Lépcsőházi reggel

Reggel nincs zene. Reggel ébredés van, macskanyávogás, esetleg amikor már túl vagyok a vécén és fogmosáson, talán valami ruhanemű is van rajtam, akkor jöhet valami chill out vagy valami relax basszus prüntyögés. Kávét lassan iszom, bambulok közben. Okosan nézek a munkába rohanókra, lentről a mély belső udvarról, a megfakult nádfotelből. A székem mellettem. Néha olyan mintha várnék valakit aki majd helyettem beleül. Máskor szinte szégyelem magam, hogy átülök belőle a fonottba. Mintha el akarnám hitetni magammal, hogy a kerekeszszék nem is hozzám tartozik.

A macskának mindegy. Ő jön és nyávog és dörgolőzik mindenhez amit elér. Kerék vagy székláb vagy emberi végtag, neki mindegy. Aztán felugrik az ölembe és elgömbölyödik. Gondos mosakodásba fog. Szinte demonstratíve emeli magasra a hátsó lábát, miközben a hasát nyalja. Elröhögöm magam. Na ezt nem lehet eltanulni. Hasnyalás.

Leteszem a kávét, hogy a kis dög ki ne rúgja a kezemből. Nézem a lakókat, ki hogy szereti. Van aki lefele mindig gyalog jön, felfele mindig liftel. Van a nő aki kiszállva a liftből belép az udvarba és ott szív el egy cigit, kb öt méternyire szemben velem, de sosem köszön vissza. Rám sem néz. Negyvenes lehet. Ferde Piroskának hívják, ami talán fel akkora karmikus teher mint az én végtaghiányom. Ferde Piroska mellé kellene egy kéjsóvár farkas. Mellette három kamasz gyerek van és egy nagy ritkán felbukkanó alkoholista bátty. Sehol semmi érzéki csábítás. Valószínűleg még a cigit is sajnálja magától. Sovány, sportos turkálós göncökben járó nő. Ha jól hallottam valami raktárban adminisztrátor.

A macska végre lenyugszik az ölemben és dorombolni kezd. Visszaveszem a kávét.

A negyediken van egy iroda. Valami munkaerőközvetítő furcsa cég. Két húsz körüli kislányka dolgozik ott. Ők mindig rohannak, mindig csinosak és persze minden irányba liftel mennek. Ma reggel a barna gyalog megy. Nézem is a liftet, hogy elromlott e, de a Rakonczai néni most indul a piacra és neki sikerül lifteznie. A lány lassan ballag felfelé. Aztán megáll. Aztán leül. A nyiott lakás ajtómon és konyhaablakomon finoman szivárog ki az Air Moon Safarija. Nyújtogatom a nyakam, hátha látom őt. Mintha telefonálna. Fülelek. Kisakkozom, hogy a harmadik elemeti lépcsőfordulóban ülhet. Figyelek.

Az elsőről elindul oviba a Csipet Csapat. Nagy hanggal, kis motorral, babával, szörppel, ahogy kell. A macska is felemeli a fejét rájuk. Marci bácsi vissztért a kuyasétáltatásból. Bobek, a tacskó ilyenkor, augusztus végén már fázik a hajnali pisiléskor. Marci bácsi ölben hozza. Lassan újra lenyugszik a ház. A negyediken az iroda ajtaján a rács még ott van. A lány nem nyitott ki, de ki sem ment a házból. Fülelek. A macska újra dorombol, majd elalszik. Csend van.

Aztán meghallom a lépteit. Lassan mint valami horror lassú metronóm koccannak a sarkai a lépcsőfokokon. Percekbe telik mire leér a földszintre. Nézem, kendőzetlenül, várom. Nem néz rám. Kislattyog a kapuig. Matat a postaládában aztán visszajön. Áll a liftnél. Én a hátát nézem, górcső alá véve a ruhája minden ráncát, az összes tincsének apró rezdülését. Nincs öt méter. A macska felül.

-Egészen kihült a kávéd, de ha leülsz ide végre, megmelegítem. - mondom neki nagy bátran. Mosolygok. Olyanok vagyunk mint valami film, közben ez igaz és én csinálom.

Hátra fordul. Zavart. A szeme kisírt vörös, a kezében levelek és a kulcs.

A macskát puhán teszem le. Átfordulok a székembe és két sporosan laza mozdulattal már a konyhámban is vagyok. A kávéfőzőben Csokli adagja. Kiöntöm neki. Mire kiérek már ott ácsorog az asztal mellett. A macskát nézi aki a fotelom alat kuporog.

-Nem hozzám tartozik. A nevét sem tudom. - mondom nekik, szigorúan a macskának is címezve a szavaim, majd átnyújtom a lánynak a kávét. - Tejet, cukrot vagy mézet?

-Nem. Kösz. - belekortyol. - Tényleg hideg. - mondja.

-Tudom. - mosolygok. - Mondtam.

A Moon Safari a Sexy Boyhoz ér. Majdnem elnevetem maga. Hellyel kínálom a lányt aki még fiatalabbnak tűnik ilyen közelről.

-Hogy ment? - kérdezem.

Néz. Nem tud mire vélni, de kiványcsi is. Leül.

-Nem tudom fizetni az albimt. Kell másik állás, közben nem volt elég jó az átlagom és költségtérítésesre raktak át a suliban. Érted. Ma reggel meg hívot az anyám, hogy a bátyám a családjával hazaköltözik. Úgyhogy én nem mehetek vissza. Kisgyerekeik vannak. Megérthetem. - Elhadarja de a végére elcsuklik a hangja.

-Kemény.

Ülünk. Nem iszik bele a kávéba. Megértem, vacak is az hidegen. a macska a fotel alól les fel rám.

-Mihez kezdesz?

-Visszamegyek a pasimhoz.

-Hm. - bólintok. Megértem. Hirtelen kivilágosodik bennem a miértek sora, mint valami túlexponált kép. Anyámék, Csoki, a saját kis szar életem, még a macska is. Miért vagyok fontos nekik, már ha ezt fontosságnak lhet hívni. Miért kellenek ők nekem. Hol van ebben szeretet és mennyire nincs is. Hogy a kiszolgálttottság kézen fogva jár a fontosság tudattal, a szükség és a szükségesnek levés egy pár, hogy a segítségre szorulás nem fizikai szinten ugyanaz, és hogy amit én adok ebbe a rendszerbe az a biztos kétség. Üresen bólogatok mikor megcsörren a kongóan csendes házban az iroda jellegzetes telefonja.

-Kösz a kávét. - adja vissza a bögrét.

-Nincs mit.

-Kinyitok.

-Oké.

Elindul. Nézem. Soványka fiatal lányka. Mindennek dacára azt érzem, hogy ezernyi lehetősége van. A macska visszaül az ölembe. A ház csendes, az Air halk basszusai dorombolnak a szobámban, csak a lift zöttyen, ahogy felér a negyedikre.