Papírzacskó

Ági haja megnőtt, és a szemei körül az a szomorkás hangulat is megkeményedett kissé. Csinos volt és határozott ahogy ET asztalához lépett. Szeptember eleje volt. Kicsit szeles kellemes meleg nap. A kávézó asztalának fehér terítője egészen elvakította őket.

-Jól nézel ki. - Attila udvariasan megemelkedett ültében és vigyorgástól csíkká szűkültek a szemei.

-Kösz. Te is. Micsoda színed lett. Azt hittem nagyvárosokban lebzseltél.

-Volt az is. - itallapot nyújtott Áginak. - Én már rendeltem. Válassz valamit aztán adok valamit én is.

Ági mosolygott. Volt valami ET-ben ami megváltozott, de még nem körvonalazódott pontosan, hogy mi az. Készült a változásra, mert utálta amikor szeretett dolgok megváltoznak. Mikor a két fiú szétrebben a világ végei felé ő behúzódott a vackába és elsiratta a bájos filmbéli idillt amiben pár hónapig élt. Eltelt hét hónap, ami elég hosszú lábadozni szakítás után de kevés elfelejteni a kedvenc ízeket, és most itt ül a Castro előtt Attilával és rettegve várja a változást.

-Melange lesz.

-Jó. - biccentett és a széke mellől papírzacskót emelt Ági felé.

-Hol a kocsid? - meglepett szemek.

-Anyámnál. Próbálom a határaimat. - mosolygott és várt.

A csomagban pár szuvenír pihent. Ági elsőként egy tenger színekben pompázó kézzel festett kék-türkiz-zöld selyemkendőz húzott elő.

-Gyönyörű!

-Tudom, hogy nem hordasz ilyesmit de remélem hogy ezt te is olyan szépnek találod, hogy mégis valahogy beépíted a ruhatáradba.

-Mindenképpen. - picit belepirult és nyúlt volna a papírzacskóba a következő tárgyért.

-Várj! Van hozzá történet.

Ági hátradőlt. A papírzacskó felett nézett Attilára. kíváncsi is volt meg nem is. A változás ott keringett körülöttük, Ági szerette volna még elodázni a felismerés pillanatát.

-Rómába indultam. Tudod, a film miatt. De Róma nem nekem való. A srác akinél aludtam kérdezte egy este hogy hova mennék leginkább. - elnevette magát a bajusza alatt, mint aki valami ciccet készül mondani. - Tudod dög meleg volt, a szekerem valahogy akadt, a lakás a negyediken volt lift nélkül, és a szoba olyan kicsi volt, hogy az ágy és a fal között nem fért el a kerekesszék. Még a kis sport sem amivel mentem. - sóhajtott és kortyolt a limonádéból. - Mondtam neki New York vagy Tokió. Mire ő, hogy elég drága helyek.

A tekintetük találkozott.

-Oké, nem untatlak...

-Dehogy untatsz!

-... Elutaztam a tengerhez, úgy értem a déli csücsökre. Olajfák, narancs, szőlő és rengeteg szemét mindenütt. Az autóutak jók, úgyhogy hajtottam magam kicsit a dombok között. Csendben a szomjhalál szélén egyensúlyozva. És akkor egyszer feltűnt valami kúria, vagy nyaraló, vagy nem is tudom. Kőkerítéssel körbevett régi vágású átriumos villa. Bementem. A kertész intett hogy haladjak a házba be, valami cseléd asszony hozott vizet. Nem szóltak. É meg kicsit makogtam olaszul, de csak terelnek beljebb. Az átriumban meg ott ül egy idős hölgy és fest. Köszönök vigyorgok mint rendes turista. Szürcsölgetem a kezembe nyomott vizet. - Nézett Ágira és már nem mosolygott. Csendben ültek.

-El kéne utaznom.

-Igen. Nekem meg haza kéne érnem végre.

Ági a kávéval matatott.

-A hölgy festette. Folyton a tengert festi, üvegre, vászonra, selyemre. Próbálkozik. Én meg elhoztam ezt a próbálkozást neked. - Egy pillanatra megérintette a sálat. Eszébe jutott az idős művész ráncos arca. A keze magabiztos siklása a selymen. A színek ahogy áradtak és változtak a műveletek nyomán. Emlékezett a nő szavaira de nem tudta hogyan adja át az üzenetet Áginak. Pedig emiatt hozta el a sálat. A hölgy a lugasban ült, mikor eladta neki a sálat majdnem egy hét múlva. A kezében

ott nyugodott a sál miközben azt mondta azon a dallamos brit angolján, hogy nem lehet megörökíteni a pillanatokat csak újra lehet játszani őket mint egy filmrészletet. Sajnos minden újrajátszásnál kopik kicsit. Az én első tenger élményemből ez maradt.

