kitörési kísérletek

Négy hónap kellett, míg az alvás és pánikban kőrözés a lakásban két véglete közül, a százszámra elküldött, soha válaszra nem méltatott életrajzokból felmerülve végre kerüljön valami állás, valami biztonság, már amit a minimálbér adhat valakinek, akinek lakáshitele van.
Andi hálás volt és kétségbeesett. Kicsit megkopott a négy hónap alatt és soha többé a közelébe sem akart menni a munkaügyi központnak, ahol reggel nyolcra a sarki boltig kanyargott a sor, és ahol az ügyintézőket is már éhesen méregette, azt latolgatva hogyan kaphatna itt állást. Mindegy mi, gondolta akkor, csak biztosan kifizessék.
Aztán lett, pont, mikor már komolyan kétségbe esett. Ancsa néni minden nap ránézett, hol sütött valamit, hol kávét hozott. Néha csak megült nála és beszéltette. Aztán lett. Nem jó, nem kényelmes, de lett állása és lett fizetése. Egy második kerületi magánklinika pincéjében fénymásolt és gépelt és telefonált egész nap minimálbérért. Ancsa néni elégedetten mosolygott rá mikor hétvégeken rátalált a kertben ücsörögve a nagy kávéscsészével a kezében. Andi fáradt volt és elcsigázott.
-Ideje továbblépni, kedveském.
-Hova tovább? - mosolygott udvariasan Andi.
-A következő feladatra.
-Alig élek, Ancsa néni.
-Ó kislányom, ez nem fog már változni.- nevetett Ancsa néni és nevetve feltápászkodott az ajtaja melletti hokedliről.
Aztán eljött az a nap is amikor Berta és Juci, a két asszisztensnő elhívta kávézni. A kávézásból koktélozás lett. A koktélozásból vihogás. A vihogásból pedig egy társkeresős jelszó.
Andi másnap tizennégy levelet kapott különböző férfiaktól, akik egyszerű, egysoros levelekkel jelezték, hogy érdeklődnek, vagy kicsit hosszabb furcsa igénybejelentéseket tettek. Andi elborzadva olvasgatta a helyesírási hibáktól hemzsegő tőmondatokat. Aztán elkezdte kijelölni a saját kritériumait és az azoknak megfelelő férfiak adatlapjait nézegette hosszasan. Végül lemondóan aludni tért.
Másnap nem nézett rá az oldalra és harmadnap sem. Négy nap múlva Juci kérdezett rá, hogy alakult e valami. Andi elpirult majd gyorsan megnézte, hogy kapott e valami használhatóbb levelet. Aztán elolvasta újra és újra és még jobban zavarba jött.

Néztél hát néztelek.
Nézhetnek sokan, de nézni így, ahogy én nézlek téged, nyugodtan várva, csak ritkán lehet. Te most el vagy foglalva mással, de ha eleged lett szólj. Itt leszek. Veled.

Megnézte újra az adatlapot, de pontosan emlékezett. Az a fickó egy éve nem jelentkezett fel. Jó arca volt és amit írt magáról kedves volt és karakteres, semmi klisé, kirándulás-mozi sablon szöveg. Emlékszett rá és arra is, hogy azt írta csak bátrak írjanak neki, mert tele van meglepetéssel az élete. Még irigykedett is kicsit és magában megállapította, hogy bizonyára hamar társra lelt.
Nem voltak olvasatlan üzenetei.

Andi összeszedte estére magát és hosszan, görcsösen fogalmazott választ, amit aztán izzadságszagúnak, majd hülyepicsásnak, majd unalmasnak majd újra nehézkesnek. Újra és újra megnézte a fickó adatlapját aztán eszébe jutott, hogy látni fogja hogy hányszor megnézte és újra zavarba jött. Aztán kitörölte az utolsó fogalmazványát és gyorsan begépelte ami eszébe jutott majd a küldés gombra kattintott és lecsukta a notebookot.

Írtál, hát írok.
Félelmetesek és unalmasak. Vagy egyik vagy másik. Nem leszek itt hosszan. Veled mi lett?

Mintha nem is ő lenne, mintha valaki az ujjain át törne utat. A válaszlevele íze idegen volt, mégis ismerős. Kamaszként levelezett így a Verebes Katival. Milyen rég volt, gondolta és elment zuhanyozni.