik az ölébe.

-Cigit? - gyorsan magára talál és rágyújt.

-Kösz, nem. - leteszem a kávét. Figyelem.

-Szoktad látni a bérlőt?

-Nem tudom.

Hallgat, hát én is hallgatok.

Felpattan.

-Oké. Köszi, pajtás.- hirtelen feláll. - Ülj csak itt. - érzem a hangjában a zavart, és megértem. Valóban úgy viselkedek mint egy retardált - Itt a macska is. - átnyújtja a jószágot. - Én megyek. - azzal elmegy, meggörnyedve és gondterhelten.

Megiszom a kávé végét és kiballagok a postaládához. Megkeresem a földszint 4-hez tartozót. Szirtes Attila.

Ácsorogtam kicsit aztán visszamásztam a lakásomba és megnéztem a levelezési listát. Valóban volt egy Szirtes Attila a fordítók között. A címe láttán elmosolyodok. Sokat hallottam a srácról, de csak a becenevén. Hirtelen olyan nekem ő, a maga folyton online guru életével, ahogy mégis benne van az élet velejébe, azokkal a lehetetlen vidám és furcsa történeteivel, mint valami ajtó amin beömlik a fény. Hirtelen írok neki, átgondolatlanul, gyorsan és visszavonhatatlanul, úgy, hogy valójában nem fedik egymást a nyelveink így sosem váltottunk direkt egymással szót.

From: HerrHercz@gmail.com

To: ET_dolgozik@gmail.com

Szia Attila!

Ültem ma a kerti székeidben a macskáddal. Ha valóban a tied az a lakás. Az a bizonyos földszint 4, ahonnan egy ideje nem árad chillout reggelenként. Keresett gy fickó. Magas, erős, széles szájú, kopott bőrdzsekis, cigarettázó macskabarát. Azt hitte én vagyok a bérlőd.

Nem tudom fontos e, csak gondoltam szólok. Amúgy itt lakom én is a negyediken.

Hercz Ákos

Elküldöm aztán megbánom. Végül is mi közöm hozzájuk. Beindítok valami zenét és hanyatt dőlök az ágyon.. Aztán hallom ahogy pittyen a levelező.

From: ET_dolgozik@gmail.com

To: HerrHercz@gmail.com

Szia Ákos!

Kösz hogy szóltál. Jó barátom a fickó. Úgy tudtam Svédországban van. Mióta laksz ott? Szerettem azt a lakást. A macska jó arc, nyugodtan szelidítsd meg, és bátran használd ki a kerti székeket amíg még vannak..

Kedden lesz valami nyelvhűtő buli a Holdudvarban. Ha nem tudtál róla, ezennel meghívlak. Gyere! Csak hogy végre tudjak arcot kötni a névhez.

ET.

Elég meleg van még ilyen késő éjjel is. Ücsörgünk. Azon kapom magam, hogy irigykedem a kerekesszék adta otthonosságra. Hogy ott van minden a keze ügyében, és mégsem egy táska. Látom a plédet szorosra tekert kis csomagként a hát résznél és valami cuccot elöl, ott ahol a lába lenne. ET maga a költészet. Ízletes kifejezéseket forgatunk a szánkba egész este, versengve kapunk elő újonnan tanult szlengeket és elképesztő szakkifejezéseket, mesélő szóvirágokat és duruzsoló összetett kifejezéseket. Négyen maradtunk éjfélre. A Maja, a Rikkancs és mi ketten ET-vel. A Rikkancs valami lánnyal enyeleg már vagy egy órája, a Maja pedig stabil oldalfekvésben horkol mint egy bernáthegyi. Végül csak kibukkan belőlem a sokadik fröccs után, hogy miért is jöttem el.

-Tudod ET, rájöttem ott a fonottban ülve hogy mennyire hasonlítunk. - bólogatok és nyelvet váltok. Ő leteszi a poharát és fölülről néz bele mint egy kútba. Elmélázok izmos karjain.

-Miben? - kérdezi nagy sokára. Én el is felejtettem már mibe kezdtem.