-Tengert akart festeni...

-Nagyon szép. - Ági zavartan matatott a zacskóban majd előhúzott egy egyenes falú vízszintes csíkos bögrét. Kérdőn nézett ET-re.

-Legyen ez az utolsó.

-Oké. - újabb kotorászás és előhúzott egy csomagot amiben három összetekert póló simult szorosan egymáshoz.

-Ez Moszkvából van.

Ági szemöldöke felugrott a homlokára.

-Nem is készültél oda.

-Nem. - mosoly – négy napot voltam ott, egy lánynál aki elvitt egy barátjához aki ilyeneket csinál. - Intett Áginak, hogy bontsa ki. Ahogy Ági bontogatta ő úgy beszélt tovább szenvtelenül mint egy narrátor.

-Próbáltak valami egyedit összehozni, valami oroszos retrót de mégis modernt. Végül kialakult egy formavilág és a sajátos üzenetek. - mosolygott de a mosoly az emlékezés és a nem megosztható gondolatok feletti szomorúság mosolya volt. A pólón nyulak és szarvasok bujkáltak láthatatlan nyírfák között. A nyír jellegzetes formájú foltjai segítettek a néző szemének megállapítani hol vannak a fatörzsek. Fehér, szürke és kék minta volt.

-When the briches watching you. /Amikor a nyírfák figyelnek/- Olvasta fel Ági a szöveget. - Ennek van valami burkolt jelentése?

-Nem tudom. Nekem azt jelenti, hogy valaki mindig figyel.

-Paranoid lettél?

-Oroszok. - Ott érezte az orrában a szitanyomó műhely festékszagát. Paula ruhájának zizegését. Lábon volt, fáradt volt, de nem akarta megbántani őket. Paula hatalmas ágyában töltött két napot, zömében a lánnyal. Úgy érezte magát mint egy filmhős. A fiú, akinek a nevére sem emlékszik a festékes kezeivel és a kócos hajával igéző volt a sok öreg zsíros gép között. Akart hozni valamit tőle, de magának valahogy nem mert. Ágira pillantott és intett a zacskó felé újra. - Jöhet a bögre.

Ági kivette és felmutatta a csíkos bögrét. Fehér alapon fekete és kék csíkok váltották egymás, szigetelőszalag vastagon.

-Tedd le az asztalra. - mondta Attila és beleöntötte Ági kávéját. A bögre oldalán a fekete sáv a meleg hatására eltűnt és kirajzolódott egy kézírást imitáló szöveg. Ági csak nézte. Attila beszélt.

-Elfogyott a pénzem pillanatok alatt. Japán tényleg elképesztő. Tényleg nincsenek rá szavak. Valójában semmire nem találom a szavakat. Vannak érzéseim és azt hiszem bátrabb lettem, de még mindig elfelejtem a lényeget.

-Olyan szomorú, hogy egy sosem vagy egyedül feliratú bögrét hoztál nekem.

-Magamnak egy a csodák a komfortzónámon kívül vannak feliratút vettem.

-Ohh. - Ági beleivott a kávéba. Attila a bögrét nézte.

-Az igazán gáz hogy ezt egy úgynevezett Alonely shopban vettem, ami kimondottan egyedülálló nők önvidítására van.

-Volt a történetben lány?

-Majdnem.

-Azt hittem hogy évekig nem jössz haza.

-Én is.

-Jaj nem úgy gondoltam. - Ági elpirult. - Örülök, hogy itt vagy, csak tudod hosszan próbáltam kiheverni hogy itt hagytatok.

-Sajnálom. - ET nem érzett semmit. - Csoki jól van?

-Gondolom. Nekem nem írt.

-Nahát. Remélem jól van.

-Ha összejön megint pénzed újra elmész?

-Ahhoz hogy újra elmenjek érdemes lenne megérkeznem előbb.

Ági kérdőn nézett.

-Valahol elvesztem útközben. A lakásom ki van adva, úgyhogy anyámnál lakom. Dolgozom persze, mindig van mit, de valahogy nem érkeztem meg. Nem érzem magam otthon. Nem találom a rutinokat vagy bármit.

-Lehet hogy nem látszik, de tényleg örülök, hogy itthon vagy.

Attila mosolygott. Az a japán bolt jutott eszébe az ölelő párnákkal és lakászörejes cd-kkel. Az önsegélyező feliratokkal és a sok vihorászó nővel odabent. Aki után bement végül is fiú volt. De ez akkor már nem az első benézése volt. Tényleg megváltozott.

-Köszönöm. - suttogta ET.

-Én is az ajándékokat.

-Szívesen.