Lement újságért, de a bódét az ősszel elbontatta az önkormányzat. Most egy becsomagolt szobor és hat lebetonozott csicsa szék van körülötte. Csoki fázósan vont vállat és bement a cba-ba inkább. Nézegette a hirdetési újságokat minden remény nélkül. Aztán zugba begépelt pár telefonszámot kevésbé esélytelen hirdetésekből. Nem vett semmit. Aztán a parkban fagyoskodva a telefonján nézegetett pár állás oldalt, de egyik hirdetés sem vonatkozott rá. A fejében a bűntudat akkorára nőtt, hogy már leért a gyomráig. alig tudott nyelni tőle. Menni akart, futni, de leginkább esni. Kiesni a valóságból valami puha meleg helyre, ahol nem kell gondoljon semmit. ET jutott eszébe, amikor diplomáztak, milyen gyakran énekelte hogy ez a harc lesz az első. Mennyire viccesnek tűnt, pedig mennyire rémisztő is ez. Megnézte a híváslistát, de nem bírta felhívni. Inkább elindult gyalog. Amíg megy olyan mintha változna valami. a gyaloglás laza tempója, meditatív hatása életmentőnek tűnt. Ha jó tempót kap el, elmúlnak a gondolatok. Átveszi az irányítást a robotpilóta, aztán ott meg majd lesz valami. Inkább ET szájából a kendőzetlen kritika, mint újabb zuhanások egyre magasabbról egyre mélyebbre.
A belső udvar meleg sárgája újabb keserű ízt keltett benne. ET-nek kéne őrá szorulni, nem fordítva. Belerogyott az egyik fonottba. A majd kétórás sétálást megérezte. Nézte a szemközti ajtót ahol a vak bácsi lakott. Semmi nem mozdult odabent, pedig már majdnem dél volt. Attilánál sem mozdult semmi. Nem baj, gondolta. Itt jó lesz, még ha kicsit hideg is. Felhívott pár számot, egyeztetett állásinterjúkat raktárosi, árufeltöltői és éjszakai portási állásokra. Aztán egyik pillanatról a másikra elaludt.
Fájdalmasan elgémberedve ébredt, fülében a Massive attack Better things-ével. Csend volt és sötét. Talán csak halványan szűrődött le hozzá valami vetélkedő hangja, és kis sárga fényfoltok látszódtak függönyök mögött. Reszketett. Nagy nehezen felállt és becsöngetett Attilához. Aztán újra és újra, egyre dühösebben. Bent nem mozdult semmi. Aztán nagy sokára meghallott valamit. Verte az ajtót és kiabált. Aztán az ajtó kinyílt és Attila ott ült nyakába ejtve a fülhallgató. Szeme körül mély lila karikák, és hunyorogva próbált fókuszálni.
-Bocs, nem hallatszott be. -mutatott a fülesre. Nem mosolygott. Beengedte.
-Nem nézel ki valami jól.
-Á te rosszabbul festesz. - még mindig nem mosolygott. Csoki most döbbent rá mennyire sokat szokott Attila mosolyogni. Folyton valami derű ülte meg. A kívülállók szeretett teljes derűje.
-Bocs hogy nem vettelek fel. Elég szarul voltam.- nyögte ki, de ET rá se hederített.
-Jah, gondoltam. - visszagurult a szobába és csak intett Csokinak, hogy üljön le. Ő visszatért a géphez és tovább gépelt. Csoki leült és nézte.
-Határidő van?
-Nem, csak befejezem a gondolatot.
A gépelés puskaropogásnak tűnt. aztán csend lett. Attila megfordult és úgy figyelte Balázst, mint egy pszichológus.
-Mondd.
-Jah. Semmi. - nyelt egyet.
-Akkor miért jöttél?
-Hát hogy... megmondd merre... merre tovább.
Attila kiesett a szerepéből és összevonta a szemét. Kicsit előrehajolt ültében, mintha nem hallaná a szavakat.
-Mivel? Hova? Ki?
-Kirúgtak. Vissza adtam Karesznak a lakást, úgysem tudom fizetni. Most lógok neki, de legalább türelmes.
-Akkor Ágihoz?
-Ági is kirúgott.
-Fasza.
-Az öregnél aludtam.
-És most itt akarsz?
-Á aludtam a fonottban egész délután. - intett a bejárati ajtó felé tettetett lazasággal. - Nem tudom hol baszom el.
-Hm. - Attila arcán újra megjelent az a derű. - Kb az első lépésben, aztán az utolsót is elkúrod többnyire, de vigasztaljon a tény, hogy a kettő között vannak jó lépéseid is.
Csoki egy szót sem értett.
-Kell valami állás, ez alap. De szeretném nem elkefélni végre.
-Szó szerint el szoktad kefélni. Késel, másnapos vagy, vagy be sem mész.
-Akkor a fasznak érzem magam.
-Hm. Pedig nem kellene, vannak hülye dolgaid, de megoldhatóak. -sóhajtott. - Hozd el a cuccod az öregtől. Kapsz egy hónapot. De a hó végére legyen állásod és valami normális kapcsolatod.
-Különben?
-Különben ápolói szerződést kötök veled és takaríthatsz meg főzhetsz rám életed végéig.
Csoki arcára kiült a döbbenet és az öröm.
-Most mit örülsz. Ez csak egy hónap, és még fenyegetlek is.
Olyan zavarba hozták a saját érzelmei, hogy nem tudott válaszolni. Egy pillanatra látta magát ebben a szerepben és belé nyílalt, hogy mennyire szerette magát az erős bátty vagy a megbízható barát szerepkörében feltüntetni ET-vel kapcsolatban. Szerette az érzést, hogy szükség van rá. Most ebből nem érzett semmit, de a szavak ott lebegtek közöttük, és ha elbukja a hónapot akkor sem az utca vár rá, hanem valami amit mindig is szívesen csinált és ami most sem okozna nehézséget.
-Most komolyan?
Attila folyton belelátott.
- Komolyan engem akarsz naphosszat adjusztálni? Álmodozz csak, Csoki. Nem fogsz itt maradni meg fütyürészve főzőcskézni és felhozni a csajaidat. - a végét elröhögte. Így éltek együtt, igen. Nem volt rossz. Bár jobb lett volna ha máshova vitte volna őket. Az is igaz, hogy sokat tanult azokból a kukkolós órákból.
Csend lett. Csoki bólintott és felállt. A valóság megkegyelmezett neki. Kapott egy kis haladékot és visszakapta a barátját is. Lehet hogy egyszer az életét is megleli abban a rumliban amit a fejében és a szívében hurcolt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése