Erőből

Pippó elém jön. Megbotlik a lábában, de mégsem. Iszonyatosan jól csinálja. Néha még én is elhiszem, hogy esik. Valójában kevés igazán jó eső bohóc van. Ő meg egész nap gyakorol. A terem poros, tágas és sötét. Két csupasz körte himbálózik, négy foglalat üres. Pippó vigyorog.
-Jó lesz. - bólintok és már teszem is le a cuccom.
-Legyen labda meg klasszik kiemelés. Addig én körbeszaladok a kalappal. Néha nekem is dobjatok. Aztán csinálhatnánk ilyen zsebtolvaj számot is, ahogy folyton elkapsz, addig a lány kalapozna. - egy levegőre mondja el, miközben tesz egész kört körülöttem. Én kiveszem ezalatt a ruhám a viharvert sporttáskából és fölé magasodok végül.
-Ennyi?
Vigyorog.
-Akkor melegítsünk be aztán szépen lassan kezd el megint.
-Jó. - ugrál körülöttem mint valami Órarugógerincű Felpattanó.
-Ki lesz a lány?
-Nemtom.
Megállok, elcsípem.
-Mi?
-Majd valaki... Nem gond.
Nincs erőm veszekedni vele újra és újra. Legyen annyi amennyi sikerül - fogadtam meg évekkel ezelőtt. Azóta lett havi egy fellépésünk biztosra és lám lett próbaterem is. A tűzraktér bezárása betett, de nem annyira hogy elmenjen a kedvünk az egésztől.
-Oké. Akkor mit gyakorolunk?
-A zsebtolvajt meg a labdást.
-Oké. - nem vitatkozom. Minek is tenném? Abból főzünk ami van. Ezt csináljuk amióta csak találkoztunk általánosban. Eddig működött, eztán is fog.
-Hányra mész? - kérdezem jó félóra múlva, túl a bemelegítésen és pár igazán viccesen alakuló helyzetgyakorlaton.
-Hétre. Jó lesz. Tegnap egy német csoporttól kaptam egy tízezrest, zsebbe.
-Akkor ma ebédelünk?
Nevet. - Persze.
Aztán hat körül elindulunk. Belógunk a sarki nagy bank menzájára. Pippó kimosolyog két komplett menüt a nénitől. Eszünk az üvegablak mellett az Astorián. Azt gondoljuk, hogy itt dolgozunk. Komoly dolgokról beszélgetünk. Pár szó csak, vicces. Nevetünk. Aztán az aluljáróban elköszön és kézen áll a mozgólépcsőn az ellenőrük háta mögött.
Én meg a kanapéján alszom, szemem a tandem bringán, amin még ott van tegnapról a pléd, rajta a Kopaszi gát rendezett füvének kalandor szálaival.