-Ja. Igen. A remeteségben. Te egy igazán sármos zseni vagy, és nekem is magas pontszámot adnának a vonzó furák versenyén. - én is belenézek a poharamba, hátha jó. De csak üres. Semmi különös.

-Sármos zseni? - néz, én meg visszanézek. most látom csak milyen távol van, valahol messze bent magában. 

-Jah. Anna tavaly hetekig készítette az ajándékot neked.

Néz. Szinte látom, ahogy egy csőben egyre közelebb araszol.

-Milyen ajándékot?

-Azt a kis filmet a csetelésekről.- próbálok visszanézni. aztán már nem megy. Forgatom a poharat.- Biztos emlékszel. Tele volt fórumos utalással. Kis rajzfilm.

-Jah! - megörül tényleg. Elnéz ki a fák kezdte sötétbe. A Margitsziget egy bolygó most. - Nem tudtam hogy nekem csinálta. Azt hittem mindenkinek.

-Erre gondoltam. Erre, hogy nem tudod mi mindened van. 

Újra találkozik a tekintetünk.

-Én is így vagyok. Várok, hogy valaki más leszek egyszer csak, de nem. Ez vagyok én. És nem megy. Próbálok elhelyezkedni az életemben, mint egy hálózsákban, de kényelmetlen és rövid és túl szűk vagy meleg. - Nézek és lassan pislogok rá mint egy béka. - Azt hiszem te is így vagy. Megteszel mindent, hogy ne a külsőd, a megváltoztathatatlan adottságaid szabják meg, hogy kinek lát aki elsőre rád néz.

Ahogy figyel, lassan fókuszt vált. A szeme már engem fürkész, nem a testet vagy az arcot. Valahogy mögém néz, belém, mélyen le a kútba. Aztán oda int magához közel. Összehajolunk az asztal mögött. Az arcunk pár centire van egymástól.

-Nem engedem, hogy a testem lássák elsőre, tudod. Úgy intézem, hogy ha lehet, senki se ezzel szembesüljön.

Mosolygok. Tudom, hiszen én is olvasom őt évek óta. Tudom milyen, hogy ír, mit gondol, és hogy milyen személytelen szeretettel tud adni, nagyon is személyesen annak akinek szüksége van rá.

-Működik? - kérdezem, és igyekszem tartani a szemkontaktust. Hosszan néz, mintha kiolvasná a fejemből a múltam. Pedig egyszerűen csak ismeri a mindenkire egyaránt igaz törvényeket. Részeg vagyok, ahogy ő is. Úgy hogy figyelek és elhiszem már előre amit mond.

-Menj oda ahhoz akire gondolsz. Egyszerűen csak legyél ott egy pár hónapig. És ha úgy kell lennie, úgy lesz.

-Én nem reménytelen szerelmes vagyok.

Mosolyog szomorúan.

-Azt a legkönnyebb megfogni, azt az érzést. Van melód van lakásod de a szíved üres. Nem tudom ki az, de menj vissza hozzá.

Azonnal Otta jut eszembe, ahogy ül a vonaton és nézi a házakat. Mindig így jut eszembe, így, ahogy először megláttam.

-És ha már van valakije.

-Mindig van mindenkinek valakije. Sokszor csak fejben, de akkor is van.

-De hogy?

-Csak tedd meg. Hidd el nekem, hogy ha utána fel is képel, még mindig jobb, mint várni rá.

-De neked sincs barátnőd.

-Dehogy nincs. - felderül az arca, kivilágosodik, megváltozik az egész. - Van. Vár otthon.

Nincsenek kétségeim, hogy valóban várja haza valaki. Mégis olyan igazságtalannak érzem, biztos az alkohol miatt, hogy neki van, aki illik hozzá, aki túllát a testen, még ha más előjellel is. Nekem meg nincs, mert mindenki leragad a külsőnél, aki meglát.

-Honnan ismered?

-A fickó aki keresett, a legjobb barátom. - a mosoly mint egy filmtrükk úgy olvad el az arcán. A szemei rebbennek pohárról rám és vissza. Az összeszedett szabad gondolkodó egy mondat alatt esik szét. - A barátnőm az ő szerelme volt, mielőtt az enyém lett.